Vasas-Plaket-SV Cannstatt (német) 9-7 (3-1, 2-0, 2-4, 2-2)

Komjádi uszoda, 1000 néző
V: Van Hems (francia), Salino (olasz)
Gól - emberelőnyből: 7/5, ill. 8/4
Négyméteresből: 1/1, ill. -
Kipontozódott: Dierolf (21. p.)

Vasas-Plaket: Kósz, Hesz, Varga II. Zs. 1, Vári 1, VARGA T. 3, Madaras 2, SZÉKELY 2
Csere: Vindisch, Steinmetz Á., Varga D., Mátyás
Edző: Somossy József

SV Cannstatt: UKAL, Rüdt, Kieloch 1, Dierolf 1, GOLLA 2, Ambrus P., Kraut
Csere: Aleksic, Roth, MÜLLER 3, Adam, Hertes
Edző: Henry Thiedke

Mindenki a Vasas gárdáját irigyelte a sorsolás után. Mégsem volt az angyalföldiek helyzete irigylésre méltó. Ha elverik a jórészt amatőr alapon szerveződő cannstatti egyletet, mint jég a határt, a többség vállat von, ezt vártuk. Ha viszont nem, lehet fültövet vakarni, hogy na, most akkor mi van a mi sztárjainkkal.

Tényleg - mi is? Elvégre ezt a német együttest fegyelmezett játékkal minimum egy négyessel illene bedarálni. Illett volna. (Esetleg hattal.) Csakhogy nagyon úgy festett, miután a félidőre megvolt a négy, mindenkinek valamiféle ötlete támadt. Hogy ő támadni akar. Mindenáron. Ezt a sportágat azonban leginkább úgy lehet eredményesen mívelni, ha előbb a védekezést megoldjuk magas szinten, aztán abból indulunk neki az ellen fellazult sáncainak. Ez most olyan, mintha leírnánk a meleg víz feltalálásának stációit, mégis érdekes volt látni, hogy ennyi remek pólós miképp feledkezik meg alapvetésekről (s kap a csapat emiatt hat gólt a második félidőben, azok után, hogy az elsőben pusztán egyet).

Holott úgy indult, mint egy derűs matiné - speciel tizenegykor; jövő héten állítólag tárgynyereményeket sorsolnak ki azok között, akik csütörtök éjfélig eltalálják a tv2 meccsközvetítésének kezdési időpontját -: Varga Tamás elsőre a lécet találta el, másodszorra, amikor bele tudott állni a centerezésbe, szépen kilőtte a felső sarkot. Egy rosszul levezényelt védekezési váltást követően Dierolf ugyan közelről húzhatott (Kósz majdnem odaért), ám ezt követően a Vasas volt az úr. Varga súvasztott be egy előnyt magától értetődően, majd Székely adott meglehetősen zamatos ízelítőt világklasszisából: védő és kapus már a nyakán ült, ő azonban alóluk és a víz alól is betette a labdát a hálóba (3-1).

Az első figyelmeztető jelek a második negyedben látszottak, amikor is végképp kezdett kiderülni, hogy a Szolnokon is megfordult Oleg Ukalnak azért nem lehet úgy tessék-lássék módon odakenni a labdát. Az újkori német recept - végy egy keleti kapust (a válogatott és a Spandau hálóját az orosz Csigir őrzi) - Cannstattban is használatos: ugyan az ukrán portás nem nagymestere szakmájának, az alapokat azonban biztosan hozza, vagyis a nem igazán jól helyezett labdákkal gond nélkül elbánik. Így védte ki Varga II Zsolt két labdáját is, míg Vári "agyonhelyezte" lövéseit, számára ajtó-ablaknak számító szituációból hat méterről négy lóba után törte kis híján ketté a keresztlécet. Más kérdés, hogy nevezett urak kétszer azért normálisan összpontosítottak, azaz a kötelezőt - emberelőny - magabiztosan bombázták be, miközben hátul Kósz gond nélkül tette helyre a védők egy-egy apróbb megingását (5-1).

