- Túlélte a telefonja? - kérdeztük Kovács Istvántól, aki a Honvéd-Domino csapatát a bajnoki címig vezérelte, így az Újpesttel elért sikerek után az ötödik aranyérmét ünnepelhette.

- Szerencsém van a Szőnyi úttal, hiszen ott lent, a vasszekrényben biztonságban el tudtam helyezni.

- Mázli, elvégre köztudott, rajong a telefonokért. Bezzeg kollégája a Magyar Kupa-siker után azzal együtt repült.

- Már csak az kellett volna! Akkor hogy tudtam volna megnézni és meghallgatni azt a rengeteg üzenetet?

- Meséljen, milyeneket kapott?

- Az ilyenkor szokásos gratulációk érkeztek. A meccs után előbb felhívtam a családot, azután kezdtem neki az üzenetmustrának. Megmondom őszintén, nagyon-nagyon jólestek az egykori játékosaim által küldött SMS-ek. Többek között Vogel Zsolt, Dala Tamás és Gál Andris fejezte ki gratulációját, de később szinte valamennyi egykori újpesti tanítványom felhívott. Meghatódtam. Felejthetetlen emlékek fűznek ahhoz az együtteshez, ez tagadhatatlan.

- Akkor nem is csodálkozik, hogy most mindenki keresi a párhuzamot a régi és a jelenlegi csapata sikerei között.

- Igen, szinte mindenki felemlegeti az Újpestet, rengetegen kérdezik, mi a különbség győzelem és győzelem között. Ám én nem szeretem ezeket az összehasonlítgatásokat. Az is más csapat volt, ez is más. Az UTE-ban válogatott pólósok zöme állt a rendelkezésemre, tulajdonképpen ha jobban belegondolunk, törvényszerű volt, hogy a csúcsra érünk.

- A Honvéddal nem?

- Más.

- Rendben, kezdjük az elején: 1998, sokadszorra hívja a Honvéd.

- Kitartóak voltak, annyi szent. Sokszor mondtam nemet, például azért is, mert a barátom, Kenéz Gyuri volt akkoriban az edző. Nem akartam semmi feszültséget ebből. És hát kötődtem a lilákhoz, ott lettem edző, ott adták meg egyből a lehetőséget a bizonyításra.

- Mégis, eljött az idő a váltásra.

- Így van. A négy bajnoki cím, a BEK-, Szuperkupa-, LEN-kupa-, Magyar Kupa-győzelmek után barátsággal jöttem el Újpestről. Új kihívás kellett - szükségem volt arra, hogy megnézzem, máshol mennyit érek. Hatodik helyezett csapatot vettem át, kíváncsi voltam, mire megyek vele.

- Állítólag úgy ment a Szparihoz - mert ugye akkor még így hívták a csapatot -, hogy nem is nagyon ismerte az ott lévő játékosokat.

- Valóban. Tóth Imre, Nemes Gabi és az általam odahívott Sugár Sanyi kivételével, ha jól emlékszem, nem is beszéltem még velük. Jó volt ez így. Új környezet, új emberek, erre volt szükségem.

- Hogy van az, hogy azután egyből Magyar Kupát nyertek?

- Szerencsénk volt.

- Szerencse? Elvégre a legjobb csapatokat legyőzve ünnepeltek!

- Jó-jó, tényleg sokat tettünk a győzelemért, de én emlékszem arra is, hogy a döntőben a Fradi például már három góllal is vezetett. Hogy őszinte legyek, nekem akkor az volt az igazi siker, hogy vert helyzetből is talpra állt az együttes. Bármi is lett volna az eredmény a végén, már tudtam, nagyon jól döntöttem, hogy Novák Ferinek igent mondtam. Rengeteg fantáziát láttam a csapatban, tudtam, még a kupagyőzelemnél is többre hivatott.

- Azért rögös út vezetett a csúcsig, nem igaz?

- Nem tagadom, kudarcok is értek. Például a tavalyi elődöntő, amikor már fél lábbal a finálé küszöbén álltunk. Vagy az idei LEN-kupa-búcsúnk. Bevallom, nagy tervem volt idén a nemzetközi kupában, aztán mi lett belőle...

-Említette a tavalyi, Fradi elleni fiaskót. Az vitás eset volt. Mit mondjak, azóta nem nagyon láttam annyira mérgesnek, mint akkor.

- Úgy éreztem, igazságtalanság történt. Azt pedig nehezen viselem.

- Pedig egy-egy meccsen rengeteg a véleményes szituáció, amikor az egyik csapat igazságtalanságot vél felfedezni a bírói döntésben, mégis, ritka az önnél higgadtabb tréner. Tényleg, kapott már valaha is piros lapot?

