FONTOS


 

Eb-pályázat: Dubrovnik inkább 2003-ra koncentrál?
Budapest uszodaelőnyével függő


Egy hónappal a végső döntés előtt egyre valószínűbb, hogy az első, Budapesten rendezett úszó- és vízilabda Európa-bajnokság 75. évfordulóján ismét fővárosunkban randevúzik a kontinenselit (igaz, már csak a pólósok). Ebben mindazonáltal nem csupán a magyar pályázat romantikus jelszava -- "Az első Eb-t Budapest rendezte 1926-ban -- kezdjük a XXI. századot ugyanitt!" -- játssza főszerepet, hanem a horvát kormányváltás is.

Vetélytársunk, Dubrovnik ugyanis továbbra sem tudta megszerezni az új kabinet garanciáját, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a hetvenezres kikötőváros partiban legyen a kétmilliós metropolisszal. Ez természetesen a LEN vízilabda-bizottságának legutóbbi, barcelonai ülésén is szóba került.

-- Jók az esélyeink -- jelentette ki a nagyhatalmú testület magyar tagja, dr. Salamon Ferenc. -- Jelenleg hetven százalékot adok magunknak, elvégre az a határozott érzésem, hogy a dubrovnikiak inkább a kétezerhármas Európa-bajnokság megrendezésére hajtanak.

Bár a verdiktet az Európai Úszóligát irányító grémium, a LEN Büro hozza majd meg március 11-én, Helsinkiben, a vízilabda-bizottság véleménye sokat nyom a latban. Eszerint jelenleg Budapest ha nem is ember-, de uszodaelőnyben van, minthogy a Margitsziget minden igényt kielégítő helyszín, míg Dubrovniknak még egy "vizes blokkot" kellene felépítenie a jelenlegi egymedencés létesítmény mellé.

-- A két pályázat közötti döntő különbség az uszoda léte, illetve nem léte, a bizottság bírálatában erre esik a fő hangsúly -- közölte Salamon doktor. -- A horvátok egyelőre még csak próbálják felvenni a kapcsolatot a kormánnyal, azon belül is az új idegenforgalmi miniszterrel, aki történetesen dubrovniki, de ez egyelőre nem sikerült. Amondó vagyok, hogy vissza ugyan nem lépnek, ám nem lesznek nagyon elkeseredve, ha most nem kapják meg a rendezés jogát.

Sportdiplomatánk azt is elárulta, előfordulhat, hogy módosítani kell a magyar pályázaton, holott az "Európa egy szigeten" címet viselő kandidálás egyedülálló lehetőséget kínál arra nézvést, hogy végre egymástól néhány méternyire játsszanak a férfi- és női válogatottak -- szemben az előző kontinensviadalokkal, amelyeken a fiúk és lányok olykor más-más városban mérkőztek.

A vízilabda-bizottság most melegen ajánlja a Büronak, hogy osztódjék tovább az Eb, azaz vagy külön városban, vagy eltérő időpontban versengjenek a férfi és női válogatottak. (Ez csak látszólag jó hír a horvátoknak, elvégre egy medence a tizenkétcsapatos férfimezőnynek is kevés -- ráadásul náluk nincs kereslet a női pólóra, hiszen egy '97-es, elvetélt kísérletet követően letettek a szakágról.)

Hogy lesz-e válás férfiak és nők között -- az Eb tekintetében --, nem tudni. Ha igen, meglehet, valóban változtatni kell a pályázatunkon -- a legfontosabb mindazonáltal az, hogy a március 11-ei döntést követően azt mondhassuk: legyen ez a mi gondunk.

Mérleg

Elkészült a LEN Büro számára egy másik fontos jelentés, mégpedig Alessandro Sansa tollából. Az irdatlan lábméretei miatt baráti körben csak "Negyvennyolcnak" becézett LEN-igazgató a budapesti és a dubrovniki látogatásairól állított össze anyagot, amelyet a döntéshozók mellett a kandidálók is megkapnak. Információink szerint a Sansa-riportból egyértelműen kitűnik, hogy a magyar pályázat sokkal jobb, mint a horvát -- legalábbis jelen pillanatban. Március 11-ig persze még javíthatnak vetélytársaink.

Igaz, mi is.

(csurka g.), Nemzeti Sport 2000. február 11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK