|
|
| ||||||||||
|
Történetek a téli olimpiákról: Grenoble-tól Lake Placidig (1968-1980)
Törölték a nagy Schranz-versenyt Karl Schranzot 1972-ben tízezres ünneplő tömeg fogadta Ausztriában, amint hazaérkezett Sapporóból, a téli olimpiáról. Hetvenkettőben? Hát hatvannyolc kimarad? - ez lehet az első két kérdésük, ha olvasták az előző részt, amely 1964-gyel zárult. A harmadik meg az: vajon hány aranyat nyert Schranz? Hatvannyolc nem marad ki, Schranz pedig az olimpián nem nyert semmit sem. Újabb kérdés: was? Avery Brundage, a NOB akkori elnöke az 1968-as grenoble-i játékok előtt hadat üzent a szerinte túlzottan elüzletiesedett alpesi sínek. Arra hivatkozva, hogy az olimpia az amatőr sport nagy találkozója, mind határozottabban követelte: a versenyzők ne használjanak olyan felszerelést - se ruhát, se sporteszközt -, amelyről leolvasható a gyártó cég neve. Erre mondták a házigazda franciák: "Látjuk a jövőt, a síelők hamarosan fügefalevélben siklanak a havon." Az álszent Brundage nem ért célt, bosszúból viszont az "alpesiek" egyetlen éremátadó ceremóniáján sem jelent meg: ahogyan a hirdetés, úgy az eredményhirdetés ellen is tüntetett... A francia Jean-Claude Killy ellenben újra és újra ott volt az ünnepségen, miután lesiklásban és óriás-műlesiklásban egyaránt győzött, továbbá megkapta a műlesikló-viadal aranyérmét is. Na, ez már egészen közelről érintette Schranzot. Az osztrák klasszis ugyanis a második futamban észrevette, hogy egy rendőr sétál keresztül a pályán, ezért fékezett, viszszament a starthelyre, és újraindulva első lett a versenyben. Ám utóbb a rendezők kiderítették, hogy már a lassítás előtt kihagyott egy kaput, s az engedélyezett pótszlalom dacára is diszkvalifikálták. A világ meg hajlamos volt megfeledkezni az extraklasszis Killy ragyogó produkcióiról, és a kizárás nyomán kizárólag arról beszélt, hogy a franciáknak "hazavezették a meccset"... Schranz Sapporóban még rosszabbul járt: rajthoz sem állhatott. Az éber Brundage felfedezte, hogy a lécek ördöge kávét reklámozott az egyik osztrák újságban, s emiatt megfosztotta őt az indulás jogától. Az osztrákokat annyira felháborította a döntés, hogy a teljes olimpiai csapatukat vissza akarták léptetni; az elöljárókat végül maga Schranz beszélte le az együttes hirtelen hazautaztatásáról. Honfitársa, Beatrix Schuba utóbb nyilván hálát rebegett a hegyoldalak emelkedett sztárjának, mert visszavonulását megelőző utolsó versenyén első olimpiai aranyérmét nyerte a női műkorcsolyázásban. Tényleg, ha Schranz nem mondja, hogy subát rá...? Az ismétlődő afférok kapcsán átszaladtunk ’68-on, noha Grenoble-ban voltak más nagy események is. Ezek közé tartozott az itáliai Franco Nones győzelme az időrendben elsőként megtartott 30 km-es sífutásban; a nyolc leánygyermekes amerikai Fleming család Peggy nevű büszkeségének műkorcsolya-diadala; Anatolij Firszov káprázatos kűrje - góllal befejezve - a hokitornát eldöntő szovjet-kanadai mérkőzésen (5-0); valamint a kilencszeres világbajnok, de olimpiai aranyérmet addig egyszer sem nyerő, több mint negyvenéves Eugenio Monti duplázása a bobversenyeken. Az olasznak muszáj volt rákapcsolnia a lejtőn, még mielőtt az öregfiúk között vezet le... S akkor megint ’72. A Sapporo évében csak a tizennyolcadikat "taposó" Marie-Therese Nadig abban az évadban szerepelt először alpesi Világ Kupa-versenyeken, és azok közül egyet sem nyert meg. Ehhez képest az olimpián elhódította a lesiklás és az óriás-műlesiklás aranyérmét is: előbb lett (kétszeres) ötkarikás győztes, mint hazája, Svájc felnőtt bajnoka! Igaz, ez részben annak tulajdonítható, hogy csapata sem került az élre korábban. Nadig ugyanis a tél elmúltával egy női futballegyüttes balösszekötőjeként nézett szembe a kapukkal... De Hokkaido szigetén nemcsak ő keltett szenzációt. A férfi műlesiklásban egy spanyol versenyző vitte a prímet, ráadásul a huszonegy éves Francisco