Erre szokták mondani, a legjobbkor mutatta meg, mire is képes valójában. Merthogy Daniela Ceccarelli korábban még egy árva Világkupa-elsőséggel sem büszkélkedhetett. Második és harmadik ugyan volt egyszer-egyszer, a jobb helyezést tavaly, St Moritz-ban érte el szuper-óriásműlesiklásban, míg az utóbbit idén lesiklásban, ám ezzel gyakorlatilag ki is merült az eredménylistája.

A Róma mellett, Rocca Priorában felnövő versenyzőnőt azonban mindez nem zavarta abban, hogy hatalmas meglepetést okozva megnyerje a szuper-óriásműlesiklás aranyérmét a neves vetélytársak előtt.

Ceccarelli

- Meg kell mondjam, nagyon jól éreztem magam egész délelőtt, még a start előtt is. A pálya ugyanis kifejezetten ismerősnek tűnt. Szerintem legalábbis a St. Moritz-ira hasonlít, márpedig ott értem el az eddigi legjobb Világkupa-eredményemet. Vagyis nagyon-nagyon technikás, én pedig azt szeretem - mondta Ceccarelli.

- Hogyan emlékszik vissza a versenyére?

- A rajtnál várakozva láttam Karen Putzer futásának egy részét, és azt mondtam magamnak: oh, istenem, nem tudom, képes leszek-e ugyanilyen remek eredményre. Így aztán egyre izgatottabb lettem, nem is tudtam rendesen elvégezni az ilyenkor szokásos bemelegítő gyakorlataimat. De egy perccel a start előtt arra gondoltam, most már saját magamra kell koncentrálnom, és úgy odaállni, hogy ez is csak egy verseny. Így végül jól sikerült az indulásom.

- Meglepődött, hogy olyannyira jól, hogy aranyérem lett belőle?

- A Világkupa-sorozatban sokszor végeztem már a dobogósok közelében, de győznöm még sohasem sikerült. Persze hogy meglepett, hogy most végre megcsináltam. Még akkor is, ha leérkezésemkor éreztem, igazán gyors voltam. De az elsőség még mindig olyan hihetetlen számomra.

- Pedig amikor felnézett az eredményjelzőre, egy pillanatig úgy tűnt, nem is örül a látottaknak.

- Nagyon izgatott voltam, amikor ránéztem a kivetítőre. Aztán megláttam egy kilencest a nevem mellett, és az villant be, ez van, vesztettem. A közönség viszont őrjöngött, és a csapattársaim is ünnepeltek, így a biztonság kedvéért még egyszer odapillantottam, és akkor jöttem rá, hogy az én időm jobb volt Karenénál.

- A győzelmét miért az édesapjának ajánlotta, mikor síoktató férje mindig ön mellett van a fontos eseményeken?

- Mert édesapámtól, Roberto Ceccarellitől örököltem a sebesség imádatát ,és már kisgyerekként megtanított rá, hogy higgyek magamban, és tudjak harcolni azért, amit el akarok érni. Persze a férjemnek is nagyon hálás vagyok, hiszen ő az első ember, akinek kikérem a véleményét a versenyeimről.

- A szülei mit szóltak a lányuk olimpiai sikeréhez?

- El akartak ugyan jönni, de végül édesanyám úgy döntött, inkább otthonról imádkozik értem. Szerinte így jobban működik a dolog. Ő egyébként nem is biztos, hogy nézte a televízióban a közvetítést, mert még mindig nagyon félt. Ellentétben édesapámmal nem szereti igazán a sebességet, ezért aztán mindig azt tanácsolja: "Ne menj túl gyorsan, nehogy megsérülj. De azért túl lassan se..." Remélem, ha mégis látott, akkor elégedett volt velem.

Nemzeti Sport 2002.02.19.