Hogy dr. Görgényi István folyamatosan az élet napos oldalán sétálna, az azért erős túlzás. Jóllehet, most még e Sydneyre tört nyirkos időben is úgy fest, fény és glória övezi homlokát, miután olimpiai bajnokságot nyert az ausztrál női csapattal, ám ez csupán egyike azon kevés pozitívumoknak, amelyek az utóbbi évtizedekben vele megtörténtek. Játékosként tagja volt az 1973-ban villágbajnokságot nyerő válogatottnak, ám az aranyat hozó montreáli olimpiára már nem jutott ki. Edzőként az új, szárazföldi erősítésre építő módszereivel rakta le a kilencvenes évek nagy újpesti gárdájának az alapjait, ám a gyümölcs beérését nem bírta kivárni, túlságosan ellenségesnek érezte az őt és a csapatát körbevevő légkört, ezért Franciaországba távozott. Nizzában kis híján csodát tett, 1993-ban a BEK-elődöntőjéig vezette az együttesét, ott a spliti visszavágón a hirtelen halálban dőlt el a továbbjutás. Orosz légiósa, Apanaszenko ejtését - amely tisztán a gólvonal mögött landolt - nem ítélték meg a játékvezetők (a horvát gólbíró természetesen nem lengette be), az ellentámadásból pedig a Jadran belőtte a finálét jelentő gólt. Még egy kicsit maradt a Riviérán, aztán Ausztráliába tette át a székhelyét. 1996-tól ifjú pólósokat edzett errefelé. Akkor, decemberben egy szavazattal maradt le dr. Kemény Dénes mögött a honi kapitányválasztáson, azaz kint maradt az ötödik kontinensen. Két éve ült le a női válogatott kispadjára, ahonnan a múlt vasárnap a medence vizébe vetették be az első pólótornát megnyerő ausztrál együttes hölgytagjai. Megjegyzendő: tizenhétezer néző előtt, amely abszolút világrekord a sportág történetében.

- Meglehet, banális kérdés, de: ez most elégtétel?

- Nem tudom, hogy az-e. Elsősorban boldogságot érzek, hogy sikerült elérni a célunkat, és hogy ilyen csodálatos társasággal dolgozhatok.

- Anélkül, hogy lenézném a sportág női szakágát, azért adódik a kérdés, hogy egy olyan edző, mint ön, nem vágyik inkább férfigárdára, hogy azzal érjen el valami ezzel egyenértékű sikert?

- Két éve választhattam az ausztrál férfi- és női válogatott között. Én szavaztam a lányokra. A fiúk két év alatt két edzőt is megfúrtak, az olimpiáig fennmaradó két esztendő nem lett volna elegendő a csapat reformjára. A csapatban meglehetősen sok öreg játékos szerepel, márpedig az én edzésmódszereim nemigen valók az idősebbeknek. Erre Nizzában döbbentem rá, ahol a két rutinos jugoszláv légiósom csapnivalóan játszott. A lányoknál viszont éreztem azt a nyitottságot, amely alapja lehetett az újfajta módszerek alalmazásának.

- Mégpedig?

- A fiatalokkal eltöltött két év alatt számos dologgal kísérleteztem. Lemhényi Dezső azon örökbecsű tételéből indultam ki, hogy lépésről lépésre fel lehet építeni egy sportoló mozgását. Én tovább formálva az elgondolást, megpróbáltam, és igen szép fejlődést értem el a srácokkal, sajnos, mindez a meccseken alig mutatkozhatott meg, minthogy nemigen volt játéklehetőség. Ezt követően a lányoknál alkalmaztam a tapasztalataimat, két év alatt megváltoztattam a csapat tagjainak a mozgását. A játékosokat azért illeti meg a dicséret, mert az elmúlt időben főleg ezzel foglalkoztunk, a taktikával kevésbé, mégis remekül vízilabdáztak.

- Még ha olykor hajszálon múlt is a siker, elvégre az oroszok kettővel mentek az elődöntőben az utolsó negyed előtt, míg az amerikaiakat a duda pillanatában dobott góllal győzték le a fináléban.

