"Egyszerűen fantasztikus ünnepség volt" - összegezte röviden a véleményét Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere a Salt Lake City-i téli olimpia megnyitójáról, akinek elnökként ez volt az első ötkarikás eseménye. Ennek ellenére nem lehet elfogultsággal vádolni, hiszen kétségtelen, az amerikaiak mindent megtettek azért, hogy emlékezetessé tegyék a havas-jeges esemény "felütését". Ráadásul még az időjárás is a kezükre játszott, hiszen igazi téli hangulatot teremtve szállingózó hóban pergett a rendkívül színes műsor. Ami, meg kell hagyni, pontosan az amerikai ízlést tükrözte, azaz csillogott-villogott, és főként politikailag korrektnek bizonyult. Az előbbiről a tűzijátékok, a híresebbnél híresebb szereplők, na és a közönség bevonásával a stadionba varázsolt élőképek gondoskodtak, míg az utóbbi esetében elég csak az öt őslakos indián törzs - az Utes, a Goshute, a Shoshone, a Paiutes és a Navajo-Dine --felvonulására és a főnökök saját nyelven előadott köszöntőbeszédére gondolni.

Magát a műsort egyébként hosszas várakozás előzte meg, mindkét értelemben. Egyrészt ott volt a játékok kapcsán mindig a legizgalmasabbnak ígérkező kérdés: ki gyújtja meg a lángot, s a szervezők remek titoktartónak bizonyultak, hiszen az utolsó pillanatig csak találgatni lehetett. Habár a helyi lapok sikeresen "barkochbáztak", szinte mindegyik megemlítette ugyanis a végső befutót, az 1980-ban aranyérmet nyert jégkorongcsapatot (Mike Eruzione kapitány, valamint James Craig, Kenneth Morrow, Michael Ramsey, William Baker, John O'Callahan, Bob Suter, Davi Silk, Neal Broten, Mark Johnson, Steven Christoff, Mark Wells, Mark Pavelich, Eric Strobel, Michael Eruzione, David Schneider, Philip Verchota, John Harrington játékosok). Igaz az elterelő hadművelet még a magabiztos tippelőket is elbizonytalanította, elvégre a stadionban nem kisebb nevek futottak az ötkarikás lánggal, mint az 1968-ban aranyérmet szerző műkorcsolyázónő, Peggy Fleming, az ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázónő, Bonnie Blair, vagy a Naganóban, szuper óriás-műlesiklásban a csúcsra jutó alpesi síző, Picabo Street, hogy csak néhányukat említsük.

Ugyancsak nagy figyelem kísérte a házigazdák biztosági intézkedéseit, hiszen hónapok óta azt hangoztatták, február 8-án Salt Lake City - azon belül is a Rice-Eccles Stadium - lesz a legbiztonságosabb hely az egész világon. Hogy nem túloztak, arra - a közel kétórás sorbanállás, majd az azt követő motozás és teljes poggyászellenőrzés mellett - időről időre emlékeztette a közönséget a levegőben köröző katonai helikopterek zaja, ami különösen akkor erősödött föl, amikor az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush színre lépett. Illetve, a World Trade Center szeptember 11-i tragédiájára utaló zászló behozatalánál, amelyet New York-i rendőrök, tűzoltók és természetesen a 2002-es olimpia amerikai résztvevői közül nyolcan kísértek.

Maga a műsor egyébként egyetlen mottó, a "Light the Fire Within" (amit talán úgy fordíthatnánk, Lobbanjon fel benned a láng!) köré koncentrálódott, és a jég világában rendre a tűz került a középpontba. Ha nem is mindig kézzelfoghatóan. Mert tüzes zeneszámokban sem volt hiány, a fellépők között említhetjük például Stinget, aki Fragile című dalát a csellista Yo Yo Ma kíséretében adta elő. De LeAnn Rymest - a Sakáltanya című film híres betétdalát köszönhetjük neki -, Robbie Robertsont, vagy a The Dixie Chicks-et sem kell bemutatni a zenerajongóknak.

S hogy még ezt is lehet fokozni, arra remek példa volt ez az este. Az olimpia himnuszát a 300 tagú mormon tabernákulum kórustól hallhattuk, miközben a játékok zászlajának felhúzását az öt földrész, valamint a sport, a kultúra és a környezet képviseletében olyan hírességek vállaltak el, mint John Glenn (Amerika), Lech Walesa (Európa), Desmond Tutu (Afrika), Funaki Kazujosi (Ázsia), Cathy Freeman (Óceánia), Jean-Claude Killy (a sport), Steven Spielberg (a kultúra) és Jean-Michel Cousteau (a környezet).