Fordulást követően viszont egymás után többször is lenyeltük az ádámcsutkánkat. Merthogy alig több mint három perc alatt felzárkózott a német kupagyőztes. Igaz, ehhez kellett régi, nem túl kedves ismerősünk, az olasz Salino is: a válogatott júliusi, bilbaói tornáján bemutatott ámokfutásáról elhíresült játékvezető hirtelen magához ragadta a kezdeményezést. Az Itáliában megfordultak jól tudják, ennél az embernél sohasem lehet tudni, mikor szállja meg úgymond az ihlet: az "áramkimaradás" ezúttal a harmadik negyedre esett, pechünkre, a talján ekkor az angyalföldiek térfelén sípolt. Adott is mindjárt öt emberelőnyt zsinórban - a vendégek a másik három negyedben egy-egyet kaptak csupán -, holott a játék képe és a bekkelés stílusa mit sem változott. Amiből persze nem következik, hogy ebből három gólt kellett volna beszedni. Csakhogy amikor Golla fórban ritkán alkalmazott, ugyanakkor igen eredményes módszerrel ejtett a szélről, Kósz mintha elveszítette volna a ritmust, a védelem nemkülönben - fel is zárkóztak a germánok. Még jó, hogy nálunk legalább az előnymegjátszás m?ködött, Székely húzta be Madaras passzát, majd a balkezes mutatta be, hová is kell lőni Ukalnak (7-5).

A záró rész úgy indult, hogy helyre áll a rend, Székely pazar bejátszásából Varga Tamás centerezhetett, aztán egy kontáról Steinmetz harcolt ki négyméterest, s Madaras nem tévesztett (9-5). Mígnem a bevezetőben említett védelmi problémák lassan kulminálni kezdtek, ennek alátámasztása gyanánt Müller előbb egy átlövésből, utóbb egy "rommá" adogatott s teljes reménytelenségbe fúló emberelőnyből is betalált (9-7). Eközben a Vasasnál a kontra és a felállt védelem elleni játék is befulladt, ráadásul Varga Tamásnak elfelejtettek befújni egy vegytiszta négyméterest (Salino ezt bezzeg sokallta...).

Valahogy így lett közte kettő, mindazonáltal a látottak alapján kijelenthető: a Cannstatt-tól aligha kell félteni a Vasast - legfeljebb saját magától.

Mestermérleg:

Somossy József: - Egy csapat úgy játszik, ahogy az ellenfele hagyja játszani. Nekünk ezt a mérkőzést reálisan kilenc-négyre kellett volna megnyernünk, de nem sikerült, a játékosok ugyanis - különösen a második két negyedben - szinte egyetlen pontot sem tartottak be a taktikai utasítások közül. Elsősorban a védekezéssel voltam elégedetlen, ott végképp nem valósítottuk meg azt, amit elterveztünk - ennek ellenére hiszem, legalább két góllal nyerünk a visszavágón is.

Henry Thiedke: - Remek eredményt értünk el nagy hírű ellenfelünkkel szemben. Azt nem mondanám, hogy mi vagyunk az esélyesek, az viszont fontos, hogy maradt némi sanszunk, különösen azért, mert a visszavágón ott lesz a tévé is - Cannstattban ez még sohasem fordult elő!

CSG, Nemzeti Sport 2002.01.21.

Vasas-Plaket-SV Canntsatt 1898 11.00

Habkönnyű feladatnak tűnik: látszólag csak bele kell bújni a márkás úszónaciba, gondosan meg kell csomózni a Vasas-címerrel, Plaket-felirattal díszített úszósapkát, aztán bele kell csobbani a habokba, és csak lőni, lőni a gólokat, hadd tapsoljon elégedetten a Komjádi uszoda közönsége. Habkönnyű feladatnak tűnik, pedig nem lesz ez egyszerű lubickolás ott a habokban. Győzni, újra és újra győzni, ezt várja a Vasastól mindig mindenki. Legyen az ellenfél a Vidám Vízilovak, vagy éppen a Posilipo Napoli. Nem könnyű együtt élni ezzel az állandó győzelmi kényszerrel, de attól profik az angyalföldi fiúk, attól igazi klasszis (mi, magyarok nyugodtan kijelenthetjük, világklasszis...) Vári Attila, Kósz Zoltán, Székely Bulcsú vagy éppen Varga Tamás, hogy megfeleljenek a kihívásoknak.

