FONTOS


 








Szarajevó újra pályázik

Szarajevó - amely 1984-ben adott otthont téli olimpiának - bejelentette, hogy benyújtja pályázatát a 2010-es téli ötkarikás játékok rendezésére.

A boszniai város vezetői úgy vélik, Szarajevó már kiheverte a háborús veszteségeket, és - mivel természeti adottságai épp olyanok, mint 17 évvel ezelőtt - képes lenne sikeresen lebonyolítani a csúcseseményt.

Ennek ellentmond, hogy az 1992 és 1995 közötti, 200 000 halottat követelő háborúban gyakorlatilag minden sportlétesítmény megsemmisült.

A 2010-es téli játékokra 2002. februárjáig kell benyújtani a pályázatokat, a helyszínről 2003. nyarán dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

Sporthírek, 2001.02.06.

2010: Zakopane és Poprád közös pályázatra készül

A Lengyel-Tátrában fekvő Zakopane és a szlovákiai Poprád közösen kíván pályázni a 2010-es téli olimpia megrendezésének jogáért - adta hírül a lengyel rádió. A két ország olimpiai bizottságának és az érintett városok vezetőinek tárgyalását követően bejelentették, hogy hivatalosan "Zakopane-Tátra 2010" elnevezéssel nyújtják be a pályázatot, amelyben szerepelni fog, hogy Poprád társrendezőként segítené a versenyek lebonyolítását. A pályázat benyújtásának pontos időpontjáról a körülmények alapos vizsgálata után határoznak az érintettek. A majdani házigazdáról 2003-ban dönt a NOB.

Sporthírek, 2001.02.09.

Bern és Davos is olimpiázna

Bern és Davos egyaránt jelezte a Svájci Olimpiai Bizottságnak, hogy szívesen lenne a 2010-es téli játékok házigazdája.

Országonként csak egy város jelentkezhet, ezért a szervezet szeptember 5-én dönt arról, hogy a két svájci kandidáló közül melyik juttathatja el hivatalos pályázatát a NOB-hoz.

A 2010-es olimpia helyszínét 2003 nyarán jelölik ki, eddig csak Salzburg nyilvánította ki rendezési szándékát.

[origo], 2001.06.29.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002