Fémkorcsolyákat először Skandináviában és Hollandiában használtak. A szakemberek a németalföldi országot jelölik meg a sportág "szülőföldjének", ám az első írásos dokumentum azt jelzi, 1763. február 4-én Anglia adott otthont az első versenynek - 15 méteres távon. Az első hivatalos viadal pont száz évvel később, Oslóban zajlott. 1889-ben Hollandia lett a házigazdája az első világbajnokságnak, amelyen részt vettek a legjobb holland, orosz, amerikai, és angol versenyzők is. Három évvel később, 1892-ben, a hollandiai Scheveningenben megalakult a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU).

A gyorskorcsolya természetesen az olimpiák kezdeténél fogva szerepelt a programban: 1924-bern, Chamonix-ban már rendeztek 500, 1500, 5000 és 10 000 méteres versenyeket a férfiak számára. A játékok sztárja a későbbi ötszörös olimpiai bajnok finn Clas Thunberg lett, aki Chamonix-ban háromszor is a dobogó tetejére állhatott. A világháború előtt olyan nagy versenyzők száguldoztak a jégen, mint a négyszeres olimpiai bajnok norvég Ivar Ballangrud vagy a Lake Placidben két-két elsőséget szerző amerikai John Shea és Irving Jaffe. 1952 sztárja a norvégok három aranyérmet "összekorcsolyázó" versenyzője, Hjalmar Anderson volt.

A hölgyek 1960-ban, Squaw Valleyben kaptak először lehetőséget, itt tűnt fel a későbbi hatszoros bajnok, a szovjet Lídia Szkoblikova. 1980-ban máig utolérhetetlen eredményként, az amerikai Eric Heiden minden férfiszámot abszolvált, így egy olimpián öt aranyérmet nyert. Összességében ötig jutott Calgary, Albertville és Lillehammer ötszörös bajnoknője, az amerikai Bonnie Blair, aki 500 méteren egyik olimpián sem talált legyőzőre. Naganóban a hollandok arattak: a férfiaknál Gianni Romme, a hölgyeknél Marianne Timmer végzett kétszer is az élen.

A rövidpályás gyorskorcsolya annak ellenére, hogy csupán 1988-ben debütált az olimpián, majdnem olyan régi múltra tekint vissza, mint hosszútávú változata. A sportág megszületése Észak-Amerikához köthető: 1906-ban már megmérkőztek egymással a legjobb kanadai és amerikai versenyzők, 1921-ben pedig megrendezték az első nemzetközi viadalt is. A sportág népszerűsége ellenére az első "nem hivatalos" világbajnokságra csupán 1976-an került sor, míg az ISU 1978-ban adta áldását a rendezvényre.

Olimpián a sportág 1988-ban, Calgaryban debütált, rövid idő alatt olyan sztárok nőtték ki magukat, mint Albertville és Lillehammer 500-as női bajnoka, az amerikai Cathy Turner, a négyszeres bajnok koreai Chun Lee-Kyung vagy honfitársa, Kim Ki-hoom.

Esélyesek
A hölgyeknél a kanadai Catriona LeMay Doan a legnagyobb esélyes, annak ellenére, hogy Albertville-ben és Lillehammerben nem végzett előrébb a 14. helynél, ám Naganóban már megnyerte az 500 métert és bronzérmes lett 1000 méteren. A 2000-2001-es szezonban félelmetesen versenyzett, 10 Világkupa-versenyből kilencet megnyert, 500-on világcsúcsot futott.

A férfiaknál Nagano kétszeres bajnoka a holland Gianni Romme a favorit, aki nem csak címvédő, de három távon világcsúcstartó is.

Akik meglepetést okozhatnak
Nők
Gyorskorcsolya: Sabine Voelker (német), Anni Friesinger (német), Hunyady Emese (osztrák)
Rövidpályás gyorskorcsolya: Amelie Goulet-Nadon (kanadai), Annie Perreault (kanadai), Eun-Kyung Choi (koreai)

Férfiak
Gyorskorcsolya: Jeremy Wotherspoon (kanadai), Frank Dittrich (német), Derek Parra (amerikai), Aadne Sondraal (norvég)
Rövidpályás gyorskorcsolya: Eric Bedard (kanadai), Marc Gagnon (kanadai), Dong-Sung Kim (koreai)

Pincési László, SZTÁRSport 2002.02.07