Fernandez-Ochoának a játékokat megelőzően ugyanúgy nem volt semmiféle eredménye, mint Nadignak. Vagy mint Wojciech Fortunának. A lengyel síugrót tartaléknak vitték Sapporóba, aztán mégis helyet kapott: első helyet! A középsáncon kiugró japánok (1. Kaszaja, 2. Kono, 3. Aocsi) kivételével dörmögtek is a hoppon maradt riválisok a nagysáncverseny után, hogy beállították Fortunát, micsoda pech! Eközben az egyszemélyes magyar "csapat" hatról ötre jutott: a műkorcsolyázó Almássy Zsuzsa Grenoble-ban hatodik volt, Sapporóban ötödik lett. Akárcsak Regőczy Krisztina és Sallai András a jégtánc olimpiai premierjén, 1976-ban, Innsbruckban. Hogy aztán újabb négy év elteltével, Lake Placidben már ezüstérmes legyen! Na de még Innsbruck, és továbbra is műkorcsolya. Peggy Fleminget ’68-ban Carlo Fassi trenírozta. Ugyanő edzette ’76-ban az amerikai Dorothy Hamillt és a brit John Curryt is. Az eredmény? A nőknél első Hamill, a férfi győztes Curry... Párosban pedig Irina Rodnyina az aranyérmes, ezúttal Alekszandr Zajcevval. Sapporóban Alekszej Ulanovval győzött, és mindkét partnerével öt-öt világbajnoki címet nyert. Bár nem tudok korcsolyázni, lehet, hogy még velem is aratott volna... Bolondság? Mindenesetre nem rólam írta a Daily Mail 1976 telén: "A lesiklók úgy száguldoznak a pályán, mint az őrültek." Majd megjegyezte: "Az angol sztrádákon már régen megbüntették volna őket." Az osztrák Franz Klammer szó szerint 120-as tempóban nyert, de az igazi világszámot Rosi Mittermaier adta elő. A három nővér egyike (húga, Evi és idősebb testvére, Heidi is a nyugatnémet alpesi válogatott keret tagja volt) lesiklásban és műlesiklásban arany-, míg óriás-műlesiklásban ezüstérmet szerzett; az utóbbi számban tizenkét század választotta el a kanadai Kathy Kernertől. Habár ez a tizenkét század talán kevesebb a sísportban, mint harminc másodperc a jégkorongban. A szovjet válogatott ennyi idő alatt nyerte meg ’76-ban az olimpiát! Ez így persze nem igaz, hiszen a vörös mezesek az egész tornán százszázalékos teljesítményt nyújtottak, de figyeljenek csak... A csehszlovákok előbb 2:0-ra, majd az egyenlítés után, a harmadik harmadban 3:2-re vezettek ellenük. Lehetséges, hogy...? Nyet - felelt Jakusev, 3:3. Fél perc múlva pedig Harlamov is megrázta a fejét és önmagát, 4:3. Négy évvel később 3:4. Lake Placidben a vendéglátó amerikaiak megszakították az 1964 óta tartó szovjet szériát, s ezzel majdnem főhősökké váltak. Majdnem, mert 1980-ban minden szalagcímet elorozott előlük egy honfitársuk, az orvostanhallgató Eric Heiden. Megjegyzem, a doktori hivatás és a gyorskorcsolyázás között szoros összefüggés lehet, mivel a holland Ard Schenk is orvostanhallgató volt 1968-ban, és négyből három távon győzött Grenoble-ban. Heiden meg mind az ötön Lake Placidben! Ehhez fogható teljesítményt egyetlen más versenyző sem nyújtott az olimpiák eddigi történetében, elvégre egyazon ötkarikás találkozó öt egyéni számában még 1972 nyarának szupersztárja, Mark Spitz sem nyert. (Az amerikai úszólegenda hét aranyérméből hármat a váltókban szerzett.) Heiden tízezren világcsúccsal tetőzte be páratlan produkcióját, és az Egyesült Államok jégkorongozóin kívül háttérbe szorította a háromszor a dobogó tetején álló szovjet sífutót, Nyikolaj Zimjatovot; a műlesiklásban és az óriás-műlesiklásban egyaránt utolérhetetlen svéd Ingemar Stenmarkot és Hanni Wenzelt (utóbbi Liechtensteinnek nyert két aranyat); vagy azt az osztrák Leonhard Stockot, akinek két hónappal az olimpia előtt kificamodott a válla és elszakadt a térdszalagja egy súlyos bukás következtében, s aki Lake Placidben ennek dacára is rajthoz állt, és nem volt nála jobb a lesiklásban! Miközben Amerika odavolt, Ausztria orvostársadalmának tagjai is megengedtek maguknak egy mosolyt: azért nem csak Heiden doktornak lehet gratulálni... Hegyi Iván, Népszabadság 2002.01.25. |
| |||
|
|||
SLC.2002 |
|||
|
FONTOS
