Felejthetetlen szupersztárok
A XIX. téli olimpia előtt érdemes kicsit visszaidézni azon
sportolók felejthetetlen teljesítményét, akik éveken keresztül
szerepeltek az élvonalban, és akik eredményeit a mai napi is
őrzik a statisztikák. Mint például Raisza Szmetanyináét, Björn
Daehlie-ét vagy az "ismeretlen" Eddie
Eagenét.
Björn Daehlie
Egész egyszerűen csak a világ legnagyobb
síelőjének nevezik, bármilyen statisztikát nézünk, ő a téli olimpiák
legeredményesebb sportolója. Daehlie 12 érmet, közte nyolc aranyat
szerzett, persze szerencséje is volt, hogy éppen az ő korszakára
esett az olimpiai évek váltása. 1967. június 19-én Elverumban
született egy pedagóguscsalád gyermekeként. 14 évesen északi
összetettben kezdett sportolni, de példaképe, a háromszoros olimpiai
bajnok Vegard Ulvang hatására átállt a sífutásra. Sohasem indult
junior világversenyeken, egyből a felnőttek között debütált.
Pályafutása során 1992-98-ig három olimpián vett részt, nyolc
aranyat és 4 ezüstöt szerzett. Az összetett Világkupát 6-szor nyerte
el, 9-szer volt világbajnok, de mellette még nyolcszor állhatott a
dobogó alsóbb fokain. 2001 márciusában jelentette be
visszavonulását, azóta Thomas Alsgaard edzője, mellette saját
sportszergyártó cégét irányítja.
Ljubov Jegorova
A minden idők legellentmondásosabb
sífutónője címet valószínűleg Jegorova érdemelné ki. A téli olimpiák
történetében honfitársnőjével, a gyorskorcsolyázó Lídia
Szkoblikovával együtt hatszoros bajnoknak mondhatja magát, ám
teljesítményét beárnyékolja, hogy az 1997-es trondheimi
világbajnokságon doppingoláson érték és két évre eltiltották. Az
1966. május 5-én, Tomszkban született sportoló az 1992-es
albertville-i és az 1994-es lillehammeri játékokon érte el
legnagyobb sikereit (6 arany, 3 ezüst), míg 1991-ben és 1993-ban
három vb-arannyal gazdagodott. Pályafutása során 13 Világkupa-sikert
aratott, 1993-ben összetett Vk-győztes volt. Eltiltása után 1999-ben
visszatért, de már nem alkotott maradandót.
Raisza Szmetanyina
Huszonnégy évesen már, negyven
esztendősen még olimpiai bajnok tudott lenni Raisza Szmetanyina, aki
a hölgyek között a legtöbb érmet gyűjtötte a téli ötkarikás
játékokon. Az 1952. február 29-én született sífutó egyedülálló módon
öt különböző olimpián (1976-1992) 10 érmet nyert. Karrierje
1976-ban, Innsbruckban kezdődött, ahol 10 km-en és a 4x5 km-es váltó
tagjaként lett olimpiai bajnok. 16 évvel első sikerei után
negyvenévesen még egyszer nekirugaszkodott, és a Albertville-ben a
4x5 kilométeres váltóban arannyal fejezte be szédületes
pályafutását.
Eric Heiden
Ha Mark Spitz és München neve már-már
összeforrott az olimpiai történelemben, akkor téli vonatkozásban
ugyanez elmondható Erik Heidenről és Lake Placidről is. A
háromszoros összetett világbajnok (1977-79) általános megdöbbenésre
minden egyéni gyorskorcsolya-számban diadalmaskodott az 1980-as
olimpián. Az 1958. június 14-én, Madisonban született klasszis 14
éves korától napi öt órát edzett, 17 évesen Innsbruckban még
pontszerző helyen sem zárt, ám meglepetésre 1977-79-ig
legyőzhetetlen volt a világbajnokságok összetett versenyében. A Lake
Placid-i öt aranyérem után átnyergelt (szó szerint) és öt évvel
később megnyerte az Egyesült Államok profi kerékpáros bajnokságát.
