- Miért is menekült a döntő lefújása után? -kérdeztük a női válogatottat 1991 után Európa-bajnoki címre vezető szövetségi kapitányt, Faragó Tamást, akinek nincs sok ideje a pihenésre: csütörtöktől szombatig az Eurocenter fitnesz stúdiójában Sinkó Andrea vezényletével regeneráló, kondicionális tréningekkel megkezdi csapata a felkészülését a három hét múlva kezdődő fukuokai világbajnokságra.

- Rendkívül vicces lett volna, ha bedobnak a lányok -érkezett a válasz. - Hülyén nézett volna ki, hogy ott úszkálok közöttük, hogy a középpontban vagyok, elvégre ez a győzelem a lányok sikere. Egyébként pedig fontosnak tartom azt is, hogy bizonyos távolságtartás legyen közöttünk. Előre, négy évre előre tervezünk, a végső sikerhez elengedhetetlen ez a felfogás. A lányok el is fogadták ezt, megértették, nincs bratyi, megadják azt a tiszteletet, amit én el is várok tőlük.

-A végső sikerrel kapcsolatosan Athénra gondolt?

- Így van. Amikor elvállaltam a kapitányi posztot, két részre osztottuk a feladatot. A legfontosabb természetesen összehozni egy olyan csapatot, amely az olimpián eséllyel indul harcba az aranyért. A most kimaradt tehetséges fiatalokkal komolyan számolok, szem előtt vannak, ám a pillanatnyi célokat sem felejtettük. Így került a csapatba például a harmincnyolc esztendős Dancsa Kata, akinek rutinjára nagy szükségünk volt.

- Árulja el, az örök optimizmusa mondotta önnel, hogy megnyeri a csapat az Eb-t, vagy valami másban kell keresni ennek az okát?

- Bíztam a lányokban. Bíztam abban, hogy véghez viszik azt, amiért küzdöttek. Ennyi.

-Ennyi? Csak ennyi?

- Igen. Profi játékosok, akik tudják, mi a dolguk. Éppen ezért mindig hagytam, hogy csináljanak, amit akarnak, az Eb alatt például két nap szünetet is kaptak, oda mentek, ahova akartak, nem voltak felügyelet alatt. Felnőtt emberek, akik megértették: az edzésen, a meccsen meg kell szakadni, ez a lényeg. Az első pillanattól kezdve éreztem, révbe érhetünk.

-Az első pillanatok...Mai szemmel kissé mókásan indult, ha mondhatok ilyet. Első lépésként például ugyebár nagyokat kellett dobniuk...

- Igen, húsz-huszonkét méterre el kellett hajítaniuk a labdát, szintidőt kellett úszniuk, meg a víz alatt kibírni a megadott időt. Lehet, így utólag tényleg megmosolyogtató, de volt értelme az összeállított szakmai minimumnak.

- A friss bajnokok közül volt, aki fennakadt akkor a rostán?

- Bizony, a keret harminc-negyven százaléka nem tudott megfelelni az első edzéseken a követelményeknek. Nem árulok el nagy titkot: a győztes csapat tagjai közül is voltak néhányan.

- Azaz, kemény munkra várt önre. Legelőször is el kellett fogadtatnia magát a hölgyekkel. Könnyen ment?

- Meg fog lepődni, de igen... Nagyon jó tapasztalataim vannak ezen a téren. Képzelje, arra lettem figyelmes, hogy a lányok figyelnek a mondókámra. A fiúknál sokszor éreztem, nyűg, terhes a játékosnak, amikor beszél hozzá az edző, míg a nőknél ennek az ellenkezője az érvényes.

- Márpedig Faragó Tamás ugyebár szeret beszélni...

- Szeretek. Én pedagógusnak, nevelőnek tartom magam, csak ezután edzőnek. A csajok pedig fogékonyak voltak a dumámra, igényelték, igénylik a törődést, nem akarták elfelejteni, amit mondok nekik, hanem láttam rajtuk, jegyzetelnek a fejekben. Ez nekem nagyon jó érzés. Partenerek voltak a játékosok mindenben, teljesítették a kéréseimet, megérte. Most boldogan, joggal ünnepelhetnek.