A programot az olimpiai bajnok műkorcsolyázónő, Kristi Yamaguchi előadása zárta, hogy aztán a láng fellobbanása - az olimpiai jelkép helyéről, a közel 36 méteres jégoszlopot utánzó építményről még nem esett szó - utáni látványos tűzijáték záróakkordjaira kiürüljön a stadion, amely legközelebb a záróünnepségen fogad ismét látogatókat.

A tűz gyermeke

Egy 13 éves kisfiú, Ryne Sanborn talán élete legnagyobb élményét élte át helyi idő szerint pénteken este, a Salt Lake City-i Race-Eccles Stadiumban. A Valley Junior High School tanulója, aki rajong a jégkorongért, a baseballért és a hódeszkáért, ölthette ugyanis magára a tűz gyermeke szerepét, amely főszerepet jelentett a káprázatos megnyitóműsorban.

A gyermek, aki a belső erőt, energiát jelképezte sikeresen szállt harcba a hóviharral, a sötét vadonnal, és minden egyéb rá leselkedő veszéllyel, reményt lopva ezzel az emberek - a televíziós közvetítéseknek hála, szinte a bolygónk teljes lakosságának - szívébe.

A korcsolyás bemutatót fülbemászó dallamok kísérték, amelyért a háromszoros Grammy-díjas zeneszerzőt illeti a dicséret, aki több mint 70 mozifilmnek szerezte már a zenéjét. (Többek között az ő munkái a Halálos fegyver sorozat, vagy a Drágán add az életed trilógia betétdalai, de a gyerekek körében népszerű 101 kiskutyában felcsendülő dalok is Kamen-szerzemények.)

Bermuda bermudában

Még el sem kezdődtek a versenyek, a rendezők máris örvendezhettek egy rekordnak, a téli olimpiák történetének legnagyobb létszámú felvonulására került ugyanis sor Salt Lake City-ben. Hetvenhét nemzet zászlaja mögött közel 2500 sportoló vonult az arénába, hogy részese legye a havas-jeges sportok legnagyobb ünnepének nyitányán.

A magyar csapatot a negyedik olimpiáján induló gyorskorcsolyázónőnk, Egyed Krisztina vezette, aki - akárcsak társai - büszkén feszített az elegáns formaruhában.

Ha már a ruháknál tartunk, talán a legnagyobb meglepetést a bermudaiak okozták, akik felvezetőjüket, a szánkós Patrick Singletont nem átallották bermudanadrágba öltöztetni. Hogy a sportoló hogy vészelte át a ceremóniát, arról nincs hír, mindenesetre, ha a szánkós versenyeken hiába keressük a nevét, legalább sejthetjük a magyarázatát.

Ugyancsak érdekes színfoltja volt a bevonulásnak a kameruniak feltűnése, akiknél első emberként egy sífutóra(!) esett a nemzeti olimpiai bizottság választása. Isaac Menyoli egyébként korántsem szenzációhajhászásból választotta ezt a sportágat, a fekete fiatalember küldetést teljesít. Szereplésének nem kisebb célja van, mint hogy felhívja a figyelmet az AIDS máig nem szűnő veszélyére. S hogy miért pont korunk pestise jutott eszébe, az sem véletlen, egyik legkedvesebb barátját veszítette ugyanis el emiatt a szörnyű betegség miatt.

Hogy vidámabb dolgokról is essen szó, az előzetes híresztelések ellenére számos sztársportoló vállalta, hogy megjelenik az arénában. Így például a kanadaiak lobogóját az olimpiai bajnok gyorskorcsolyánő, Catriona LeMay-Doan vitte, míg a németeknél az alpesi síelő bajnok, Hilde Gerg, a horvátoknál pedig az ugyancsak a lejtőkön jeleskedő Janica Kostelic kapott feladatot, és még hosszan folytathatnánk a felsorolást.

A legangyobb tapsot azonban érthetően a hazai - igen szép számú csapat - kapta, ám ugyancsak nagy ováció jutott a jamaicaiaknak, az ausztráloknak, illetve a németeknek. Na és a mieinkről se feledkezzünk el, akik szintén kivívták a közönség szimpátiáját.

