Ráhibáztunk.

Persze nem volt nehéz. Amint Steieber Mercédesz kezébe vette a lapunk által kiadott Európa-bajnoki kiadványt, és a róla készült íráshoz lapozott, rögvest felnevetett: "A minap a tesóm pont ugyanígy jellemzett..."

Megkoronázatlan királynő - írtuk róla. Vitathatatlan a titulus. De hogy mire megy vele? "Hát hogy őszinte legyek, a vízben inkább hátrány, hogy ismernek, hogy félnek tőlem, hogy a legjobbnak tartanak, hiszen éppen ezért általában többen vigyáznak rám. És hát nagyon, de nagyon sokat kapok, ütnek, vágnak, néha nem is értem, hogy élem túl a meccseket" - morfondírozott a magyar válogatott kétség kívül legnagyobb tudású játékosa a Barcelona felé tartó repülőgépen (Faragó Tamás csapata szerda reggel a spanyol fővároba utazott, ahol péntektől vasárnapig egy négycsapatos tornán vesz részt), aki legtöbb társához hasonlóan úszással kezdett. Ám hamar rátalált a vízipólóra. A Honvédban - bizony bizony, akkor még létezett a Honvédnak női csapata is... - indult a karrier. Majd az OSC-ben, később a Szentesben folytatódott.

"Rég volt, szép volt - így a klasszis. - Azokban az időkben kerültem be a felnőttválogatottba is, noha akkor még leginkább a cserepadon ültem. Az 1989-es Eb-n, ahol második lett a csapat, még nemigen játszottam."

Na de aztán! Két év múlva nagyot fordult a világ: Mercédesz nemcsak hogy stabil tagja, hanem egyenesen húzóembere lett a nemzeti együttesnek. Remek húzóembere - tegyük hozzá. Elvégre döntő érdemei voltak abban, hogy a Tóth Gyula vezette hölgykoszorú megnyerte az Európa-bajnokságot.

Azóta is válogatottunk, mi több, az egész női vízilabda-társadalom meghatározó egyénisége. Neve minden bizonnyal még azoknak is mond valamit, akik igazán nem foglalatoskodnak a sportág női szakágával. Immáron egy évtizede válogatottunk gólfelelőse (vezetésével 1994-ben világbajnoki címet is szerzett a Tóth-csapat) - jól bírja a strapát. Na de miért és meddig?

"Hogy miért csinálom még? Egyszer? a válasz: imádom ezt a játékot. Bármi is történik a vízben, szeretek vízilabdázni. Ja, és nem mellékesen imádok nyerni, gólokat dobni. Ennyi. Hogy meddig, azt nem tudom. Az athéni olimpiáig biztosan. Tudja, már csak egy ötkarikás szereplés, egy ötkarikás érem hiányzik a gy?jteményemből" - válaszolta, célozva egy kicsit a legfájóbb pontra, a tavalyi olimpiai selejtezőre, ahol elbukott az együttes. Mellesleg az amerikaiak elleni ki-ki meccsen, ahol 6-5-ra kaptunk ki, a mieink góljai közül négyet szerzett...

Természetesen a szentesi sikerévek (BEK-győzelem, bajnoki címek) után anyagilag sem ártott "egyenesbe" jönnie, így hát ment is gyorsan Olaszországba, ahol nagyságrendekkel többet keresnek a női játékosok, mint idehaza.

"Jól érzem magam kint, nem hiszem, hogy hamarosan Magyarországon játszom" - mondta őszintén, gyorsan hozzátéve azt, hogy: "Kivéve a magyar válogatottat. Az más, ott bármikor." Megnyugtató. Annál is inkább, mivel volt, hogy az olaszok is csábították...

És hogy mit vár az Eb-től a legtapasztaltabb női pólósunk? "Bízom magamban, bízom a csapatban. Esélyünk van az aranyéremre" - mondta. Ejh, ha az esély nem csak esély maradna...

Nemzeti Sport 2001.06.07.