1986-ben elindult a Tour de France-on is, de hatalmasat bukott és
feladta a versenyt.
Sonja Henie
Tíz világbajnoki aranyérmével még a
Guinness-rekordok könyvében is megtalálható a két világháború
közötti sportélet legsikeresebb szereplője, a norvég Sonja Henie-nek
a neve. Az oslói műkorcsolyázó 1912. április 8-án született és 15
esztendősen világbajnok, egy évvel később olimpiai bajnok lett.
1998-ig ő volt a világ legfiatalabb téli olimpiai aranyérmese (ekkor
Tara Lipinski vette át helyét). Tíz vb-, hat Eb- és három egymást
követő olimpiai elsőséget követően 1936-ban váltott, és a színészet
felé fordult. 13 filmet forgatott, szakemberek szerint 1939-ben csak
Shirley Temple és Clark Gable volt nála népszerűbb a vásznon.
Hollywoodi jégrevüje és televíziós műsora dollármilliókat hozott
számára. Háromszor ment férjhez. Élete utolsó éveiben megbetegedett,
leukémiás lett, de a sors fintora, hogy nem ebben, hanem
repülőgép-szerencsétlenségben halt meg 1969. október 12-én, amikor
Párizsból Oslóba szállították volna gyógykezelésre.
Eddie Eagan
Egyetlen sportoló akad, aki mind a nyári,
mind a téli játékokon aranyérmet nyert. Eddie Eagan 1920-ban
félnehézsúlyú ökölvívásban, 1932-ben négyesbobban lett első. Eagan
1897. április 26-án született Denverben egy szegény család
gyermekeként. A Yale-en, majd Oxfordban tanult és elismert jogász
vált belőle. A második világháború alatt ezredesi rangig vitte.
Miután 1919-ben megnyerte hazája ökölvívó-bajnokságát, 1920-ban
részt vehetett az antwerpeni játékokon, ahol aranyérmes lett.
Tizenkét évvel később Billy Fiske bevette négyesbob-csapatába, így
Lake Placidben is a dobogó legfelső fokára állhatott. 1967. június
14-én halt meg.
A téli olimpiák legeredményesebb női sportolói:
1.
Raisza Szmetanyina (szovjet, sífutás) 10 érem (4 arany, 5 ezüst, 1
bronz)
2. Ljubov Jegorova (orosz, sífutás) 9 (6, 3, 0)
3.
Galina Kulakova (szovjet, sífutás) 8 (4, 2, 2)
4. Karin (Enke)
Kania (NDK, gyorskorcsolya) és Gunda Niemann-Stirnemann (német,
gyorskorcsolya) 8 (3, 4, 1)
A téli olimpiák legeredményesebb férfi sportolói:
1.
Björn Daehlie (norvég, sífutás) 12 (8, 4, 0)
2. Sixten Jernberg
(svéd sífutás) 9 (4, 3, 2)
3. Clas Thunberg (finn,
gyorskorcsolya) 7 (5, 1, 1)
4. Ivar Ballangrund (norvég,
gyorskorcsolya) 7 (4, 2, 1)
5. Veikko Hakulinen (finn, sífutás) 7
(3, 3, 1)
6. Eero Mäntyranta (finn, sífutás) 7 (3, 2, 2)
7.
Bogdan Musiol (NDK, bob) 7 (1, 5, 1)
Legtöbb aranyérem:
1. Björn Daehlie (norvég, sífutás)
8
2. Ljubov Jegorova (orosz, sífutás) és Lídia Szkoblikova
(szovjet, gyorskorcsolya) 6-6
3. Larissza Lazutyina (orosz,
sífutás), Bonnie Blair (amerikai, gyorskorcsolya), Clas Thunberg
(finn, gyorskorcsolya), Eric Heiden (amerikai, gyorskorcsolya)
5-5
Pincési László, SZTÁRSport 2002.02.07