Mert kihívásban nincs hiány. A Vasasnak lehetőség szerint meg kell nyernie a bajnokságot, a Magyar Kupát, a KEK-et és a Szuperkupát.

Úgy is mondhatnánk, mindent, amit csak lehet. Ezt várja a csapattól az egyre több szponzor, a piros-kékek mögé felsorakozó Plaket, Euroleasing, Vodafon, hogy csak néhány nevet említsünk. Ezért is volt annyira fontos a hasonló támogatottsággal és játékoskerettel rendelkező nagy rivális, Honvéd elleni Szuperkupa-győzelem. Gálának kiáltották ki, de presztizsmeccs lett belőle.

A Honvéd skalpja már megvan, s most a tervek szerint a német SV Cannstatt 1898 következhet. Mondom, habkönnyű feladatnak tűnik, pedig ez a látszólag ismeretlen német legénység egyáltalán nem vízicirkusz, hanem igenis komoly csapat, ezt jelzi, hogy a tavalyi bajnoki döntőben mindössze egy góllal maradtak alul a nagy rivális Spandau 04-től. De a mostani Vasasnak valóban győznie kell, méghozzá olyan arányban, hogy a németországi visszavágóra már egy nyugodt, s a jövőt tervező angyalföldi gárda utazzon. Somossy József egyszer már megmutatta Európának, mire képes csapatával, és a Vasas-szurkolók körében oly népszerű "Soma" most újabb KEK-diadalra készül. Szombat délután a szokásos nyugodt, ám megfontolt mondatokkal rukkolt ki: "Nem szeretnék foglalkozni az elmúlt napok, hetek történéseivel, a Szuperkupa utórezgéseivel, s csak annyit jegyeznék meg, hogy volt egy kis hangulatkeltés az események környezetében. Többször hallom, hogy mi nehezebben birkózunk meg a gyengébb riválisokkal a bajnokságban. Valójában az az igazság, hogy amíg a Honvéd nagyon szeret kiscsapatok ellen játszani, látványos győzelmeket aratni a gyengébbek ellen, addig a mieinknél érzek jó adag visszafogottságot, afféle vészfékbehúzást. Játékosaim tudják, mikor kell igazán felpörögniük, és bizony olykor sajnálom őket, hogy mindig győzniük kell. Mert a mai Vasasnál természetes a siker, annál nagyobb bombahír a vereség. Olykor azt érzem, hogy a fiúkból elveszett a győzelem öröme, mert hiába diadalmaskodunk mi négy góllal, akkor meg azt kérdezik, miért nem nyolccal vagy tízzel nyertünk. Minden meccsen alkotnunk kell, mert az úgynevezett sémáink még nem álltak össze. De nem félek senkitől, vasárnap legalább négy góllal kell győznünk, hadd örüljenek a Vasas-szurkolók, és hadd tanulják meg értékelni a nagy sikereket a játékosaink."

Somossy pontosan érzékeli, mekkora a nyomás a csapatán, de mégis sokan irigyelhetik őt azért a játékoskeretért, amit a szponzoroknak köszönhetően a Méhes Jenő vezette Vasas vízilabda-szakosztály összehozott. Sokan mondják, ez majdnem annyira erős angyalföldi alakulat, mint a BEK-győztes Faragó, Csapó, Kenéz, Budavári, Görgényi, Darida fémjelezte együttes, vagy mondjuk a '96-os KEK-győztes gárda. Ezen felesleges vitatkozni, egy biztos, jó lehet most a Vasas pólósának lenni. A Komjádi uszoda, amelynek a mennyezetéről ott lóg huszonnyolc piros-kék zászló, rajta évszámokkal, hogy mikor, melyik évben mit nyert a csapat, szinte hazai pályának minősül.

A vasárnap délelőtti siker a Vasas-szurkolókon - és persze elsősorban a játékosokon múlik majd.

KEK, negyeddöntő, első mérkőzés: Vouliagmeni (görög)-Florentia (olasz) 5-4

Sinkovics Gábor, Nemzeti Sport 2002.01.20.