- Vallja be, hogy vonzódik a szőkeséghez.

- Na nem. Láttam magam videónÉ Tükörben még egészen jól nézett ki ez a szín, de mozgóképenÉ Ahogy megnő a hajam, azonnal megszabadulok tőle, és vissza a barnához.

- Akkor megérte.

- Megfogadtuk a bajnoki döntő előtt is, és most, az olimpia előtt is. Igaz, Kása elsunnyogta a második szőkítést, bár kétségtelen, sokat nem változtatott volna rajta.

- Apropó, Kásás - mikor bútoroznak össze?

- Szerintem hamarosan. Állítólag még nem találták meg neki az új lakást Nápolyban, úgyhogy egy ideig nálunk fog lakni.

- Együtt vannak sülve-főve, szinte amióta megszülettek. Soha sincs súrlódás?

- Néha előfordul, hogy idegesek vagyunk, vagy haragszunk egymásra, mint például az első idény elején, odakint, amikor már vagy huszonnyolcadszor kérdeztem meg tőle valamit, de jelentős nézeteltérések sohasem voltak.

- Az sem zavarja, hogy szinte tökélyre fejlesztette az ön parodizálását?

- Nem. És különben is: jól csinálja.

- Mi történne, ha egy évig úgy elválasztanák önöket, hogy még SMS-t sem küldhetnének egymásnak?

- Ezen nem érdemes elgondolkozni, úgysem történhet meg.

- No jó, akkor térjünk vissza a valóságba. Milyen érzés újból nekivágni a mindennapoknak? Tegnap még az oroszok ellen pólóztak a legmagasabb színvonalon, tizenhétezer néző előtt, feljutottak a csúcsok csúcsára, holnap viszont irány a konditerem, meg a medence, edzés, meccs a fakezű szicíliaiak ellen, bajnoki alapszakasz, második forduló, száz unatkozó érdeklődőtől övezve. Azért ez ég és föld. Kihívásban, élményben, mindenben. Nem riasztó?

- Nem, ne gondolja. Ha az ember elért egy ilyen eredményt, akkor már csak azon az alapon is felszívja magát, hogy ne égjen le. Régebben megesett, hogy megpróbáltam lazán venni egy-egy köny-nyebb mérkőzést, és akkor elég rosszul játszottam, ezért a tavalyi Európa-bajnoki győzelem után egyszer sem engedtem meg magamnak ilyen léhaságot. Már csak azért sem, mert Olaszországban nincsenek könnyű meccsek, tavaly épp Szicíliában történt, hogy a harmadik negyed végén még ők vezettek hárommal. Világos, hogy nem lesz akkora drukk bennem, mint az olimpián, de ha esetleg hiányérzetem támad, ott a videó.

- Mindent összevetve, mégiscsak olyan, mintha az ember megtett volna egy föld körüli utat, utána pedig le kell ugrania Vecsésre.

- Másképp nézem ezt. A következő évre koncentrálok, amely nagyszerű lesz. Ha győzünk az Eb-n és a vébén is, akkor öt világversenyt nyernénk meg egymás után, az lenne az igazi csúcs. És ebben a csapatban megvan a tudás, az erő és az elszántság, hogy ezt a két győzelmet is begyűjtse. Mert fantasztikus ez az olimpiai arany, de teljesen elégedett csak akkor lennék, ha meglenne az újabb kettő is. Utána jöhetne egy kis szusszanás.

- Nem lehet ebbe belefáradni?

- Nyerni bármikor jó.

- Nem mintha túlzottan látszana önön, hogy lebeg.

- Pedig lebegek. Ám attól, hogy olimpiai bajnok vagyok, még nem veszek fel allűröket. Tavaly egy idegenbeli mecs-csen az olaszok csak néztek, amint segítettem kiszedni az úszóköteleket a medencéből. Arrafelé egy bajnoknak olyan kultusza van, hogy ilyesmi meg sem fordul az agyában, hiszen ő nem is ember, hanem annál sokkal több. Nekem ugyanakkor teljesen természetes, hogy ha úgy adódik, csináljak valami effélét - én megmaradok annak, aki voltam.

- Kint el sem érzékenyült a győzelem pillanatában?

- De igen, csak nem annyira, mint ahogy mások szoktak. Érdekes, amikor Kovács Áginak játszották a Himnuszt, akkor kicsit meghatódtam, de amikor én álltam a dobogón, egyáltalán nem sírtam. Jártam néhány iskolában élménybeszámolón, ott is kérdezték, na, milyen érzés volt, és erre csak azt tudtam válaszolni, hogy nem lehet leírni, azt át kell élni. Egyébként érdekes, hogy vidéken sokkal inkább érezni az olimpiai hangulatot, sokkal jobban örülnek a sikereknek, például az egyik pápai suliban majdnem rám döntötték az asztalt a gyerekek az autogramosztásnál.

- Élvezi?

- Semmi feszélyező nincs abban, hogy népszerűek lettünk. Lehet, hogy habitusomnál fogva kicsit visszafogottnak tűnök, de attól még remek érzés a dicsfényben sütkérezni.

