A tízezer mérföldes utazás kezdete a vándor első lépése lett
Stréhli Ildikó álma beteljesült
Stréhli Ildikó a rákbetegségből
felépülve olimpiai csapattag lett |
Amint azt korábban már megírtuk, a magyar női bobválogatott -
Stréhli Ildikó kormányos, és Kürti Éva fékező -
kiharcolta az olimpiai szereplés jogát a Világkupa-sorozaton
nyújtott teljesítményével, így a Salt Lake City-i téli olimpián
Magyarország színeiben is lesz induló az ötkarikás játékokon először
bemutatkozó sportág színeiben. Az út azonban hihetetlenül hosszú
volt, s nem tavaly ilyenkor kezdődött, hanem sokkal korábban.
Stréhli Ildikó ugyanis világ- életében sportolt - atlétizált,
ejtőernyőzött, síelt - az azonban eszébe sem jutott, hogy egyszer
bobozni fog. Ehhez kellett egy alattomos kór. Ildikót - nem sokkal
azután, hogy az Egyesült Államokban megismerkedett élete párjával -
ledöntötte lábáról a gyilkos betegség, a mellrák. 1995 végén a
sugárkezelések hatására a haja kihullott, és annyira legyengült,
hogy százméternyi séta is komoly erőfeszítésébe került. Élete
legnehezebb időszakában határozta el, hogy talpra áll, és ehhez örök
szerelmét, a sportot hívja segítségül. Mivel az Egyesült Államokban,
egész pontosan Park Cityben telepedtek le férjével, méghozzá a helyi
bobpálya közvetlen szomszédságában, kézenfekvő volt a választás:
megpróbálkozik a bobversenyzéssel. Számára minden reményt ez
jelentett. Nem véletlen, hogy a járm?vének oldalán a "Sled full
of hope" felirat olvasható.
A hatalmas utat azonban csak nagyon apró lépésekkel kezdhette
meg. 1998-ban már volt olyan egészségi állapotban, hogy versenyeken
induljon egy Amerikában élő magyar síoktatólánnyal. 1999-ben dőlt
el, hogy idén már olimpiai sportág lesz a női bob. Azt követően
Barati Évával, a legjobb magyar sprinternővel a háta mögött
próbálkozott, hogy aztán megtalálja a súlylökésben, és
diszkoszvetésben országos bajnok Kürti Évát. Hihetetlen anyagi
áldozatokat hozott a csapat a felkészülés, a versenyzés érdekében.
Mert ez az a sport, amelyben egyedül nem megy. Kellett hozzá a férje
beleegyezése, és anyagi áldozatvállalása, valamint a két Éva
akaratereje, támogatása. És még az a sok apró segítség, amit az
amerikai bobválogatottól, pályamunkásoktól, a munkahelyi főnökeitől,
és rengeteg hétköznapi embertől kapott. De mindenekfölött a hit,
amellyel Stréhli Ildikó valóban képes volt az előtte tornyosuló
akadályhegyeket elhordani. Szilárdan hitt abban, hogy képes annyira
megerősödni, hogy felvegye a küzdelmet a világ legjobbjaival
szemben, a kétségkívül meglévő technikai hátrányok ellenére. Mert
amíg a nagy esélyes Sandra Prokoffnak egy futókat
(korcsolyákat) gyártó német cég egyénre szabottan tervezett
fémötvözetet, addig a magyar lány az amerikaiktól levetett
kacatokkal kellett versenyezzen. Olyan futókkal, amelyek elég
gyorsan rozsdásodtak - de legalább voltak.
Azóta már van négy futója, és egy saját bobja, ehhez azonban
minden anyagi áldozatot vállalnia kellett. Azt mondja, megérte. És
reméli, hogy az olimpián jól szerepelnek majd. Ha a 15 indulóból a
legjobb tíz közé tudnának kerülni, az maga lenne a csoda.
Persze abban biztosak lehetünk, hogy akárhányadik helyen is végez
majd a február 19-én, helyi idő szerint fél ötkor kezdődő viadalon a
magyar kettős, Stréhli Ildikó és Kürti Éva a legtöbbet, a legjobbat
adta ki magából.
MB, Nemzeti Sport 2002.01.23.
|
FONTOS
