Mai visszhang
Véghajrá
Színre lépnek hát megint a pólós vité zek. Néhány nap
múlva nem akár mi lyen csata vár rájuk, Európa legjobbjaival mérkőznek
meg, ráadásul itthon, még közelebbről Budapesten. Magam is azok közé
tartozom, akik imádják ezt a gyönyörű, szellemes, ugyanakkor nagyon is
kemény, férfias játékot. Ami a kellékeket illeti, a labda eleve jó, sok
mindent lehet vele csinálni, a víz: kötelező feltétel, játszani benne maga
a csoda. Mindig is irigyeltem azokat, akiknek dolguk vízben játszani.
Igaz, kicsit bonyolultabb a képlet, ha arra gondolok, mindig van ellenfél
is, tehát nem szabad csak úgy egyedül labdázgatni. Ráadásul a vízilabdázók
mindig erősek, jól úsznak, technikai felkészültségük bámulatos, gyors
észjárásúaknak kell lenniük. Különösen igaz mindez az ellenfél esetében.
Tudom, mindezzel nem sok újat mondtam, hiszen nálunk
Magyarországon ez köztudott, mint ahogyan az is, általában a földkerekség
legjobbjai közé tartozunk. Különösen igaz ez a legutolsó korszakra, dr.
Kemény Dénes csapata világverő, megnyert már mindent, amit lehetett. Nekem
a legszebb bravúr: arany Sydneyben. Mert nagyon, de nagyon meg kellett
küzdeni az olimpiai elsőségért. Régen volt, talán igaz sem volt.
Viccelődhetnénk, de nem tesszük, mert máig élnek bennem Kósz védései,
Benedek fifikás megoldásai, Molnár Tamás küzdelmei, Kásás megmozdulásai, s
sorolhatnám a teljes csapat névsorát.
A fiúk aztán eltűntek, klubszínekben lőt ték a gólokat,
általában határainkon túl. Ám néhány hete megint csak összejöttek
Budapesten, s együtt gyakorolnak a kapitány irányításával. A célt mindenki
tudja: győzni kell! Itthon, Budapesten, nekünk magyaroknak. Bizton tudjuk,
cseppet sem lesz könnyű, persze nem megoldhatatlan feladat. Az ellenfelek
rettegnek tőlünk, de nem félnek. Ôk is jók, jugoszlávok, olaszok,
spanyolok, horvátok, görögök. A sportág már annyira magas színvonalú, hogy
szinte bármelyik nemzet nevét említhetném. S mégis: a szurkolók egyértelmű
elvárása a hazai elsőség!
Ami a tehetséget, tudást, szorgalmat, a felkészülést
illeti, fiainkat nem kell féltenünk. Tudják, s teszik majd a dolgukat,
labdával, vízben, elszántan, harcedzetten, fifikásan. Ugyanakkor nem árt,
ha mindenki tudja, nagyon, de nagyon nehéz menetelés vár rájuk. Az első
pillanattól az utolsóig. Olyan nagy az érdeklődés irántuk, hogy szinte nem
képesek már edzeni. Tévéstábok, fotósok, újságírók hada figyeli minden
lépésüket, a szponzorok elvárásai is egyértelműek. Kemény kapitány olykor
csak suttog, hangszálai alig bírják a terhelést, de nem panaszkodik, mint
ahogyan a többiek sem. Jól bírják a véghajrát. Tudják, hogy mi, szurkolók
szeretjük őket. S ez az érzés a legnehezebb pillanatokon is átsegítheti
őket. A győzelem felé.
A színes Sport 2001.06.10.