Aranygól és hirtelen halál - most mindkét, amúgy féloldalas elnevezés pontos, hiszen Székely Bulcsú tegnapi, mindent eldöntő és lezáró löketével a Ferencváros tíz év után újra bajnoki címet nyert vízilabdában, a BVSC pedig négyévi uralkodás után adja át a trónt. Igaz, úgy veszített, hogy ebbe semmiképpen sem kell belehalnia.

Amikor 1988-ban a Fradi szépreményű és fiatal pólócsapata húsz év után diadalmaskodott a bajnokságban, Ambrus Tamást, Gyöngyösi Andrást és Vad Lajost bálványozták leginkább a szurkolók. Nem tudni, Gyöngyösi tegnap merre járt, de Ambrus és Vad hivatalból jelent meg a népligeti uszodában; előbbi a BVSC, utóbbi a Ferencváros kispadján. Ambrus azért, mert Gerendás György vezetőedző hétfői piros lapja miatt eltiltását töltötte, Vad azért, mert az elmúlt másfél év képtelen történései dacára kitartott a Fradi mellett.

És kitartott a csapata is, mert bár a finálé első összecsapását 11-4-re elveszítette, ezután kétszer is nyert, így tegnap az aranyért ugrott vízbe a társaság. A mérkőzésen megjelent dr. Torgyán József klubelnök is, aki néhány hete nehezményezte, hogy nem értesítették a női kézilabdázók elsőségéről, de most a jelek szerint tájékoztatták arról, amit amúgy minden fradista tudott: tíz év után bajnok lehet a pólócsapat!

Kezdetben úgy tűnt, nagyon simán az is lesz. A zöldek 2-0-ra elhúztak, innentől akár azt is játszhatták volna, amit a BL-elődöntőben a horvát Mladost. Ám a kontrára spekulálás helyett kockáztattak, két gólt kaptak, és hamarosan már nekik kellett kapaszkodniuk. A BVSC 3-2-re fordított, és döntetlennél rosszabbul már nem állt a rendes játékidőben. Sőt 7-6-nál győztesnek tűnt, de Székely Bulcsú kiegyenlített. A BVSC a hosszabbításban bizonyította, hogy ennél is nagyobb bravúrra képes: kétgólos hátrányt dolgozott le, és 34 másodperccel a zárás előtt Fülöp egalizált 10-10-re.

Ekkorra ha nem is megtört, de megfogyott alakulatok csatáztak, mert Németh Zsoltot a bírók reklamálásért végleg, cserével kiállították a harmadik negyedben, többen pedig kipontozódtak. Az aranygólig - vagy hirtelen halálig - zajló utolsó felvonást az egész bajnoki döntő legjobbja, Székely Bulcsú zárta le: a bal alsó sarokba lőtte az évtized legfontosabb ferencvárosi gólját (11-10).

Az addigra már többször gatyára vetkőzött, majd kissé elbizonytalanodva visszaöltözött szurkolók azonmód a medencébe vetették magukat, és ezt tette Vad Lajos is, aki kétszer játékosként, harmadszorra pedig edzőként lubickolt a dicsőség vizében. Először az idén mindenben első Székely ért partot, lényegre törő győztes nyilatkozata úgy szólt: "Ennél nincs feljebb!"

Valóban, ez a mindent eldöntő, negyedik mérkőzés szerencsére mindent és mindenkit felemelt, a győztes mellett a vesztest és magát a pólót is. Bár Ibolyát pénteken megsebezték, ezért nem játszhatott, bár Gerendást a kispadról a túloldalra száműzték, bár a bírók természetesen sokszor vitathatóan ítéltek, de ez ebben a sportágban már az idők végezetéig így lesz, bár a népligeti uszoda mesze nem a legméltóbb helye a finálénak - a két csapat tegnap minden kínján, baján, sérelmén túllépett, és hangulatában, lendületében, fordulatosságában, kiélezettségében olyan mérkőzést produkált, hogy ha külföldi szakember tévedt volna ide, a kulisszát feledve azzal távozna: hát persze, azért világelső a magyar vízilabda, mert csapatai, játékosai ilyen meccsekre képesek.

Ballai Attila