- Azt nem állítanám, hogy hajszálon múlott a csapatba kerülése, és ezzel az, hogy most lebeghet és autogramot oszthat, de az tény, hogy a nyár folyamán volt szerencsém végighallgatni Kemény Dénes dünnyögéseit. Túl sok jót nem mondott önről. Viszont az is igaz, hogy az olimpia után elismerte: Vári Attilával egyetemben háromszáz százalékot javultak Sydneyre.

- Én is éreztem, hogy eleinte nem ment a játék. Pedig feldobódva jöttem vissza Nápolyból, de valahogy nem akart beindulniÉ Korábban hozzászoktam, hogy először tökéletes fizikai állapotba kerülök, azután kezdek el játszani, de ez a korai tornák miatt az idén másképp alakult. Így aztán küzdöttem és küszködtem, a románok elleni edzőmeccseken éreztem először úgy, hogy napról napra jobban működik a gépezet, hogy kezd visszatérni a megbízhatóság. Az olimpián pedig, úgy érzem, tényleg kijött a lépés.

- Az meg sem fordult a fejében, hogy esetleg megint kimarad, mint négy évvel ezelőtt?

- Szerintem szinte mindenkiben ott munkált a félsz, aki aznap leült az öltözőben, hogy úristen, vajon milyen gondolat született meg Dénes fejében, kit fog kihagyni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy sem bennem, sem Attilában nem volt ott a zabszem, hiszen nem produkáltunk nagyot a nyáron. Aztán a csapathirdetést követően lelkileg rendbe jöttem. Olyannyira, hogy az olimpia miatt már egyáltalán nem aggódtam, hiszen biztos voltam benne, hogy a tétmeccseken rám lehet számítani. Arra ugyanis nemigen volt példa, hogy tétmérkőzésen betlizzek.

- Ezzel egy pillanatig sem volt probléma - mégis, a kívülálló nehezen érti meg, mitől támadtunk fel hirtelen a végére. Valami különleges oknak is lennie kellett, a megannyi szakmai mellett, hiszen a csoportmeccsek hűen tükrözték a nyár szenvedéseit, aztán az utolsó három napon, mintha mi sem történt volna, belelendültek.

- Ez az év kicsit különbözött a többitől. Meglehet, rányomta a bélyegét az idei teljesítményünkre az, hogy egy kicsit visszavettünk a korábbi vagányságból. Mégiscsak olimpia van, mondtuk magunknak, így aztán sem itthon, sem a külföldi túrákon nem mentünk bele az éjszakába. Korábban nyugodt szívvel megtettük, olykor túlzásba is vittük, ám nem lett belőle gond. Az idén ez egy kicsit megkopott, holott máskor nem fordulhatott elő, hogy ne rúgjunk ki a hámból. Aztán Sydneyben rá kellett jönnünk, enélkül nem vagyunk az igaziak. Aznap este a kínaiban kiderült: ez hiányzott. Hogy ilyen módon adjuk ki magunkból a feszültséget. Mert mindannyian, így én is, úgy próbálunk készülni, hogy elmondhassuk, mindent megtettünk. De ehhez hozzátartoznak az efféle önfeledt kitörések. Akkor a csapat megtalálta önmagát, még ha egy kívülálló szemében teljesen irreálisnak is tűnik, hogy egy vesztes mérkőzés éjszakáján, az előttük álló nagy feladatok előtt egy válogatott tagjai így múlatják az időt.

- A habitusa alapján alkalmasint nehéz elképzelni, hogy tivornyázik - van még valami meglepő vonás a személyiségében?

- Meglepő? Nem is tudomÉ Talán ha látnák, amit olykor az utakon művelek. Vezetés közben nagyon fel lehet idegesíteni. Még akkor is, ha amúgy nyugi van, és nem sietek sehová, aztán valaki csinál valami baromságot, én meg úgy fel tudom húzni magam, hogy teljesen lepukkadok.

- Le?

- Le.

- Ma is tanultam valami új szót.

- Aztán órákat tudok eltölteni egy CD-boltban vagy a lejátszóm társaságában. Imádok mixelni, kedvenc szórakozásom, ha a társaságban én csinálhatom a zenét, mondjuk szilveszterkor. Meg- esett, hogy este hatkor letelepedtem a minidisc elé, és hajnali háromig nyomkodtam.

- Ezt se tételeztem volna fel önről. Aztán itt ez a hajfestésÉ még a végén viszontlátjuk lemezlovasként valami felkapott klubbanÉ

- Azt azért nem, bár tény, változik az ember. Néhány évvel ezelőtt én sem tudtam volna elképzelni, hogy ilyen lesz a hajam, a szüleim is mondták, ők sem gondolták volna, aztán tessék. És még sorolhatnám: nem hittem volna, hogy én valamikor külföldre megyek játszani, hogy én, aki gyűlöltem a sört, most simán legurítok néhány üveggel, ha úgy hozza a sors, vagy hogy öt-hat órát töltök el a CD-k rendezgetésével, a számok sorrendbe rakásával.

