BVSC-Brendon - FTC-Mirato 13-10 (2-2, 4-2, 5-3, 2-3)

Szőnyi út, 400 néző. V: Székely Z., Juhász

BVSC: Szécsi, Csányi 2, Varjas, Dabrowski, Kis G. 1, Szűcs 1, MADARAS 4
Csere: Petik, FÜLÖP 2, Ibolya 1, Tromler, NÉMETH ZS. 2
Edző: Gerendás György

FTC: Kardos, Nyéki, Takács A., MATAJSZ 4, PAJÁN 2, Hesz 1, TIBA 3
Csere: Komlósi, Haufe, Szebeni, Vogel, Boyd, Hosnyánszky
Edző: Vad Lajos

Osztályzat: 3
Gól - emberelőnyből: 13/8, ill. 9/5
Négyméteresből: 1/1, ill. 2/2

Az összeállításokra pillantva rögvest megállapítható volt, a Fradi nem ezen a mérkőzésen óhajtja megváltani a világot. Miután a csapatkapitány, Székely Bulcsú némiképp ellentmondásos körülmények közepette lekerült a színlapról - a hétközi mérkőzésen cserével, végleg száműzték egy nem éppen irodalmi stílben megfogalmazott kijelentés miatt, amelyet egyesek szerint az egyértelmű kiállítást nem megítélő bírónak, mások szerint az őt nem épp finoman szerelő angyalföldi pólósnak címzett, s végül az első tábor "kerekedett felül" -, a ferencvárosiaknál a másik olimpiai bajnokot, Kósz Zoltánt is a kispadra ültették.

Nem mintha a címvédő feltartott kezekkel indult volna csatába, leszámítva a Kósz helyére állított Kardost, akinek feltartott karjain elég sok labda elhalt a mérkőzés első felében. Ugyan a BVSC Kis pazar csavarjával vezetést szerzett, ám ezt követően a vendégek Matajsz két négyméteresével fordítottak, és csak egy oktondi, mezőnyben összeszedett kiállítás, továbbá az ebből lőtt Németh-gól akadályozta meg őket abban, hogy előnnyel zárják az első hét percet.

A folytatásban egy ideig fej-fej mellett haladtak a felek, pontosabban, egy-egy vízből felbukkanó fej rendre előrébb tartott a többinél, a ziccerek azonban rendre kimaradtak: Hesz a kapufát lőtte telibe, Kis és Matajsz esetében pedig a két kapus brillírozott. Mígnem egy váratlan, ámde pompás lövés egészen hihetetlen röppályát leírva beakadt a bal felsőbe (tán Fülöp sem hitt a szemének), és ettől kezdve a hazaiak meglódultak. Ebben igen nagy szerepet játszott szemléletváltásuk is: fórjaikat - melyekből akadt bőven - ugyanis megpróbálták legkésőbb a harmadik passz után rálőni, azaz egy pillanatig nem pepecseltek azzal, hogy alakzatba rendeződjenek és figurákat húzogassanak végig. (Az utolsó két fontos mérkőzésük 11/1-es mutatójának ismeretében ez cseppet sem csodálható.) Ha kimaradtak volna az előnyök, alighanem a kapkodás vádjával illethetnénk a BVSC-t, csakhogy a második és harmadik negyed során Madarassal az élen csináltak egy 7/6-os szériát, amellyel el is döntötték a mérkőzést (Kardos ekkoriban már nem emelkedett annyival a víz fölé, mint az elején, ráadásul peche is volt, Németh labdája például a kapufáról a fejére, onnan pedig a hálóba vágódott).

A fradistákon ugyan látszott, hogy ezen a találkozón semmiféle feszültség nem munkál bennük, Hesz "mártásos" lövése és Paján Fülöpével vetekedő, parádés felsősarkosa is erről tanúskodott, a pálmát azonban Matajsz vitte el, aki egy kihagyott előnyt követően bő hét méterről, kisodródva, minden mindegy alapon rácsavarta a labdát, amely gyönyörűen bepattant a sarokba. Ennek ellenére négygólos hátrányban kezdte az utolsó hét percet a Fradi, s bár két ízben is kettőre megközelítette ellenfelét, összességében esélytelenül próbálkozott. A záró rész sokkal inkább az egykoron egy csapatban játszó Szécsi Zoltán és Tiba Péter különpárbaja miatt maradhat emlékezetes: az első két perc 1-1-e után (egy előnygól, majd egy remek Szécsi-szerelés ziccerben) Tiba egyik szépen induló, ám nem túl sikeres megjátszását a kapus kissé lekicsinylő grimasza kísérte, cserébe a következő akciónál Tiba igen látványosan, a hálóőr füle mellett tette be a labdát.

Más kérdés, hogy noha övé volt az utolsó szó - mégsem ő nevetett a végén.

Gerendás György: - Nyolc emberelőnyből elért gólunkhoz az előző mérkőzéseken nyolcvannyolc fór kellett volna, úgyhogy örülök a jelentős javulásnak. Elsősorban ennek köszönhettük, hogy megnyertük a mérkőzést.

Vad Lajos: - Mit mondhatnék? Jelen helyzetünkben, ebben a felállásban ez az eredmény jó teljesítményként értékelhető. Arra nem is akarok gondolni, mi történt volna, ha a feltételek is egyenlőek.

A jenki példa

A professzionalizmus mintájaként szolgáló amerikai megaligákban már régóta kitalálták, hogy eltiltással csak a legkirívóbb sportszerűtlenségeket büntetik, az ugyanis jelentős bevételcsökkentő tényező lehet, ha a sztárokat a legkisebb botlás után időről-időre kivonják a forgalomból. A néző ugyanis az ászokra kíváncsi - a pályán, nem pedig civilbe öltözve. Azaz a jenkik képlete egyszerű: aki vét, fizet. És játszik tovább, emelve ezáltal a bajnokság fényét, plusz a bevételt (utóbbi a fontosabb). Nem állítanánk, hogy a magyar pólóbajnokság bármilyen mértékben hasonlítana az NBA-re, vagy a többi nagyra, ugyanakkor Székely példája is mutatja, hogy az automatikusan életbe léptetett fegyelmi büntetések intézménye erősen idejét múlt.

Az is igaz, persze, hogy a profizmus felé nem ez volna az első, megteendő lépés: legelébb is azt kellene elérni, hogy a játékosok kapják meg a fizetésüket. Akkor volna miből levonni.

Az 1-6. helyért:
Honvéd-Domino - UTE-Humet 5-4 (3-1, 1-0, 1-2, 0-1)
BVSC-Brendon - FTC-Mirato 13-10 (2-2, 4-2, 5-3, 2-3)
Vasas-Plaket - Tabán Trafik-Szeged 11-5 (2-1, 3-1, 2-1, 4-2)

Az állás:
1. Honvéd-Domino 31 pont
2. BVSC-Brendon 28
3. Vasas-Plaket 27
4. FTC-Mirato 20
5. UTE-Humet 16
6. Tabán Trafik-Szeged 15

csurka g., Nemzeti Sport 2001.04.01.