- Én? Dehogy kaptam!

- És az igazságtalanság?

- Válasszuk ketté. A meccsen, mondjuk, ha megkaptad a sárgát, muszáj visszafogni magad. Bármi is történik - elvégre a legnagyobb büntetés egy edzőnek, ha nem ülhet a padon.

- Az edzőkollágák néha ki-kihagytak meccseket.

- Nem ők a hibásak, hanem azok, akik hagyták idáig fajulni az eseményeket. Az első székdobáláskor komoly - mondjuk féléves - eltiltást kellett volna alkalmazni, és akkor meggondolandó, megéri-e hisztizni. Ám szankció nélkül, állandó amnesztiaadással semmi sincs megoldva.

- Magyarul ön is nyugodtan hisztizhetett volna.

- Nem szokásom, meg ki tudja, lehet, hogy pont engem tiltottak volna el sokáig... De arra mérget vehet, ha muszáj lett volna, én is dühöngök, kiabálok a bírókkal. Nem kellett... De visszatérve az igazságtalanságra. Tavaly a Fradi, és végül idén, a Vasas elleni kupamérkőzések után - hangsúlyozom, után -, nagyon rosszul éreztem magam, elegem volt az egészből.

- Mert?

- Mert úgy éreztem, és érzem most is, hogy valamiért hátrányosan ítélték meg a bírók a csapatomat. Úgy könnyebb lett volna megemészteni, ha tudom, miért van ez, de fogalmam sem volt. Ez pedig végtelenül fájt. Én soha az életemben nem kértem senkit, hogy segítse a csapatomat, ám a korrektséget elvárom. Szakosztályunk a magyar póló érdekében dolgozott és dolgozik most is. A szponzorok joggal gondolkoztak el, megéri-e ez nekik. Nehezen léptünk túl a dolgon. A sors végül igazságot szolgáltatott.

- Hívta a Fradi, mehetett volna külföldre.

- Most is mehetnék. De terveim vannak még a Honvéddal. A mi kis klubunk a Bajnokok Ligájában is meg akarja mutatni.

- A mi kis klubunk... Látom, a három év alatt belopta magát a szívébe az UTE mellé a Honvéd is.

- Igen, nagyon kötődöm ide. Vallom, az ember csak ott tud igazán nagyot alkotni, ahol szeretetből dolgozik. Én pedig szeretek itt edzősködni, szeretem itt az embereket. Igazi csapatmunka folyik a klubban, ez pedig végtelenül tetszik.

- Akkor nem véletlenül hangsúlyozta például az előző bajnok, az FTC mestere, Vad Lajos, hogy bezzeg a Honvédnál, ott minden adott a sikerhez.

- Gondolom, a szponzorainkra gondolt. Rengeteget köszönhetünk nekik, ők is a mi kis családunkba tartoznak. Talán azért olyan harmonikus velük a kapcsolat, mert mi nem pénzpumpának használjuk őket, hanem közösen, átgondolva döntünk mindenben. Az erősítéseket is együtt beszéljük meg, mert nem titok, erősíteni is fogunk.

- Tóth Imre. A legnagyobb erősítés lehet.

- Remélem, hogy folytatja. Szükségünk van rá, akár játékosként, akár máshogy. A klubban mindenki úgy gondolja, hogy Imre óriási érték, akire a játékosbúcsú után is számítunk. Fantasztikusan játszott a rájátszásban, minden edző ilyen teljesítményről álmodik. Nem gőzölt be akkor sem, amikor megpróbálták felidegesíteni, aminek végtelenül örülök. Talán a kettőnk beszélgetése is segített abban, hogy összeszorított foggal küzdött. Ráfér egy kis pihenés.

- Önre nem?

- Nincs rá idő. Jönnek a válogatott edzések, ahol, ha tehetem, ott vagyok. És hát lassan az Universiadén is törni kell a fejem, mint kapitánynak. Az utóbbi napokban egyébként is tévéből tévébe, fogadásról fogadásra jártam, és gyanítom, így lesz még egy darabig. Sokan hívnak, gratulálnak, interjút kérnek. Rossz belegondolni, mi lenne akkor, ha utálnám a mobiltelefonokat...

Névjegy

KOVÁCS ISTVÁN

Született: 1957. február 28., Budapest

Sportága: vízilabda

Csapata: Honvéd-Domino

Korábbi klubja: UTE

Legjobb eredményei: BEK-győztes (1994); Szuperkupa-győztes (1994); 2x LEN-kupa-győztes (1993, 1997); 5x magyar bajnok (1991, 1993-95, 2001), Magyar Kupa-győztes (1991, 1993, 1999)

Nemzeti Sport 2001.05.09.