- Na, ezért akarták például bedobni...

- Nem árt ismételgetni, nem rólam szól ez a diadal, hanem a játékosokról. Én mentem szépen haza, várt a feleségem, a csodálatos gyermekeim, velük ünnepeltem.

- Azt mondta, kiviszi őket a Szigetre, ha döntős lesz a csapat. Kint voltak?

- A feleségem.

- És a hármasikrek?

- Csak szédítettem a lányokat, plusz motivációt állítottam eléjük. Jó, nemű Otthon maradtak, de siettem hozzájuk. Aranyosak, értelmesek. Szerencsére a háttérbe vonulhattam, nem volt rá szükség, hogy magyarázkodjak, hiszen ha kudarc van, akkor kerül előtérbe az edző. A győzelmet azonban nem kell magyarázni.

- Teljesen új csapatot hozott össze, nem volt sok ideje. Hogy csinálta?

- Az előző kapitány, Tóth Gyula is jól dolgozott, a körülményekhez képest közel a maximumot hozta ki a lányokból. Egy banánhéjon azonban elcsúszott az együttes. Így első feladatom volt, hogy új húzóembereket keressek. Primász Ágiban és Pelle Anikóban meg is találtam ezeket a játékosokat. Aztán el kellett hitetnem a régiekkel, hogy bízom bennük, nem lehetett feszültség. Mindezt egységbe kellett hozni, meg kellett értetni velük, hogy itt a tizenharmadik tag is ugyanolyan értékű, mint bárki más. Itt és most szeretném megköszönni az egyesüeti edzők munkáját, akik a nehéz körülmények ellenére is remekül tették a dolgukat, akik támogatták az én munkámat is. És persze köszönöm a lányoknak, fantasztikusak voltak. Nemcsak az aranyérmesek, hanem a bő keret tagjai is. Ha lehet, hadd említsem meg a nevüket. Zantleitner Krisztina, Benkő Nóra, Benkő Tímea, Győri Eszter, Bódi Anett és Kisteleki Dóra is sokat tett a sikerért, minden erejükkel segítettek a felkészülésben, amiért hálás vagyok nekik. És továbbra is nyitva előttük a válogatott kapuja.

- Említette a nehéz körülményeket. Bízik abban, hogy ez a hazai Eb-arany lendít valamit a női szakág megitélésén?

- A legmesszebbmenőkig. Hallottam már egy két helyről, hogy van esély új szponzorokra, támogatókra. Ezért volt az is fontos, hogy nemcsak szakmailag, hanem külsőleg is tökéletesek legyenek a lányok. A fitnesz tréningeknek is köszönhetően bátran kijelenthetem, nemcsak a vízben, hanem a parton is a mi lányaink nyertek. Látták a szülők is, csinosak és sikeresek a lányok, így a remények szerint lehozzák az uszodába kislányaikat. Mondjuk, a Faragó-Csapó pólósuliba... Szükség van arra, hogy egyre több hölgy játssza a játékot, hogy egyre többen felismerjék a benne rejlő lehetőségeket.

- Pár nappal a nagy siker után hogy emlékszik vissza az Eb-re?

- Felemelő, magasztos volt. Tényleg. Éreztem a szurkolókon a szeretetet, a szorítást, a nemzeti öntudatot, a csapat felé áradó rajongást. Csodálatos volt. A hetvenhatos olimpia óta nem éreztem ilyen jól magam vízilabdaeseményen. Pedig azóta történt egy s más... Felejthetetlen élmények értek. A döntő után hazafelé a négyes villamoson boldog szurkolók ölelgettek, majd a Széna tértől a Logodi utcáig tartó séta közben is autók tucatjai dudáltak rám, integettek ki belőle az emberek. Felemelő érzés, nehéz lesz felülmúlni.

- Mondjuk , ha három év múlva Athénban bedobnák a vízbe a lányok...

-Tudja mit, akkor bedobhatnak.

AZ, Nemzeti Sport 2001.06.26.