- Ezek a lányok még sohasem játszottak ennyi ember előtt. Talán ha ezren ültek a tribünön korábban egy-egy nagyobb meccsük alkalmával, ehhez képest most tévékamerák és az uszodát zsúfolásig megtöltő hazai drukkerek előtt léptek fel, nem csoda, hogy idegesebbek voltak. Én egyébként attól féltem, hogy a kiélezett helyzetekben összeroppannak, és őszintén mondhatom, egy kicsit meglepődtem, hogy éppen akkor játszottak a legjobban.

- Némiképp csodáltam, hogy ülve tudta végignézni ezeket az összecsapásokat. Anno a Komjádiban dühödt bikaként járkált a kispad és az eredményjelző között - jobb esetben.

- Más idők voltak. Itt, az ausztrál közegben tanultam meg, hogy ha a játékosoktól nyugodtságot és fegyelmezettséget várok, akkor én sem lehetek ideges, nem pattanhatok fel a helyemről. Megváltoztam, nem tagadom. Ebben szerepet játszott a másodedzőnk is, Sheryn Gint, aki rendkívül okos, jó partner. Mellette jöttem rá arra is, hogy egy csapatnál képtelenség egyedül megoldani a gondokat. Ha mindent a nyakadba akarsz venni - mint azt korábban vallottam -, előbb-utóbb beszorulsz a gondok közé.

- Ezek szerint begyógyultak a régi sebek?

- Sokáig fájt mindaz, amit velem csináltak otthon. Mára azonban elfeledtem. Itt egy ország örül a sikerünknek, s bár még nem beszéltünk a jövőről, úgy fest, akár maradhatok is. Két állásom van, a kapitánykodás mellett én vagyok az ausztrál Sport Institute vízilabdarészlegének vezetője, ez a szervezet egyébként a testnevelési főiskola és a sportminisztérium keveréke. Utóbbi helyről már megkaptam az ajánlatot, ha a válogatott élén is megtartanak - a két állás feltételezi egymást -, akkor maradok.

- Ha esetleg hazahívnák?

- Nem zárok ki semmit, de. De, engem Magyarországon mérhetetlenül zavart az, hogy mindent elvisznek az indulatok. Hogy nem lehet leülni, félretenni mindent, és megbeszélni, mi a baj. Úgy tudom, az uszodában nem változott a helyzet, épp ezért isteni csoda, hogy még van egy ilyen csapatunk, mint a mostani férfiválogatott. Hogy vannak edzők, akik az ilyen viszonyok között is felnevelték ezeket a fiúkat, és felnevelik az újabb és újabb tehetségeket. Ez a magyar csoda, ezért nem lehet bennünket hosszú távon legyőzni.

Már nincs magyar a vezérkarban

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) tisztújítása lezárult, s bármennyire kellemetlen, tény, hogy a mintegy száz hivatalos funkció közül egyet sem tölt be magyar szakember. Salamon Ferencet, a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő pólós sportdiplomatát nem választották be a FINA vízilabda-bizottságába, amely fontos pozíció, mert ez a testület határoz többek között a bíróküldésről, dönt a fegyelmi ügyekben.

- Huszonnyolc esztendeje voltam tagja a világ vízilabdasportját irányító testületnek, ezután már csak az Európai Úszó Ligában tevékenykedem majd, ott a megbizatásom még öt évre szól. Sajnálom - nyilatkozta a távirati irodának a sportvezető, aki bővebben nem kívánta kommentálni a döntést.

A hírek szerint a magyar szövetség nem támogatta hivatalosan Salamon újraválasztását, az arra illetékesek pedig kapva kaptak a lehetőségen. A magyar tag kiválásával a 12 tagú bizottságban az eddigi ötven százalékos európai részarány csökkent, a kiegyensúlyozottságra törekvő nemzetközi szövetség Ázsia képviseletében a kazah szövetség delegáltját választotta meg a magyar sportdiplomata helyére.

A színes Sport, 2000.09.27.