Kemény Dénes szerint nem kellett volna benevezni
Ligába kényszerítve
Még a pénteki ebéd közben
fortyant fel dr. Kemény Dénes a kassai szállodában: "Most már azt mondom,
nem kellett volna benevezni a ligába. Így ráértünk volna két hete
elindulni az első tornán, a magyar csapatot bárki szívesen látta volna,
mint ahogy az ausztrálok és az amerikaiak gond nélkül csatlakozhattak a
B-csoport négyeséhez Genovában. Az Unicum-kupát meg két hét múlva
rendeztük volna, amikor már formában vagyunk, s minthogy akkoriban
mindenki meccset akarna játszani, de nincs hol, úgy jöttek volna a
válogatottak, mint légy a döghúsra."
Ennek a szövegnek úgymond azért
van "sportértéke", mert együttesünk végül is az első helyen végzett az
A-csoportban. Csak éppen közben kissé szétrázódott, elsősorban mentálisan.
Ezt a nyarat lehetetlen összevetni a tavalyival, amely során Kásásék
Mataróban, Portugaletében és Budapesten is első helyen végeztek, a hazai
tornán ráadásul olyan produkcióval rukkoltak elő, amelyhez foghatót még
senki sem látott: öt meccs, öt győzelem, 67 gól, Kemény pusztán azért nem
dőlhetett hátra a mérkőzések második negyedében, mert nem volt támlája a
kispadnak.
Az idén jobbára gondterhelt arccal járkált a parton, ám a
négy torna egyike után sem nyugodhatott meg, elvégre sehol sem sikerült
egyenletesen jó teljesítményt kisajtolnia a csapatból. Mégpedig azért,
mert amíg 1999-ben az akkori három viadalon csupán a spanyolok számítottak
igazán veszélyes ellenfélnek (azaz akadt három kemény meccsünk), addig
2000-ben a Ligába kényszerítve nyolc kegyetlennek bizonyult összecsapást
kellett megvívniuk a mieinknek a hispánokkal és a horvátokkal. Az a nagy
számok törvénye alapján bizonyosnak látszott, hogy sem nekünk, sem nekik
nem lehet nyolc - amit egyébiránt Kemény doktor nem is fájlal
annyira.
"Ha ezt a nyolc mérkőzést mind megnyertük volna, a magunk
tavalyról megszokott lendületével, azaz a félidőben vezetünk két góllal, a
harmadik negyed végén hárommal, aztán a vége kettő és öt közé esik, mert
jól zónázunk, jól játsszuk meg a centereinket, az előnyöket, a
lefordulások is bejönnek, az esetleg később üthetett volna vissza.
Mondjuk, ha az olimpián nem kapjuk el a ritmust, és egy-kétgólos hátrányba
kerülnénk velük szemben, akkor szinte lehetetlenség volna kapaszkodót
találni, hogy mit is kéne csinálni ebben a helyzetben."
Kemény
ugyanakkor kénytelen volt félig-meddig (de leginkább félig) leszámolni
azzal az ideájával, hogy az olimpiára olyan csapatot csinál, amely papíron
minden ellenlábasánál jobb hat góllal, így aztán kedvezőtlen feltételek
esetén is nyerhet legalább kettővel. De nem azért, mert az ENL túlságosan
szétzilálta volna a felkészülés eddigi szakaszát. "Noha mostanság nagy
átlagban egy-két góllal rosszabbak vagyunk a tavalyi önmagunknál, ez nem
jelenti azt, hogy szeptemberre ne javulhatnánk hármat ahhoz képest, ahogy
a firenzei Európa-bajnokságon játszottunk. Hattal mégsem lehetünk jobbak,
azon egyszerű oknál fogva, hogy a négy torna során kiderült: az
ellenfeleink feljöttek kilencvenkilences formájukhoz képest, legalább
három góllal."
A kapitány viszont nem tart attól, hogy az eddig
lejátszott 15 meccsen elszenvedett négy vereség túlságosan is megviselné a
pólósait (jóllehet tavaly 36 találkozón összesen háromszor kapott ki a
magyar gárda). "Ha a pozitívumokat le tudjuk szűrni ezekből a
balsikerekből, ha tudunk tanulni belőlük, akkor még hasznunkra is
válhatnak."
Hogy az "emésztési folyamat" pozitív lesz, arra vannak
jelek: Kassán, a három mérkőzést megelőzően a játékosok zártkörű gyűlést
tartottak az egyik hotelszobában, hogy a tikkasztó sorozat utolsó
felvonását megelőzően kissé feltüzeljék egymást. E titkos megbeszélésen
még Kemény sem volt jelen, ugyanakkor ő maga mondta két nappal később,
hogy "valami már látszott az igazi magyar válogatottból."
Azt pedig
tudjuk, mi vár az ellenfelekre, ha ez az együttes teljes fegyverzetben
tűnik fel a csatatéren.
csurka g., A színes Sport 2000.08.15.
|
FONTOS
