Maier véghezviheti a "lehetetlen küldetést"

Ezúttal Herminátor is érezte, hogy nagy a baj: "A dolgok nem állnak jól" - mondta nem sokkal a műtét után. "Ebcsont beforr" - gondolhatta a szabálytalanul Maier elé kanyarodó hetvenhárom éves nyugdíjas. Ez esetben azonban nem volt mindegy, hogy mennyi időt vesz igénybe a gyógyulás. Maier egyszer a naganói ötkarikás játékokon már tanúbizonyságát adta annak, hogy nem lehet könnyen leírni. Aki látta, hogy 1998-ban hogyan született újjá, s hogy nyert másnap olimpiai aranyérmet, az ezúttal is bízott a lehetetlenben.

Alig több mint öt hónap. Ennyi idő állt rendelkezésére, hogy visszatérjen a lejtőkre, mi több, a versenysportba. Átlagember kettős nyílt lábtörésből még nem épült fel öt hónap alatt, de Maierrel kapcsolatban mégis mindenki rögtön arra gondolt, hogy ha más nem is, ő képes lehet rá. Hasonlóképpen vélekedtek az Osztrák Olimpiai Bizottság vezetői is, akik nem vonták vissza egyik legnagyobb esélyesük nevezését. Észérveket meg sem próbáltak felsorakoztatni döntésük mellett, de igazából nem is volt senki kíváncsi efféle "apróságokra".

A gyors gyógyuláshoz mindenekelőtt lelkiekben kellett megedződnie a kétszeres olimpiai bajnoknak, ami nem volt könnyű feladat. A legnehezebb időszak az volt, amíg eldőlt a legfontosabb kérdés: amputálni kell-e a súlyosabban szétroncsolt lábát avagy nem? A kétségek közt eltelt pár nap depresszióba taszította az amúgy életvidám, vagány síelőt, de ahogyan jöttek, el is vonultak a viharfelhők. Huszonnyolcadikán bejelentették, hogy hősünk túl van a veszélyen, s minden bizonnyal újra képes lesz majd járni.

Maier új erőre kapott, elfeledte két kitört metszőfogát, vesezúzódását, lábplasztikáját, szeptember kilencedikén már el is hagyta a kórházat, és megkezdte rehabilitációs programját. Nagyon óvatosan haladt, hisz a roncsolt lábon kívül kímélni kellett a frissen beépített bőrt is, amely minden pillanatban felszakadhatott volna. A fájdalomcsillapítóktól gyenge és fáradt Maier csak orvosai útján érintkezett a médiával, de egy hónap múlva már interjút adott, ahol egy esetleges decemberi "síelés" is szóba került: "Egyelőre nem gondolok a visszatérésre, hanem az foglalkoztat, hogy egyedül tudjak kimenni a mellékhelységbe. Nincs harag bennem a férfi iránt, aki elém hajtott. Ő egy 73 éves öregember, és a hölgy is, aki mellette ült, rögtön kiugrott az autóból, odarohant, ahol feküdtem, és egyre csak azt hajtogatta, hogy mennyire sajnálja. Most már jól érzem magam, és a gyógyulásom is gyors. Egyelőre persze közel sem százszázalékos az állapotom, és ez nagyon zavar, de nem olyan nagy gond, mert egész jól kezelem a problémákat. Nem engedem, hogy a baleset beférkőzzön az agyamba, és nem fogok azon rágódni, hogyan kerülhettem volna el. Ha ezt tenném, beleőrülnék."

"Javulásának üteme túlszárnyalta legmerészebb elképzeléseinket is" - jelentette ki a Maiert ápoló orvoscsapat vezetője október 10-én. A huszonnyolc éves salzburgi már vissza is ült Harley Davidsonjára, de elmondása szerint egyelőre még mindig azzal volt elfoglalva, hogy tökéletesen járjon: "Egyelőre nem foglalkoztat a síelés, sem az olimpia. Nem is tudom felcsatolni a síbakancsaimat, mert nagyon fáj a lábam." - mondta a Herminátor.

Közben az idő egyre rohant, az olimpia pedig közeledett. November elején Maier egy linzi díjátadó ünnepségen jelent meg, ahol az arcán jelentőségteljes mosollyal közölte: "Ha most itt vagyok, nem lehetek annyira rossz kondiban, hogy ne versenyezzek a közeljövőben." Ekkor már egy tízfős csapat dolgozott azért, hogy a háromszoros összetett Világkupa-győztes sportoló Salt Lake City-ben is bizonyíthasson. A mosoly ellenére pár nappal a linzi nyilatkozatot követően Maier hivatalosan bejelentette, hogy nem lesz képes megvédeni olimpiai bajnoki címét. "Nem hittem, hogy ilyen hosszú ideig lábadozom majd. Az, hogy februárban az olimpián rajthoz álljak, teljesen reménytelen vállalkozás."

Ennek ellenére gőzerővel, napi hat órás edzéssel kínozta magát a csapat obertauerni táborában, de Knut Okresek, Hermann menedzsere némi törést láthatott védence akarásában, mert rábeszélte egy párnapos Dubai pihenésre. A kikapcsolódás után húzott először sícipőt, de ez még mindig fájdalmas élménynek bizonyult. "Az történt, amire számítottam. A bakancs széle pont ott nyom, ahol eltörtek a csontjaim. Ha magasabb vagy alacsonyabb lenne, sokkal kényelmesebb lenne." Aztán mintha rájött volna, hogy ez egy csöppet rossz reklám volt szponzorának, nevetve hozzátette: "Természetesen visszatérek majd a régi, jól bevált síbakancsomhoz, mert e nélkül nem tudnám megismételni azokat a bámulatos eredményeket." Az Atomic főnöke természetesen rögtön garantálta, hogy Herminátor a legjobb harci öltözéket kapja.

December 21-én már az új lábbeliben virítva visszatért a lejtők királya. Igaz egyelőre sík terepen, de már sílécen: "Óriási öröm, hogy újra mozoghatok. A legfontosabb, hogy a sérült lábam újra erős legyen." Annál is inkább fontos volt, mert az orvosok úgy döntöttek, hogy január második hetében orvosi vizsgálatnak vetik alá Hermann Maiert, és ott eldől, hogy alkalmas-e a versenyzésre.

A csoda megtörtént, az emberfeletti erőfeszítés meghozta gyümölcsét, és az orvosi bizottság úgy találta, hogy Herminátor versenyezhet. Száznegyven nappal a baleset után újraéledt a remény, amelyet nemcsak maga Maier, hanem egész Ausztria, minden sportbarát epekedve várt. Bár még egy - enyhén szólva - nem elhanyagolható lépés hátra van. Január 28-án jár le az olimpiai nevezési határidő, s eddig kell eldöntenie az osztrák szövetség alpesi igazgatójának, Hans Pumnak, hogy Hermann Maier alkalmas-e komoly eredmény elérésére. Ha nevezik, akkor legkésőbb a február 2-ai St. Moritzi Vk-futamon kell kvalifikálnia magát. Ezt kicsit szkeptikusan fogadták a hozzáértők, főleg miután látták az osztrák televízióban csúszkálni Maiert.

Hogy mi lesz a történet vége, nem lehet tudni. De ha Hermann Maier esetleg az utolsó akadályok egyikén bukik el, akkor is megérte a küzdelem. A történettel nem csak ő nyert, hanem mi is. Az elmúlt majd' félévben egy új példakép született a felnövekvő generáció számára.

Kovács Iván, SZTÁRSport 2002.01.15.