A közönség is szerephez jutott

A hagyományoknak megfelelően a közönség ezúttal is tevékeny részese volt a Rice-Eccles Stadiumban történteknek. Az üléseken található színes csomagban többek között helyet kapott egy fehér esőkabátszerű darab, amit mindenkinek magára kellett húznia, hogy "hótakaróba" borulhasson a nézőtér. Az apró lámpák a fényt hivatottak jelképezni, míg a színes táblák segítségével több variációban olvashatóvá vált a megnyitó mottója, vagyis a Light the Fire Within felirat.

Ezt követően már csak a sorok között lépdelő karmesterekre kellett figyelni, akik precízen dirigálták, mikor mit kell tenni a remek összhatás érdekében.

A látvány önmagáért beszélt.

Megnyitó, magyar szemmel

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: - Erre a megnyitóra még sokáig emlékezni fogunk, mintha valami szép mesét álmodtunk volna. Rogge elnök úr figyelemfelkeltő beszédet mondott, kihangsúlyozta, hogy az igazi bajnok olyan sportember, aki tiszteletben tartja a szabályokat, elutasítja a doppingot és mindig a sportszerűség szellemét követi. Példát mutat, és ez azt jelenti, hogy a helyezésektől függetlenül bárki igazi bajnok lehet. A világ számára felejthetetlen pillanatot jelentett, amikor Bush elnök az olimpiák történetében első alkalommal nem a díszpáholyból, hanem az Egyesült Államok versenyzői között állva nyitotta meg a téli olimpiát.

Aján Tamás, a MOB főtitkára: - Nem gondoltam volna, hogy ennyi eredeti ötlettel lehet meglepni a világot. Don Mischer ismét bebizonyította, hogy kiváló producer, és a sport világában is otthonosan mozog. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, hogy az ötkarikás olimpiai zászlót - első alkalommal - az olimpizmus hármas egységét kifejezésre juttató sport, kultúra és környezetvédelem világhírű reprezentánsai hozták be a stadionba. Felejthetetlen pillanat marad számomra, amikor az 1980-as olimpiai bajnok amerikai jégkorongcsapat kapitánya Mike Eruzione mellett a társak is megjelentek, hogy együtt, csapatként lobbantsák fel a lángot.

Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója, csapatvezető: - A megnyitó csodálatos volt, biztosra veszem, hogy a televízió képernyői előtt szurkoló magyar sportkedvelőknek is nagyon tetszett. Mint a magyar csapat vezetője az ünnepség remek szervezését szeretném kiemelni. Rövid, kényelmes sétával jutottunk a stadionba, a felvonulás után a versenyzők kiváló helyről nézhették végig a pazar műsort. Ez is mutatta, hogy minden látványosság, ünnepélyesség ellenére a versenyző érdekeit nézik elsősorban. Ilyen rendezés, szervezés nyomán már valóban rossz álom Atlanta, ahol volt olyan sportolónk, aki az ünnepélyes megnyitó zűrzavara után csak másnap hajnalban érkezett vissza az olimpiai faluba.

Köpf Károly, a MOB sportigazgatója: - Felejthetetlen, színes kavalkád volt ez, örök élményt adó ünnepség. Nagyon tetszett, hogy Jim Shea, aki társai nevében tette le az olimpiai fogadalmat még egyszer szerephez jutott. A világhírű skeleton versenyző édesapjával, a hatvannégyes innsbrucki olimpián részt vett sífutóval vihette a lángot.

Egyed Krisztina gyorskorcsolyázó, a magyar csapat zászlóvívője: - Nekem természetesen az tetszett a legjobban, amikor a két gyorskorcsolyázó, Bonnie Blair és Dan Jansen siklott a jégen a lánggal. És Rogge elnök gondolata, hogy mindenki lehet bajnok, aki ezt sportszerűségével, akaraterejével, igyekezetével kiérdemli. Végül szeretnék köszönetet mondani a MOB vezetőinek, hogy ismét én vihettem a zászlót.

Tagscherer Zoltán, sífutó: - Ilyen pazar megnyitóünnepséget eddig csak televízión láttam, egyszerűen elkápráztatott a sok látnivaló, a remek előadás, bevallom őszintén, nem is találok szavakat. Csodálatos volt, hálás vagyok, hogy itt lehettem.

Nemzeti Sport 2002.02.10.