Nem, nem és nem. Nem fogok a magyar sífutók hódításán élcelődni. Holott a maguk mögé utasítottakat vagy az éppenséggel őket megelőzőket nézegetve könnyedén lehetne fogást találni - elszánt afrikai törzsi harcosok, latin-amerikai kokainbárók jobb híján lécre álló fattyai, a Korán valamiféle félremagyarázása folytán a homok és olaj birodalmaiból a télbe költöző, lángoló tekintetű arabusok, közép-ázsiai jurtalakók, valamint a polinéziai szigetvilág állástalanul maradt szörfoktatói...

Mindegy, ismerjük Coubertin mondását, a részvétel a fontos, mégha ezt állítólag a pennsylvaniai érsek jelentette is ki először a szószéken. Fő, hogy véreink kint vannak, képviselik hazánkat, Aigner szerint különben sem kizárt, hogy napokon belül esni fog a hó, úgyhogy a járdán haladva bízvást átérezhetjük futóink örömeit és bánatait.

Foglalkozzunk inkább azzal, hogy megkezdődött az igazi hokitorna. Ezt az amerikai Tkatchuk góljából bárki lemérhette, ahogy a fűzős cselből azonnal a rövid felsőbe lőtt... Erre vártunk, na. Hogy végre egymás ellen küzdjenek az olimpikonok - egyszerre. Elvégre a téli olimpiának van egy parányi hátulütője: hiányoznak belőle a szemtől szembe küzdelmek. Még a párhuzamos hódeszkázás és a gyorskori kínál valamiféle akut izgalmat, meg egy-egy tömegindításos sífutószám, a többi harc pusztán áttételes: a többiekkel versengenek a résztvevők, ám a másikat az óra képviseli.

Rosszabbik esetben a pontozóbíró.

A téli játékokon a legmagasabb az egy négyzetméterre eső pontozók száma. Síugrás, mogul, félcső, s persze a műkorcsolya. Ott újabban utólag osztogatnak aranyérmeket. Remek. Szerintem egy lendülettel vegyük elő Regőczyék 1980-as lepontozását. A párhuzamot erősíti, hogy az is Észak-Amerikában történt, oroszokat favorizálva, ráadásul a helyszín ugyanúgy egy Lake volt (Placid). Sportdiplomatáink zárójelben rákérdezhetnének Hajtós Berci barcelonai dzsúdódöntőjének elcsalására is. Ez volna a jövő?

Akkor már inkább a hoki. Az a csapatsport, amelyben a legkisebb a befolyásuk a bíráknak. Ha valamit nem tudnak, kérhetnek telefonos segítséget (a közönség nem szavaz, csak tombol).

Rögtön a nyitányon pazar meccsekkel ajándékoztak meg minket a legnagyobbak. Istenem, a svédek... Félelmetes az a beléjük nevelődött játékintelligencia. Összegyűlnek a kontinens négy sarkából, és egyetlen közös vacsora után olyan mérhetetlen könnyedséggel s egyszersmind fegyelmezettséggel mívelik a maguk precíz, kombinatív jégkorongját, hogy az valami lenyűgöző. Hagyták, a kanadaiak hadd tombolják ki magukat - egy gól, néhány dörrenő palánkra szorítás -, aztán a ritmust felvéve húsz perc alatt szétcincálták az esélyesnek mondott brancsot, mint gyöngytyúk a lócitromot (copyright Peterdi Pali bácsi). És ez még csak az első játéknap. Pontozók sehol. Gyönyörű.

Nemzeti Sport 2002.02.17.