Akad morózus és feszült. Aztán szenvtelen. Beletörődő. Unott.

Vegyes benyomások érik az embert, amikor végigtekint az FTC-Thomas Jeans vízilabdázóin a népligeti Fradi-szálló éttermében. A bejárat felőli oldalon üldögélnek, egy csokorban. Átellenben, a terem túlsó végében a vezetőség tárgyal. Nem is tekingetnek egymás felé. Szakadék volna közöttük, nem csupán távolság?

Vasárnap délelőtt. Mennyi mindent lehetne csinálni ilyentájt. Megszentelni az Úr napját, kivinni a gyereket az állatkertbe, bütykölni valamit a lakásban avagy a ház körül, netán rendes élsportolóként kipihenni a szombati bajnoki fáradalmait.

Ehelyett csapat és vezérkara összegyűlik. Elvarrandó a szálakat. Ne adj Isten, lekaszabolni a másikat.

Azért az szörnyű volna. Harmincnégy nappal az olimpiai arany megnyerését követően látni elborult tekintettel elrohanó embereket, bármelyik táborból. A magyar bajnokcsapatnál.

Már az hihetetlen, hogy táborok vannak. Meg lövészárkok. És tüzelés - élesben. Menjen a vezetés, ha tehetetlen! Ne szövegeljen az, akit a Mladost kispadjáról emeltünk fel! A végén már a legcsekélyebb mértékben sem odaillő színek keveredtek a palettára. Hogy X kisgazda ezen az ürügyön, a játékost szócsőnek használva fúrja a miniszter-klubelnököt.

Tessék?

Hisz eredetileg arról volt csupán szó, hogy kérik a fizetésüket. Amire hónapok óta várnak. Nem elsősorban mozijegyre kéne. Családapák is tagjai a gárdának, van, aki három gyereket nevel otthon. Hétről hétre csak vállat vonni otthon, hogy értsd meg szívem, azt mondták, legkésőbb ekkorra meglesz a pénz.

Világos, hogy elfogy a türelem. Pláne a bajnoknál. Pláne egy ilyen olimpia után. Pláne azt látva, mennyit költ az egyesület a futballcsapat megerősítésére. (Annak az öt százalékából meglenne az idei teljes bérkeret.)

Ilyenkor a játékos megszólal. Igaz, nem járt retorika-előadásra, az ő idegei sincsenek kötélből, amikor egyszer megkontrázzák, újabb részletekkel hozakodik elő. Velősebbel. Tőle elfogadják. Bajnok. Főhős. Az ő nevét őrzi a márványtábla, ő lőtte be, ő védte ki a labdát. Hiteles. Aztán ahogy lenni szokott, még többet is megpróbálnak kisajtolni belőle, mint amennyit eredetileg akart mondani.

A láncreakció elindul. Adok, kapok. Minthogy az incidens tökéletesen egybeesik a klubelnök Torgyán Józseffel és pártjával szemben folyó kampánnyal, ez is részévé válik. Nyilatkozatok, telefonon történő sutyorgások, háttérbeszélgetések, aknamunka. Vízilabda sehol. A világ legjobbjainak hazájában. Hihetetlen.

Fél tizenegy. A felek megindulnak az emeleti konferenciaterem felé. Egyedül Kárpáti "Gyurika" őrzi meg a jókedélyét. Nincs az a helyzet, amely azt el tudná rontani. "Az én rossz vérnyomásommal ilyenkor felkelni és emiatt idejönni."

Háromnegyed óra múlva Wiesner Tamás tűnik fel a színen. "Szerintem megszületik a kompromisszum. Én kijöttem, mert rólam tárgyalnak" - közli a szakosztályvezető.

Kisvártatva Kárpáti doktor suhan ki, mobiltelefonnal a fülén. Jó hetven percet követően aztán feltárul az ajtó, érkeznek az érdekeltek. A szakosztály prominensei, plusz a két olimpiai bajnok pólós, Kósz Zoltán és Székely Bulcsú. "Szokás szerint elintéztem mindent" - tódítja Kárpáti doktor, a nyomában feltűnő másik legenda, Gyarmati Dezső persze szokás szerint mosolyogva adja a visszhangot: "Pont úgy, ahogy megnyerte nekünk a három olimpiát."

Akkor nem lehet nagy gond, ha így kedélyeskednek. Ámbátor már szombat este lehetett hallani, hogy csapat és vezetői végül elássák a csatabárdot. Akinek bocsánatot kell kérnie a csapatkapitánytól és az edzőtől, Vad Lajostól, az bocsánatot kér. Egy az egyben, úgymond, mindenki színe előtt. Hírlik, ez megtörtént.

Szépen körbeülik az egyik asztalt, Papp Albert, Wiesner Tamás, a Thomas Jeanst vezető Gémesi házaspár, Rusz doktor, a csapatorvos, plusz a két aranyérmes. Kezdődik a kommüniké megfogalmazása.

"Sugározzon valami méltóságot." "Azt ne, azt félremagyaráznák." "Nem, nem, az csak megint elindítaná."

Ilyen és ehhez hasonló félmondatokat lehet elcsípni, amint kialakul a szöveg.

"Közlemény

Az FTC-Thomas Jeans vízilabda-szakosztálya az alábbiakról tájékoztatja a sportszerető közvéleményt.

A 2000. november 5-én megtartott rendkívüli szakosztály-értekezleten a játékosok és a szakosztály-vezetőség között a következő megegyezés született: a szakosztály minden tagja elsősorban a klub érdekeit és a csapat eredményes szereplését tartja szem előtt. A szakosztály-vezetőség vállalja, hogy a csapat jogos igényeit és a tevékenységéhez szükséges feltételeket biztosítja. A szakosztály-vezetőség elismeri, hogy a médiumokban megnevezett két személy, Vad Lajos és Kósz Zoltán a csapat közös érdekeit képviselték.

Az FTC vízilabda-szakosztálya

2000. november 5., Budapest

Papp Albert

szakosztályelnök"

Ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy játékosok és vezetőik befejezték a szócsatát. Utóbbiak vállalták, november 10-ig rendezik az elmaradt béreket. Miután a klub 50 milliós hitelt vesz fel, ennek az ígéretnek lehet hitelt adni. (Aztán hogy mi lesz akkor, amikor elindul a törlesztés. Erre nem gondol senki. Persze, a gyereknek most kell megfelelő ennivalót venni.) Továbbá a szakosztály vezetői, ha finom diplomáciai nyelvezetbe burkolva is, megkövetik a vezetőedzőt és a csapatkapitányt, akik a többiek érdekében szólaltak fel.

A kecskét sikerült lecsendesíteni, kérdés, lesz-e végre káposzta.

Igaz, ha ennél mélyebbre nézünk, az az igazi nagy kérdés: vajon az elmúlt héten ütött sebek behegednek-e a lelkekben? Vajon végre azzal törődik-e mindenki, amivel kell?

Nézem az arcokat. A benyomások vegyesek. Talán eljő a béke és nyugodt munkálkodás periódusa.

Talán.

(csurka g.), A színes Sport 2000.11.06.