A hír nem túlzottan meglepő, mégis figyelemre méltó: a magyar férifválogatott az egyetlen, amelyik Budapesten is hadba küldi mind a tizenhárom, Sydneyben szerepelt játékosát. Győztes csapaton ne változtass, legfeljebb egészítsd ki, ha a szabályok megengedik - eme, némiképp módosított alapelvet tartotta szem előtt kapitányunk, Kemény Dénes. Kollégái ugyanakkor hol a frissítést t?zve ki célul, hol a kényszertől vezérelve, megannyi neves pólóstól voltak kénytelenek elköszönni.

Tán a spanyolokat érte a legnagyobb érvágás, hiszen három alapemberük is nyugdíjba vonult. Az 1977-es jonköpingi Európa-bajnokság - nem tévedés: 24 év!!! - óta először fordul elő, hogy a hispán armada Manuel Estiarte nélkül vonul hadba, az ördögien zseniális irányító ugyanis tavaly, az olimpia után letette a lantot. Vele együtt elköszönt a megannyi nagy csatát - például az atlantai olimpiai finálét - remek baljával eldöntő Jordi Sans, továbbá a nagy bombázó, Pedro García is.

Sokba került az olimpiai hetedik hely a horvátoknak: a kapitány, Neven Kovacevic maradhatott, ám az idősebb generáció még használható tagjai közül többnek búcsút kellett intenie, így Dubravko Simencnek, Elvis Fatovicnak és a térdével mind többet bajlódó kapusnak, Sinisa Skolnekovicnak, a rutinos generáció egyetlen valamirevaló balkezesének, Ognen Krzicnek, továbbá a fegyelmezettség mintaképének aligha nevezhető ifjúnak, Alen Boskovicnak. A másik dél-szláv társulatból, a jugoszlávoktól csupán a port a szakvezetővel összerúgó, vénülő, ám még mindig remek vízilabdázónak számító Jugo Vaszovics maradt ki.

Az oroszoknál kettős kapuscsere történt, a magyar válogatottal vívott olimpiai döntőben egyaránt "kitömött" Nyikolaj Makszimov és a helyérte beállt Dmitrij Dugin is otthonról nézheti az Eb-t, helyettük a tökéletesen ismeretlen Alekszandr Akszenov, továbbá a Firenzében kifejezetten jó benyomást keltő ifjú, Ilja Szmirnov húz piros sapkát a szigeten. Ezen túlmenően második számú centerétől, Dmitrij Sztratantól vált meg Kabanov.

Kissé kusza a helyzet az ötödik nagy esélyesnél, az olaszoknál. Odáig stimmel, hogy Amadeo Pomiliót többé nem látjuk a jobb oldalon, őt már Sydneyre is szükségből hívta vissza az akkori tréner, Ratko Rudic (különben is, "lett" egy új balkezesük az olaszoknak: a Romániából átigazolt Bogdan Rath). Vittorioso és Ghibellini negligálása Alessandro Campagna koncepciójának része (mellesleg a nagyoknál ő lesz az egyetlen újonc kapitány a kispadon), azzal azonban Sandro mester sem számolhatott, ami másfél hete, Szicíliában történt. Az ott rendezett torna nyitónapja előtti utolsó edzésen combizomszakadást szenvedett Stefano Tempesti, a Settebello első számú kapusa, aki a súlyos sérülés miatt legfeljebb a fukuokai világbajnokságon állhat ismét a háló elé. A firenzeiek egyre jobban beérő, kétméteres pólósa helyett a Canottieri Napoli portása, Fabio Violetti kapott bizalmat a Trofeo Syracusa első két napján, s élt is vele - Campagna azonban úgy vélte, a 27 éves létére világversenyen újoncnak számító játékos mellé kell még egy rutinos róka.

És felhívta Francesco Attolicót.

A bajnok Posillipóban sokadvirágzását élő, ám a nemzetközi színtértől elköszönt 38 éves olimpiai bajnok elsőre nemet mondott. Aztán másodjára is. Harmadszorra viszont beadta a derekát, azaz a deresedő halántékú kapuslegendák - Kósz, Sostar, Rollán - tábora mégsem veszítette el harmadik éltagját Makszimov és Skolnekovic után.

CSG, Nemzeti Sport 2001.06.11.