Asztal tetején táncoló aranyos lányok
Amikor a Hajós Alfréd uszodában Pelle
Anikó bepattintotta a labdát az olasz kapus hálójába, a magyar
csapat kispadján összeölelkeztek a lányok. 10-7 lett a javunkra. Ezt
a meccset, vagyis az Európa-bajnokság döntőjét már matematikailag
sem veszthették el a magyar vízilabdázók. A végén ugyan még kaptak
egy gólt, de ez már senkit sem érdekelt. Aranyérmes lett a magyar
válogatott, és mivel a férfiak nem jutottak döntőbe, ezúttal,
akárcsak a kilencvenes évek első felében, a magyar pólóban ismét a
hölgyválogatott az eredményesebb.
A mieink ennyi néző előtt még sohasem
játszottak, de visszaemlékezve a korábbi Európa-bajnokságokra,
nézőcsúcs volt a mostani. És micsoda közönség! Érdekes, ha ugyanazok
is ülnek a lelátón, másként szurkolnak a női meccseken, mint a
férfiakén. Az utóbbin akkor is érződik valamiféle feszültség az
uszodában, ha biztosan vezet a csapat. A férfi mérkőzéseken olyan
elszántan ordítják a buzdító rigmusokat a drukkerek, mintha e kis
nép sorsa is ezen a meccsen dőlne el.
A női döntőn a buzdítás családiasabb,
szelídebb, bensőségesebb volt. Pedig betyár kemény meccs dúlt a
medencében. A víz alatti kamerák jóvoltából láthatták, hogy a
bukásra álló, háromszoros Európa-bajnok olaszok meztépésekkel,
"ölelésekkel" erotikus vízi revüt rendeztek. Az pedig, amikor a
magyar csapat egyik legjobbja félmeztelenre vetkőztetve úszott a
kamera felé, befért volna Las Vegasban bármelyik éjszakai
szórakozóhely főműsorába.
Faragó Tamás tavaly ősszel vette át a
válogatott irányítását, és amikor néhány edzés után azt mondta,
Európa-bajnokok lesznek, a legtöbben megmosolyogták: "Vicces, jópofa
ember ez a Tamás!" Aztán a régiekből, újakból jól összerakta a
válogatottat, pedig a szép lányok egy része az olasz bajnokságban
játszik, nekik sem volt sok idejük a közös gyakorlásra. De
fegyelmezettek voltak, a nőkre jellemző kiszámíthatatlanságot
ötvözték a tudatos játékkal, és közben megtartották a női meccsek
utánozhatatlan, bájos hangulatát. A nézők szinte egyenként
megölelték volna valamennyiüket. Néhány szerencsésnek a meccs után a
parton ez sikerült is. A lefújás után Faragó elrohant nyilatkozni,
aztán amikor visszajött a táncoló lányokhoz, az első szava az volt:
"Aztán nehogy sírjatok!" Erre természetesen néhányan azonnal
elbőgték magukat. De mint tudjuk, a győztesnek szabad sírni. Az
eredményhirdetés után a csapat átvonult a hatalmas sörsátorba
mulatni. Az ott levők elképesztő üdvrivalgással fogadták őket.
Tiszteletükre azonnal elénekelték a Himnuszt, majd a színpadra
követelték a lányokat. Nem is kellett nagyon győzködni őket, az új
Európa-bajnokok énekeltek, táncoltak. Ki a színpadon, ki valamelyik
asztalon. Még a mázsán felüli Györe Lajos, Faragó segítője is
felugrott egy asztalra és táncra perdült. Finoman szólva, Markó Iván
aligha szerződtetné, de játékosainak nagyon tetszett a produkció. Az
aranyérmes csapat számait többször visszatapsolták. A legtöbben
azonban a meccset szerették volna újra megnézni. Mert ugyan
nótázásban sem rosszak, de vízilabdában a legjobbak
Európában.
Kocsi Tibor, Magyar Nemzet 2001.06.25.
|
FONTOS
