|
|
| ||||
|
|
Európai Nemzetek Ligája, 4. forduló, Kassa
Könnyű húsz tízóraira Magyarország 20 Spanyolország 5 (3-4, 5-1, 5-0, 7-0) Kassa, 400 néző. Vezette: Galkin (orosz), Brguljan (jugoszláv) MAGYARORSZÁG: Kovács Z. - Fodor 1, Kásás 2, Steinmetz B. 1, dr. Molnár T., Vári 1, KISS G. 5. Cs: BENEDEK 4, SZ.KELY 2, Mrcz 2, Varga I Zs. 1, Biros 1, Szécsi (kapus). Szövetségi kapitány: dr. Kemény Dénes SPANYOLORSZÁG: Andreo - Hernández 2, Ballart, P. Garcia, Sánchez-Toril 2, I. Moro 1, D. Moro. Cs: Pedrerol, Marcos, Diaz, Sans, Gómez, Pérez. Szövetségi kapitány: Joan Jané Gól - emberelőnyből. A végleges kiállítás előtt: 0/0, ill. 1/1. A végleges kiállítás után: 26/17 (2/1, 9/5, 7/4, 8/7), ill. 2/0 (0/0, 1/0, 0/0, 1/0) Négyméteresből: 1/1, ill. - Kipontozódott: Vári (13. perc) Kiállítva - végleg, csere nélkül: P. Garcia (5. perc, víz fölötti ütésért) Piros lap: Joan Jané kapitány (6. perc, a sárga lap után tovább reklamált) A másik mérkőzésen: Szlovákia-Horvátország 5-13 A torna végeredménye: 1. Horvátország 5 (28-19), 2. Magyarország 4 (38-18), 3. Spanyolország 3 (20-33), 4. Szlovákia 0 (16-32) Csurka Gergely helyszíni tudósítása  Kedélyes vasárnap délelőttnek indult. Anatol Grintescu román LEN-delegátus a kezdés előtt negyedórával Joan Jané mozgását parodizálta a parton, nagy derültséget váltva ki ezzel a spanyol kapitányból. Mígnem tíz óra után néhány perccel tovatűnt az idill. Jané habzó szájjal reklamált, Grintescu egykedvű orcával ült az asztalánál, a hispánok jó latinként egyszerre hasonlítottak a mérgezett egerekre, továbbá az üvöltő dervisekre, mi meg csak néztünk csendben, kissé még tán zavarban is voltunk, elvégre tudtuk: öt perc után eldőlt a mérkőzés. A mérkőzés, amely álmosan indult. A kívülálló csupán annyit vehetett észre, hogy a bemelegítés alatt a társait leginkább izzító kapus - ".bredj már fel!" -, Kovács Zoltán elveszti a ritmust, kap két ejtésgólt, egyet centerből, egyet messziről, az egyiket Vári egy bődületes átlövéssel kompenzálja, ám aztán Sánchez-Toril egy pechesen lepattanó labdát besegít a hálónkba, viszont a túloldalon Andreo sem tud mit kezdeni Székely fantasztikus, a balkezesek oldaláról pattintott felsősarkosával. Úgy festett, lassan bemelegedünk, az ellenfél kapusa láthatólag nem volt nagy formában - Steinmetz "nyitó lövésének" épphogy utána tudott kapni, pedig a labda már átcsusszant a keze alatt -, azaz a kilátások nem voltak éppen rosszak, pláne, hogy a korábban tapasztalt küszködéssel ellentétben ezúttal három perc alatt kétszer is átlőttük a rettegett spanyol zónát. Hanem a következő attaknál történt egy és más. Először is Kásás Tamás labdát szerzett. Ideiglenesen. Ha tovább úszik, kettő az egyben mehetünk kapura. Ő azonban valamiért megállt, a hispánok elhalászták a labdát, Hernández meg ott maradt üresen a kapunk előtt, és kihasználta a ziccert. No most, egy gólt követően sok mindenre lehet számítani, arra azonban a legkevésbé, hogy az előnyét növelő együttes egyik pólósa a visszatempózás közben hirtelen megáll, odaugrik az ellenfeléhez, majd a víz fölött megüti. Pedro Garciánál valamiért e verőfényes vasárnap délelőttön elszakadt a cérna, és az imént leírt módon - 4:51 állt ekkor az órán - nekirontott Vári Attilának. Peche volt, Alekszandr Galkin orosz játékvezető épp őket figyelte, és azonnal csere nélküli kiállítást mutatott a spanyol 13-asnak. Az indulatok ezek után maguktól értetődő módon szabadultak el. Egy idősödő, olimpiai és világbajnok gárda nem szokta meg az ilyen bánásmódot, különösen, ha a játékosok ereiben latin vér csörgedezik. Nosza, lett hatalmas ribillió, ordítás és "az fogaknak csikorgatása". Sánchez-Torilt mutogatták, akinek állítólag felszakadt a szemhéja - két perc múlva már játszott -, azt akarván illusztrálni, akad más bűnös is a vízben. Az igazi fesztivál akkor kezdődött, amikor Jané mester is rádöbbent, hogy miféle ítéletet hozott a bíró. "All the match?" - hasított a levegőbe egy szirénaszerű vijjogás ("az egész meccsre?"), majd a kapitány megindult, mint a Tisza a rónán át, kikérve magának, hogy három negyedet emberhátrányban kell lejátszaniuk. Kirándulása sárga lapot ért, a túlságosan ágáló hispán orvos pedig miheztartás végett kapott egy pirosat. Miután az második előnyt Benedek egy remek kapáslövéssel fejezte be a szélről (az elsőt kihagytuk), a hispán kispad tapsviharban tört ki, élén Janéval, akit ezek után Galkin a lelátóra zavart. Természetesen a hátralévő három negyedről sok érdemlegeset nem