A legendás norvég sportoló, Sondre Nordheim - akit a "síelés atyaként" emlegetnek Skandináviában - 1860-ben alkotta meg az első síugró lécet, amellyel elkápráztatta környezetét. Pár év alatt az őrület máris része lett a norvég téli karneválok programjának, ám igazi presztízsét akkor nyerte el, amikor a királyi család úgy döntött, patronálja a sportot. A híres Holmenkollen-versenyeken, 1892-től már a Király Kupáért szálltak harcba az ugrók.

Amerikában az emigráns norvég sportolók honosították meg a síugrást, ennek fő letéteményese Mikkel Hemmestvedt volt, aki 1887-ben, a minnesotai Red Wingben mutatta be tudományát. Az érdeklődésre jellemző, hogy 1938-ban a kétszeres olimpiai bajnok norvég Birger Ruud fellépésére Los Angelesben 88 ezren, Chicagóban 50 ezren voltak kíváncsiak. Az amerikaiak azonban nem bizonyultak túl bátornak, a sportágban a mai napig a japánok és az európaiak viszik a prímet.

Az olimpiákon 1924-től 1960-ig csupán a 90 méteres sáncról történő ugrás szerepelt a programban. 1964-től már 70 méteren, 1988-tól pedig csapatversenyben is hirdettek győztest. Jelenleg az olimpiai viadal három számból, a 90 és a 120 méteres egyéni, valamint a 120 méteres csapatviadalból áll. 1988 óta minden olimpián akadtak kimagasló egyéniségek. Calgaryban Matti Nykanen minden számban aranyat nyert, így ő lett az első síugró, aki egy olimpián háromszor is a dobogó legfelső fokára állhatott. (Ráadásul a norvég Birger Ruud mögött ő a másik síugró, aki meg tudta védeni négy évvel korábbi elsőségét.) Albertville-ben a 16 éves a finn Toni Nieminen, Lillehammerben a német Jens Weissflog, Naganóban pedig a japán Kazujoshi Funaki remekelt.

Síugrásban a mai napig nem rendeznek női versenyeket, igaz, ha visszaemlékszünk az 1988-as olimpiára, és ott a brit öregúrra, Eddy Edwardsra, akkor nem is értjük, miért nem kapnak lehetőséget a hölgyek. Eddi, a "Sas" ugyanis minden számban utolsó lett, még az utolsóelőtti is rávert 30-40 métert. Ennek ellenére "szárnyalása" brit rekordot jelentett.

Esélyesek
A versenyeknek igazából két nagy sztárja lesz, a német Sven Hannawald és a lengyel Adam Malysz. Aki követte az év végi-év eleji, jubileumi, 50. síugró-négysáncverseny küzdelmeit, tanúja lehetett Sven Hannawald sporttörténelmi tettének, amely során a viadal minden állomását megnyerte. Első komolyabb eredményét 18 évesen, 1992-ben érte el, amikor a finnországi Vuokattiban junior vb-t nyert. 1998-ban ugrott be a síugró-elitbe, a német válogatott tagjaként Naganóban olimpiai ezüstérmet szerzett. Ugyanebben az évben ugyanezt a medált szerezte meg, de már csak önmagának köszönhetően a sírepülő vb-n, Oberstdorfban. 1999-ben egy másik négysánc helyszínen, Bischofshofenben csapatban világbajnok, egyéniben 2. lett, s közben sáncrekordot (137 méter) ugrott.

Élete egyik nagy sikerét a 2000-es sírepülő-vb (Vikersund, Norvégia) megnyerésével aratta, ebben az esztendőben övé lett az oslói sáncrekord (132,5 méter) és a skandináv körverseny trófeája. Tavaly a lahti vb-n csapatban nagysáncon arany-, középsáncon bronzérem lett a jutalma, egyéniben pedig nagysáncon a 6. hely. A legutóbbi idényben mind a síugró, mind a sírepülő Világkupa összetett pontversenyében a 9. helyen végzett, míg az évezredforduló négysáncviadalán 4. lett.

Napjaink legjobb síugróját Lengyelországban kell keresnünk Adam Malysz személyében. Malysz 1996 és 1997 között összesen három Világkupa-versenyen indult, s maradt a sereghajtók között. 1998-ban 57., 1999-ben 46., 2000-ben 28. helyen zárta az összetett Vk-t, ehhez képest a tavalyi évezredváltó viadalt soha nem látott fölénnyel nyerte. Wojciech Fortuna 1972-es, sapporói sikere óta soha nem volt ekkora esélye lengyel síugrónak a győzelemre, mint most. Hat éve nem fordult elő, hogy valaki zsinórban öt Világkupa-futamot nyerjen meg, ez az 1995-ös sorozatban az osztrák Andreas Goldbergernek sikerült utoljára. Ráadásul Malysz feltérképezte a helyszínt is: 2001 januárjában a Utah Olympic Parkban is győzött. Sikereiben közrejátszik az is, hogy munkáját a krakkói egyetem két munkatársa, Jerzy Zoladz professzor és Jan Blecharz pszichológus segíti.

Akik meglepetést okozhatnak
Janne Ahonen (finn) Masahiko Harada (japán), Noriaki Kaszai (japán), Martin Höllwarth (osztrák), Andreas Widhölzl (osztrák), Martin Schmitt (német)

Pincési László, SZTÁRSport 2002.02.07