Güttler Karcsi tudna arról disszertációt írni, micsoda különbség van az olimpiai bajnokok és ezüstérmesek élete között. A medencében mutatkozott egy századmásodpercnyi differenciát az évek folyása szakadékká bővíti, akár a Colorado a Grand Canyont: amit az ember a helyszínen elviselhetőnek érez - mégiscsak nyertem egy érmet -, az később egyre elviselhetetlenebbé válik. Pontosan amiatt, mert a kimutatható különbség minimuma választotta el az ígéret földjétől.

Két napja az olasz Daniela Ceccarelli öt századmásodperccel volt gyorsabb Janica Kostelicnél. Egy majd két kilométeres pályán. A kimutatott sebességátlag szerint hat század kilométer per órával ment gyorsabban. Tudják, mit jelent ez? Én sem. Ilyen mértékegységek elvben csak az iskolatáblán léteznek, az imádott (...) fizikaórán, esetleg a részecskelaborokban, kifelé békésnek hazudott kísérleteknél. Kostelic számára mindezt alighanem elviselhetővé teszi, hogy az összetett aranyát az ő nyakába kanyarították.

Ugyanakkor a finn síugrókat nem irigylem. Náluk nemzeti sportágnak számít a síugrás, a csapatverseny körülbelül azt jelenti, mint nálunk egy vízilabdadöntő. Vagy első vagy, vagy nem érdekes, hányadik. Ők másodikként zártak. A kvartettjüket megelőző németek egy tizedponttal voltak jobbak. A síugrás számrendszere szerint ez ötvenhárom millimétert jelent. Nyolc, százhuszonvalahány méteres repülés alapján. És számukra nincs ellentételezés, hiszen korábban nem nyertek. Marad az önmarcangolás, hogy ha csak egyikük ugrik nagyobbat egy fél méterrel, mert egy picit jobban belekap a szél, akkor... És ez kísérteni fog, egyre lidércesebben. Mert ahogy telik s múlik az idő, egyre többet fognak nyomni a latban ezek az aranyak.

Istentől elfordult világban élünk, amelyben a hagyományos értékek látszólag egyre inkább eljelentéktelenednek. Csakhogy a homo sapiens az a típus, amelyet ideig-óráig lehet kergeségekre késztetni, egy bizonyos periódust követően automatikusan megleli saját méltóságát s vele mindazt, ami korábban hozzájárult kiegyensúlyozottságához.

Megpróbálták bemesélni neki, hogy ha magvakat eszik, mint az ég madarai, és moszatokat majszol, mint a tenger halai, az lesz az igazán üdvözítő - mígnem visszatalált a véres húsokhoz és foszlós kenyérszeletekhez.

Megpróbálták komputerképernyőn lakásába hozni Dosztojevszkijt és regényeit, ám a kezdeti lelkesedés után rádöbbent, papír és betű elválaszthatatlan, az orrnak éreznie kell a könyv illatát, az ujj redőinek tapintani vastagságát.

Megpróbálták bélkitépésekkel és agyvelő-kiloccsantásokkal spékelt filmekre szoktatni, de egy idő után elkezdett vágyni a régi klasszikusokra és az ahhoz hasonlatos produkciókra.

Ahogy haladunk előre, a nagy összevisszaságban úgy lesz egyre fontosabb biztos pontokat találni. A szellemet és jellemet hazudók helyett olyanokra felnézni, akik valamit valóban elértek regényes életük során. Egy olimpiai bajnok ilyen. Aki valaha valamiben a világ legjobbja volt, az más. Átlag feletti. Méltóság.

Matti Hautamäki, Veli-Matti Lindström, Risto Jussilainen és Janne Ahonen ilyenné válhatott volna. Ötvenhárom milliméter azonban mindörökre elválasztja őket ettől a státustól.

Nemzeti Sport 2002.02.20.