lehet mondani. A mieink az emberelőnyök megjátszását gyakorolták, míg a spanyolok öt a hat ellen voltaképpen esélytelenül próbálkoztak. Hernández 6-4-nél még beakasztott egy szabaddobást hét méterről, ezt leszámítva azonban csupán minden harmadik, de inkább negyedik akciójuk jelentett halovány veszélyt. Két ízben sikerült egy támadáson belül két kiállítást szerezniük, azaz emberelőnybe kerülniük, ám ezzel nem tudtak élni. További négy alkalommal öt az öt ellen próbálkozhattak egy magyar kiküldése után - ilyenkor tőlünk is könnyebben szórják ki az embereket -, de ekkor sem jártak sikerrel. Egyébként négy külső emberüket lefogták a mieink, a bekk által fogott center elé pedig beállt a hatodik mezőnyjátékos (olykor két centerrel próbálkoztak, ekkor szerezték a kiállítások többségét), azaz tökéletesen hatástalaníttatott a spanyol gárda fő fegyvere, a középcsatár megjátszása. Még egy nagy helyzetük akadt, amikor Kiss Gergő szerelését követően hamarjában visszaszerezték a labdát, Hernández ziccerét azonban parádésan védte Szécsi, végképp összetörve a vendégek lelkivilágát. Különben is, a harmadik negyedtől fogva a mieink megbarátkoztak az új felállással, türelmesen adogattak, s különösen a két balkezes, Benedek és Kiss jóvoltából egyre hatékonyabban használták ki a fórokat, jóllehet ne feledjük, ezek nem 20 másodpercig tartottak, hanem a támadóidő teljes hosszáig (35 szekundumig). A meccs gyaníthatóan le is csordogált volna ennyivel, ha másfél perccel a duda előtt nem történik egy buta incidens. Az örökkön ezer fokon égő Székely Bulcsú egy fej fölé vágott labdát követően képtelen volt ösztöneinek parancsolni, és mint minden egyes gólja után, ezúttal is kisebb örömünnepet rendezett, melynek keretében Andreónak is jutott egy grimasz. Na erre aztán minden addigit felülmúló vircsaftot rendeztek a hispánok, a tribünre parancsolt Jané irdatlan rikoltozások közepette rohanta le a magyar kispadot, mögötte, mint a csatazászlót követő hadtest, ott hömpölygött az egész delegáció, játékosok, gyúró, orvos, másodedző, a meccsre ezúttal nem nevezett Manuel Estiarte törölközővel a dereka körül, mindegyikük lila fejjel hadovált, két, bár olykor úgy tűnt, három kézzel gesztikulált, meg ami belefér (amúgy a szabályok szerint még az edző sem léphetné át a felelzővonalat - persze egy piros lap után a lelátó korlátját sem -, nemhogy a játékosok, de ekkortájt semmi nem számított). Percek kellettek, mire helyreállt a rend, eztán Marcos a középkezdésből átdobta a labdát a mi térfelünkre, s mivel túl sok idő volt hátra, kénytelenek voltunk még egy gólt lőni Varga révén - magyar csapat utoljára huszat az 1995-ös bécsi Eb-n dobott Ausztria amatőrjeinek -, eztán a spanyolok fél percre rákönyököltek a labdára, tőlünk pedig Varga és Kiss átúszott közéjük, s még a dudáig megpróbálta verbálisan rendezni a félreértéseket. Minthogy nem tört ki tömegverekedés - bizonyos pillanatokban ez sem volt kizárható -, végül is sikerült gond nélkül letudni az összecsapást. Amely mérlegének megvonásakor azért nem árt felidézni, hogy egy hete Logro-óban az ellenfelünknek gyakorilatilag mindent megengedtek: rúgást, ütést, fejelést, cserét a lelátóról. Azt se feledjük, hogy egy hasonló szituációban Pedrerol a harmadik negyedben egy nyilvánvaló rúgást, majd az azt követő, Mrczet "érintő" ütéssorozatot megúszta a szimpla kiállítással, továbbá egy négyméteressel, majd később a mérhetetlenül szemtelen reklamálásáért csupán egy fenyegetőleg felemelt ujj volt a "büntetése" Rajevics jugoszláv játékvezetőtől (a három egyenként is megért volna egy cserés kiállítást minimum). Magyarán: úgy hisszük, összességében nem nekünk kell szégyenkeznünk a Kassán történtek miatt. Dr. Kemény Dénes Értékelhetetlen - Ez a meccs így értékelhetetlen. Az egyetlen pozitívum, hogy a háromhetes idegfáradtság ellenére elsőként zártunk a csoportban. Jobban örültem volna annak, ha a pénteki és szombati, egyre jobb és lendületesebb játékot folytathattuk volna a mai napon. Joan Jané Miért csak az egyiket? - Nincs miről beszélni. Ha a magyar csapat korrekt küzdelemben győz, egy szót sem szólunk, gratulálunk, hiszen remek együttes. Ebben a játékban benne van, hogy az emberek verekszenek, végül is ez nem műugrás, vagy ilyesmi. Ha két pólós ad egymásnak játék közben, ám legyen. De hogy csak az egyiküket állítsa ki a játékvezető, ráadásul az első negyedben, eldöntve ezzel a mérkőzést, az felháborító. csurka g., A színes Sport 2000.08.14. |
| ||
|
||
|
||
|
FONTOS
