Már az első nap róla szólt. Nem nekünk, magyaroknak, azt már nem, mi Kásásról, Benedekről, Fodorról, Varga Tamásról és a többiekről beszélgettünk, ám a világ (legalábbis a vízilabda-szerető része...) nem felejtette el észrevenni, hogy ez a jugoszláv fiú szépen belekezdett. Dobott három gólt a spanyoloknak, és főszerepet játszott a hispániai vízicirkusz kudarcában. Tudtuk, naná, hogy tudtuk, a plávik ellen szenvedünk valószínűleg majd a legjobban, ők lehetnek a mi igazi riválisaink. Ezért is érdekes, hogy érzi most magát a nyitány után, a mieink elleni meccs előtt egy huszonhárom éves fiatalember, akit történetesen Alekszandar Sapicsnak hívnak.

- Röstellem, hogy én is önt zavarom, mehettem volna Csiricshez, Savicshoz vagy Ikodinovicshoz, de akárhogy is nézzük, önre kíváncsi a közvélemény. Nem unja ezt?

- Hogy lehetne megunni a népszerűséget? Meg aztán nekem kötelességem is nyilatkozni, közszereplést vállalni, az életem része ez, és én büszke vagyok rá, hogy kíváncsiak a véleményemre.

- Mielőtt bármiféle szakmai kérdésekkel bombáznám, látott valamit Budapestből?

- Az égvilágon semmit. Tudja, itt vagyunk a Szigeten, ez is gyönyörű hely, képzelem, milyen lehet a város. Nincs időnk semmire, készülünk, pihenünk, de eljön a pillanat, amikor beleszeretek majd a magyar fővárosba.

- Vendégszerető nép a magyar, talán még Molnár Tamás is meghívná önt egy sörre...

- Molnár Tamás? Ja igen, tudom, miért mondja ezt. Fölfújták azt a dolgot, higyje el. Elismerem, parázs meccset játszottunk Pozsonyban a magyarokkal, volt egy kis adok-kapok, az a Molnár nevű játékos kemény gyerek, de semmi harag.

- Büszkélkedhet egy olimpiai és egy világbajnoki bronzzal, Bajnokok Ligája-győzelemmel a Becsej csapatával, Sydneyben és a BL-ben szerzett gólkirályi címmel, hatszoros bajnoki elsőséggel, ám gyanítom, hogy az igazi nagy sikerre vár. Mondjuk, egy Európa-bajnoki győzelemre.

- Hát igen. Valóban hiányzik egy világraszóló diadal.

- Most meglehet?

- Persze, hiszen ezért jöttünk Budapestre. De mielőtt még kérdezne a magyarokról, mondom inkább magamtól: az önök válogatottját hazai környezetben szinte lehetetlenség legyőzni, azt biztosan tudom, hogy a döntő egyik résztvevője Magyarország lesz, én csak reménykedem benne, hogy Jugoszlávia lesz a másik. Úgy tervezzük, hogy lehetőleg csak a fináléban csapjunk össze az olimpiai bajnokkal.

- Milyen most a jugoszláv válogatott?

- Remek baráti társaság.

- Értem, de én most inkább a csapat erősségére gondoltam.

- Azzal sincs gond. Két felkészülési torna van mögöttünk, Szlovákiában és Nizzában szerepeltünk, rövid volt a ráhangolásunk az Eb-re, de úgy gondolom, a mi klasszis játékosainknak ez is elegendő volt, hogy kiemelkedőt produkáljanak. Az sem titok, hogy kisebb-nagyobb betegségek zavartak minket, megfázások, különböző nyavalyák, de ezeken is túl vagyunk.

- Európa egyik legjobb csapatában játszik, arra lennék kíváncsi, hová szerződne szívesen Becsejről?

- Oda, ahol hasonló nagy célokért küzdhetek, no meg ahonnét korrekt és vonzó ajánlatot kapok. Ennyi az egész.

- Akár Magyarországra is jönne?

- Miért ne. Mondom, valóban kíváncsi vagyok Budapestre, és ha megkeresne valamelyik magyar csapat, nem zárkóznék el a tárgyalások elől.

- Lehet hogy ezzel kellett volna kezdenem, hogy értékeli a spanyolok legyőzését?

- Az a lényeg, hogy győztünk. Az első meccsen még nehezen indul minden, óvatosak a játékosok, úgyhogy tisztában voltunk vele, nem lesz könnyű dolgunk a spanyolok ellen. Így is történt. De most már a hollandok ellen kell készülnünk.

- Milyen az Európa-bajnokság hangulata?

- Csodálatos. Ne vegye bóknak, de engem egyszerűen lenyűgözött, milyen sok néző volt a nyitó napon, mintha már most a döntőt játszották volna. Pedig az még odébb van. És tudja, a magyarokkal majd mi szeretnénk játszani...

Nemzeti Sport 2001.06.17.