Minden idők legeredményesebb vízilabdaedzője. Három olimpián repült a vízbe mint a győztes csapat kapitánya (1984-ben és 1988-ban a jugoszláv gárda szakvezetőjeként, 1992-ben az olaszok hadvezéreként), de fiai behajították az 1996-os atlantai bronzmérkőzés után is. Miképp a világbajnoki címet (1986, 1994) és az Európa-bajnokit (1993, 1995) is két ízben hódította el a gondjaira bízottakkal, hogy trófeagyűjteményének legbecsesebb darabjait említsük csupán.

Ratko Rudic 1990-ig Jugoszláviában fejtette ki mágikus képességeit, ezt követően egy évtizeden át az olaszokat boldogította. Miután az első fél évtized lenyűgöző sikereit követően lelassult, majd a sydneyi olimpián megállt a szekér, tavaly novemberben leszállították a bakról. Ő pedig odébbállt egy óceánnal.

- Hogyhogy itt van, ki foglalkozik az amerikai férfiválogatottal?

- A másodedző. Nekem a világbajnokságra kell feltérképeznem az ellenfeleket, márpedig itt rendkívül hasznos tapasztalatokat gyűjtök.

- Hogy tetszik eddig az Eb?

- Akadt néhány érdekes meccs, de egyelőre még nagy a manőverezés, hogy ki kivel játsszon. Az igazi versenyfeszültség csütörtöktől várható.

- És mi várható Amerikában az ön odaérkezése után? Egyáltalán: mennyire volt nehéz döntés egy, az európaitól teljesen eltérő vízilabda-kultúrába elszegődni?

- Egy pillanatig sem hezitáltam, hiszen az Egyesült Államokban szövetségi kapitánynak lenni kifejezetten érdekes kihívás. Valamit módosítani kell majd a sportág szerkezetén, hiszen arrafelé a vízilabda szinte kizárólag az iskolákhoz kötődik. El kell érni a versenyeztetési rend átalakítását, hogy sokkal keményebb meccsek során edződjenek a pólósok, és a szezon legalább addig tartson, mint Európában, azaz nyolc-kilenc hónapon át. Aztán természetesen az utánpótlás-nevelés területén elindított programokat is következetesen végig kell vinni, jóllehet némi nehézséget jelent, hogy óriási országról van szó, ám a szövetség önkéntesei nagyban hozzájárulhatnak az előttünk álló négy év eredményességéhez.

- Ön szerint lehet az Egyesült Államokból vízilabdában is világhatalom?

- A potenciál mindenképpen megvan hozzá, csak az elképzeléseinknek kell megvalósulniuk. Egy biztos, egy sportágnak jót tesz, ha Amerika az elitbe tartozik.

- Ön hogy látja a vízilabda jövőjét?

- Muszáj változtatni bizonyos területeken. Kétszintű versenyrendszerre van szükség, hogy mindenki fejlődhessen, továbbá pólósulikra, ahol a jelent uraló országok szakemberei segédkezhetnek a többiek felzárkóztatásában. Ugyanakkor az elitre is sokkal több figyelmet kell fordítani, s elsődlegesnek tekinteni a szponzorok és a televízió kiszolgálását. Klubszinten is változtatni kell, adaptálni a futballban, kosárlabdában bevált szisztémákat, és a szabályokat is szükséges volna úgy módosítani, hogy tévénézők számára is érthetőek legyenek. Meg kell oldani, hogy hang társuljon a képhez: marketingszakemberek ajánlották, hogy hallhatóvá kéne tenni a játékosok egymásnak mondott szövegeit, a lihegésüket. Ha másképp nem megy, a kiállítás után álljon meg a játék, mint kosárlabdában és jégkorongban, hogy a bíró bemutathassa vagy elmondhassa, miért állított ki. Jelenleg ugyanis kevesen tudják, mi zajlik a vízben, holott a tévé előtt ülők szeretnének világosan látni. Azt pedig mindannyian tudjuk, a televízió nélkül nincs esély a túlélésre.

- Végül azt árulja el: ön szerint meddig uralhatja még a világot a magyar férfiválogatott?

- Ez a csapat fiatal, játékosai a legjobb korban vannak, egytől egyig képzett vízilabdázók. Rájuk azok az országok lehetnek veszélyesek, amelyek az utóbbi időben elég jók voltak juniorvonalon: a jugoszlávok, a horvátok, az olaszok és a görögök. Ha játékosaik beérnek, kemény dolguk lesz a magyaroknak, jóllehet az önök utánpótlása is remek. Ugyanakkor azt se feledje el, hogy a legjobbjaik közül sokan külföldön játszanak, legtöbbjük Olaszországban, egy körben más országok ászaival, így pedig elég könnyű tőlük megtanulni a mesterséget. Mindent egybevéve úgy gondolom, ebben a ciklusban még megtarthatják világelsőségüket, Athén után viszont másoknak kell következniük.

Nemzeti Sport 2001.06.20.