Miután az olaszok előbányásztak két, igaz, a szakma csínját-bínját még felületesen sem ismerő ausztrál bírót, afféle félhivatalos mérkőzést vívott a Brisbane-ben együtt edzőtáborozó két válogatott. Nem utolsósorban azzal a céllal, hogy a bevételből megváltsa az uszodabérletet. A financiális vállalkozás fényes sikert hozot, kétezer néző tobzódott a tribünön, minthogy a városban élő emigránsok valósággal özönlöttek a nagy eseményre.

Kásás Tamás állt át a leggyorsabban, ő volt a magyarok legjobbja a brisbane-i edzőmeccsen.

Maga a találkozó nem hozott fenséges játékot - izgalmakat annál inkább. A nyitó negyedben kissé viharverten játszottuk meg az emberelőnyöket, az első kettő kimaradt (a legelsőt rá sem lőttük), ugyanakkor az olaszok egy szerencsés góllal - besegítettek egy lepattanót - vezetést szereztek. Ezt még Benedek egy lefordulás végén kiegyenlítette, csakhogy egy átlövés, továbbá a már említett második fór kihagyásából indított kontra kétgólos olasz előnyt jelentett a második rész közepén. Ekkor MŠrcz centerből csavart egy mutatósat, majd Kásás végre "betörülte" a soros emberelőnyt, azaz a szünetre döntetlennel fordultunk.

Egy kibekkelhetetlen hátrányból - kiküldték a centerről a védőt, a labda már az üres emberhez érkezhetett - ismét vezettek az olaszok, csakhogy Kásás kezét megint nem tudták követni létszámfölényes helyzetben. Eztán következett a nap fénypontja. Kemény Dénes ugyan azt üvöltötte a lefordulásunknál Fodornak, hogy szélre adja a labdát, ám az olaszok kiváltottak a "célszemélyekre", így Fodor középen üresen maradt Székely kezére tette a labdát a félpályáról, a villámember pedig nem fogta meg, hanem kapásból a hálóba csuklózta. Méltán vezettünk e pazar megoldással, s ha a remek védekezést követően sikerült volna az adódó előnyt kihasználni, eldőlhetett volna a meccs. Ehelyett Silipo kiegyenlített, amire Vári válaszolt, a negyedet pedig egy kissé fura szituáció zárta. Páros kiállítást ítéltek a bírók, de bedobás helyett az olaszoknál hagyták a labdát, majd kiküldtek még egy magyart, amit ellenfelünk köszönt szépen, és öt a négy ellen újfent egalizált.

Calcaterra centergóljával pedig visszavette a vezetést a zárórész elején, s nekünk csak egy perccel a duda előtt sikerült döntetlenre menteni a meccset, miután egy meglehetősen regényes labdajáratást követően Kásás minden mindegy alapon elengedett egy bombát távolról, ami hogy, hogy nem, beakadt. Az olaszok mindazonáltal kaptak egy utolsó esélyt, ám előnyüket sikerült kibekkelnünk, így jó szájízzel mászhattak ki fiaink a medencéből.

-"Összességében elégedettek lehetünk - értékelt a szövetségi kapitány. - Ahhoz képest, hogy ők a tizenharmadik itt töltött napon játszottak, mi pedig a harmadikon, nem volt különbség. Sőt, ha azt veszem, hogy lőttek két-három szerencsés gólt, nálunk pedig talán ha egy ilyen akadt, még elégedetlenkedhetnénk is egy sort. Ami fáj, kihagytunk négy-öt ziccert, az viszont megnyugtató, hogy ilyen helyezeteket ebben az állapotban gond nélkül ki tudtunk alakítani. A mérkőzés egyébként kicsit hasonlított a pesti, spanyolokkal vívott összecsapásra, csak itt a masszívabb védekezésünknek hála, döntetlen lett a vége. A párhuzam viszont annyiban jogos, hogy míg az olaszok tudásuk nyolcvan százalékát adták, mi jó, ha hatvanat mutattunk. A hátralévő egy hétben azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb formába hozzuk a fiúkat - remélhetőleg ebben segít az is, hogy szerdától Sydneyben leszünk. Kell az olimpiai hangulat, az, hogy kölcsönösen biztassuk egymást a többi sportolóval.

A színes Sport, 2000.09.17.