- Egyébként csak a könnyűzene érdekli?

- Igen. Amikor felmegyek kezelésre Pavlik dokihoz, akinél folyamatosan szól a komolyzene, az úgy tetszik, de hogy én vegyek egy ilyen CD-t és meghallgassamÉ Bár lehet, hogy pár év múlva ez is változni fog. Végül is a könnyűzenén belül az egyik legkomolyabb darab, az István, a király a kedvencem, azt minden augusztus huszadikán meghallgatom.

- Ugyanakkor van itt még valami: a belül szunnyadó agresszió. Túrákon megszokott, hogy imád a kezével durrogtatni, mintha csak valami lőfegyver volna, hozzá tökéletes hangeffektusokat szolgáltat torokból - csak nehogy idővel ez is előtörjön a mélyből, mint a hajfestésÉ

- Már előtört. Nápolyban a hálószobám ablaka egy kis belső udvarra néz, amely tele van galambbal. Na most aki még nem ébredt fel hajnali ötkor arra, hogy harminc-negyven galamb egyszerre búg, az el sem tudja képzelni, hogy ez mennyire idegesítő. Egyszerűen nem lehet megmaradni. Egy idő után meguntam, és bevásároltam. Egyébként is fegyvermániás vagyok, hát vettem öt pisztolyt, köztük egy harminctöltényes Berrettát. Gáztöltésűek, pici műanyag golyókat lőnek is, de sorozatlövésre is jók, másodpercek alatt ki lehet üríteni a tárat.

- Szóval, megjelent az ablakban egy nápolyi hajnalonÉ

- És levezettem azt a bizonyos, belül felgyülemlett agressziót. Egyszerre kettővel, piff-puffÉ Mielőtt az állatvédők aggódnának, gyorsan hozzáteszem, nem nyírtam ki őket, ezekkel a kis golyócskákkal csak elijeszteni lehet a galambokat, viszont elég hatásosan: napról napra kevesebb madár tért vissza, végre nem riadtam fel hajnalban.

- És a medencében? Ott - bár ön a legkevésbé brutális bekkek közé tartozik - nem akart egyszer sem úgy istenigazában odavágni valakinek?

- Tavaly úgy voltam vele, hogyha a Recco elleni bajnokin Ferretti a kezem közé kerül, akkor átrendezem az arcszerkezetét, minthogy két éve a Roma elleni KEK-meccsen alattomosan eltörte Ádám orrát. De aztán belegondoltam, hogy mi van, ha esetleg nem sikerül úgy, ahogy tervezem, esetleg észreveszik, amivel a csapatnak is ártok, úgyhogy hagytam a fenébe az egészet. Én amúgy sem vagyok az a kifejezetten verekedő típus, sőt, ha lehet, kerülöm is az ilyen helyzeteket. Két éve, a világbajnoki meccsünk óta tudom, hogy Calcaterra a végén üt, ha már eldőlt a meccs, most az olimpián lehetett látni, hogy a végén elhúzom a fejem, mert biztos voltam, hogy nem bírja ki, én meg minek keressem a bajt.

- És mi lesz, ha egyszer kijön a vízből? Egyáltalán: hazajön? Merthogy Kásás Tomiról nehéz elképzelni, hogy egyhamar otthagyja Olaszországot, sőt, ezt hangoztatja is.

- Szeretem Nápolyt, gyönyörű helyen fekszik, igaz, kevert nép lakja, nem igazán emlékeztet a nyugati civilizációra. Ettől függetlenül jól elvagyok kint, profiklub, remek edző, de az is igaz, hogy egy idő után hazavágyom. Aztán ha itthon vagyok hosszabb ideig, már várom, hogy visszamenjek. Itt is, ott is jól érzem magam, persze, a legjobban otthon.

- Akkor tehát, ha befejezi a vízilabdázást, jöhet a tárgyalóterem. Én speciel önt tudom leginkább elképzelni, amint védőbeszédet mond.

- Én meg Molnár Papeszt. Neki van ehhez igazán tehetsége, szerintem. Nekem ráadásul még el is kell végeznem az egyetemet. Remélem, sikerül, aztán ha az embernek megvan a jogi diplomája és beszél három nyelvet, akkor nem indul neki annyira rossz helyzetből az életnek. Most mindenesetre fel kell készülnöm lélekben, hogy megint elkezdek tanulni, mert egy év halasztás után nem olyan könnyű ismét kézbe venni a könyveket. Rá kell vennem magam, mert most ugyan sikeres vagyok a sportban, ám történhet bármi, tehát jó, ha van valami más is a kezemben. Arról nem beszélve, hogy most Tündi nem tud kijönni, azaz még a háztartást is nekem kell vezetnem. Kása mondta, majd kérünk recepteket, és megpróbáljuk kint megcsinálni.

- Azt azért megnézném közelebbről, amint a két konyhatündér összeállÉ Ôszintén, a rántottán kívül alkotott már valami maradandót?

- Még azt se. Egyedül teát tudok főzni. Azt viszont remekül.

A színes Sport, 2000.12.29.