Piros-fehér-zöld zászló, rajta felirat "Hajrá magyarok!" - barátságos fogadtatásban részesült vasárnap késő este Salt Lake City egyik elővárosában Sandiban a téli olimpián szereplő magyar sportolók egy csoportja. A városban és a környékén élő mintegy ötven magyar család apraja-nagyja várta nagy szeretettel magyaros vendéglátással sportolóinkat. Az olimpiai versenyeken szereplő Regős Vastagh Márta sízőnő édesapja tavaly átutazott Salt Lake Cityn. A repülőtéren magához vett egy telefonkönyvet, amiből azután később kiírta a magyar hangzású neveket. Udvarias levélben értesítette őket az olimpia magyar előkészületeiről, és valamilyen magyar találkozó megszervezését javasolta.

"Az ötletet jó szívvel fogadtuk, bár különösebb biztatásra nem volt szükség" - magyarázta a házigazda Simon György. - Igaz hogy nincs szervezett egyesületünk, de ez a negyven-ötven család kéthavonta összejön. Nyáron könnyebb, mert szabadban is leülhetünk, de télen csak nálunk találkozunk, mert a mi házunk a legnagyobb, itt elférünk, s igazán nagyon örülünk, hogy a csapat elfogadta meghívásunkat.

A vendéglátás őszinte elismerést érdemel. A feleségek kiváló háziasszonyként töltött káposztával, bécsi szelettel, rántott csirkével s finom süteményekkel kedveskedtek a versenyzőknek.

Majd a bemutatkozás következett. A hatalmas garázsban elhelyezett széksorok egyik felében foglaltak helyet a házigazdák, a másikban a versenyzők, akik sorra mutatkoztak be, s a legnagyobb tapsot a jelenlévők közül legjobban szerepelt Szöllősi Ivett és Vincze Péter kapta. Tállai András bemutatkozását is örömmel fogadták, hiszen a főorvos azt mondta, hogy eddig komolyabb munka nélkül volt.

Az érdeklődő kérdések első sorban a felkészülésre, az edzéslehetőségre, a támogatásra vonatkoztak. A válaszok alapján Regős Vastagh Istvánné később megjegyezte: "Az, hogy a szülőknek egyre többet kell vállalni, itt, Amerikában régi gyakorlat. A jelek szerint otthon is ezt kell követni. Itt csak az egyetemeken lehet támogatásra számítani, de amíg addig eljut valaki, mint Márta lányunk, nagyon komoly anyagi áldozatokat kell vállalni."

A házigazdák egyike az olimpiai lángot vivők fehér szerelését viselte.

"Heavanly Valleyben ért az a megtiszteltetés, hogy vihettem a lángot. Méghozzá sítalpakon vittem, vagy ötszáz méteren át, s közben a Himnusz dallamai kísértek" - emlékezett Hollay Márton, a Bp. Honvéd egykori ismert, immár 82 esztendős sífutója. A hegyimentőknél dolgozott, három évtizeden át, s 1980-as olimpián a Sqaw Valleyben rábízták sífutópályák előkészítését. Ma már nyugdíjas, de mégis rekorder, hiszen a tavalyi idényben 214 napon át síelt.

Fonó László, a másik otthonról is ismert sífutó jogos büszkeséggel említette, hogy az otthon nyert magyar bajnokság után 1958-ban itt az Egyesült Államokban is megnyerte az 50 km-es sífutóbajnokságot.

Pungor András kutatómérnök is a házigazdák között volt. Igaz, családjával csak munkavállalóként dolgozik a városban. Méghozzá rendkívüli kutatás egyik vezetője. Amint elmondta, négy-öt éven belül kilátás van arra, hogy nem üveg, hanem valódi, agyból irányított műszemet sikeresen alkalmazzanak. De amint mondta, mégis szívesebben dolgozna már odahaza. Molnár Zoltán, a csapat vezetője baráti szavakkal mondott köszönetet a szíves vendéglátásért, majd átadta a szót Jeszenszky Gézának, hazánk washingotni nagykövetének, aki rövid tájékoztató után érdeklődő kérdésekre válaszolt. A találkozó éjszakába nyúlt, de a sportolók természetesen jóval előbb búcsúztak, jó érzés volt a messze távolban is igaz, hazájukat szerető, gyerekeiket anyanyelvükre tanító, igaz magyarokkal találkozni a téli olimpia városában.

Vad Dezső, Nemzeti Sport 2002.02.19.