Most, hogy a végén már mindenféle, hóval-jéggel nehezen rokonítható náció érmet nyer, ideje elgondolkoznunk nemzeti nagylétünk hogyléte felől. Elvégre itt van ez a brit ember Alain Baxter, a műlesiklás bronzérmeseként virít, ami valahol dehonesztáló, legalábbis ránk nézvést. Elvégre amilyen hegyek Skóciában vannak, olyanok nálunk is sorakoznak széltében, azaz a terepadottságokból nem az következne, hogy e hon fiainak és leányainak ötvenhetedik helyek miatt kelljen izgulniuk napszám.

Mégiscsak sportnemzet volnánk, vagy mifene, zsenik gyülekezete, az egy főre jutó olimpiai aranyak tekintetében állunk bárki elébe - kérdem, legyinthetünk mi a téli olimpiára, hogy á, a magyar babér nem a hidegben terem!? Nos, felebarátaim, a válaszom: nem. Ide project kell, hogy Torinóban a hungáriusok nevét visszhangozzák az Alpok bércei.

Aprócska gond, hogy a jelenlegi program nem nekünk kedvez, s aligha hihető, hogy négy év alatt behozhatnók hátrányunkat. Úgyhogy más ösvények után kell néznünk, mégpedig a bővítés terén. Ha már a szkeletont is felvették... Onnan egy lépés az, hogy nejlonzacskóval az ülepük alatt csúszkáljanak lefelé az olimpikonok, vagyis látszik, tágítható a horizont. Sportdiplomáciai vonalunk amúgy is erős, azaz elmorfondírozhatunk azon, mit is kellene tenniük Schmitt doktoréknak téli diadalaink érdekében.

Kitörési pontként kínálkozik például a vadbiatlon. A puskások sítalpaikon beveszik magukat az erdőbe, futó óra mellett zsákmányt ejtenek, aztán a célban elő a bográcsot, s lássuk, ki főzi a jobb perkeltet. A zsűri pontoz - ne mondja nekem senki, hogy bennünket bárki lefőzhet.

Vagy. Műzenélés. A műkorcsolya kontrája: képernyőről megy egy korcsolyázó kűrje, ehhez kell zenét komponálni, s azt előadni. Végigtekintve muzsikatörténetünk géniuszain, az eredmény nyilvánvaló.

Vagy. Kettesbob, szabadstílusban. Egy jobb- és baloldali politikust berakunk egy bobba, amely egy irányba mehet csak, ráadásul a sportági szabályok szerint mechanikusan nem lehet fékezni benne, nehogy felsértse a jégtakarót. Hanem: amennyiben a benne ülők folyamatosan egymást szidják, mit csinál a kormányos, mit csinál a másik, feltűnnek a kezek, lábak, a tiltakozás jeleként, a fejek is előbukkannak, másfélszeresre dagadva, dülledő verőerekkel - amelyik egység (?) a kibocsátott hangeffektek és a közegellenállás miatt a leglassabban ér le, az nyer. Minthogy nálunk a választások rendszeresen egybeesnek a téli olimpia időpontjával, esélyeink több mint rózsásak.

Ám ha ezen erőfeszítések nem járnának sikerrel, akkor legalább annyit érjenek el felkentjeink, hogy az olimpia első napján eresszék ki a benevezett nációk képviselőit egy nagy jégmezőre. Aztán jöjjenek vissza az záróünnepség előtt. Fogadom, hogy a magyar ember lesz a legjobb állapotban.

Végtére is mi, amióta világ a világ, a jég hátán is megélünk...

Nemzeti Sport 2002.02.25.