Nem először, és gyaníthatóan nem utoljára egy magyar néz vissza az olvasóra a World Waterpolo című magazin címlapjáról. A nemzetközi vízilabdaélet újságjának legutóbbi számát egy Gyarmati Dezsővel készült interjú uralja, akinek pályafutását a lap "a sportág történetének legnagyszerűbb fejezeteként" aposztrofálja.

"Oly sikeresen szolgálta a vízilabdát öt teljes évtizeden át, melyhez foghatóan senki más a száz esztendő során" - írja a WW. A lap emlékeztet arra, hogy Gyarmatihoz hasonló eredménysorral egy csillag sem büszkélkedhet a pólóhistóriában, elvégre találni még háromszoros olimpiai bajnokot - hogy ne menjünk messzire, ott van mindjárt Kárpáti György, az ősidőkben pedig három brit úriember szintén triplázott -, ám olyat, aki emellé még nyert egy ezüst- és egy bronzérmet is, továbbá kapitányként is részese volt egy olimpiai diadalnak (plusz egy harmadik helynek), hiába keresnénk. "Mitikus rekord az övé: hét olimpiai részvétel, hét érem, ebből négy arany - ez rajta kívül korábban senkinek sem sikerült, és aligha tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, már nem is nagyon fog. Ezen túlmenően nem csupán a vízilabda történelemkönyvét írta át, de szintén vezető szerepet játszott a kemény időkben, afféle idealistaként, aki hitt a szabadságban és az emberségben; ezért 1956-ban is síkra szállt, ami után egy időre a magyar pólóközösség fekete bárányává vált."

Gyarmati a beszélgetés során elmondja, játékosként a tokiói aranyérem kiharcolását érezte legnehezebbnek, hiszen a remek jugoszláv csapatot csupán gólkülönbséggel előzte meg együttesünk, ugyanakkor a legemlékezetesebb diadalnak egyértelműen a melbourne-it jelölte meg. Edzőként természetesen montreali aranycsapatát tartja a legjobbnak: "ez egy olyan együttes volt, amilyenről minden edző álmodik: klasszisok sora, akik az élet teljesen különböző területeiről jöttek, de összeérve rendkívül harcos, bátor és intelligens csapattá váltak. Ennek a gárdának az alapjai már korábban lerakattak, én évről évre kiegészítettem egy új, remek játékossal, Csapóval, Horkaival, Sudárral: megvolt a folyamatosság, csak egy-egy apró darabot kellett hozzátennem a nagy egészhez. Ez a magyar vízilabda titka: mindig találunk egy-egy új játékost, aki valami speciálisat tud, és akivel rendre reális esélyünk van az olimpiai aranyéremre."

A moszkvai, kudarcként elkönyvelt bronzéremmel kapcsolatban beismeri, hogy "a megannyi sztár között én egyre inkább egy extra játékossá váltam, ahelyett, hogy edzőként dolgoztam volna. Szisztémám hat éven át működött, az utolsó kettő során már kevésbé, hiába láttam a gondokat az esemény előtt hat hónappal, nem tudtam érdemben tenni ellenük." Trénerként még egy nagy hibáról emlékezik meg, a válogatott vezetésének elvállalását 1986-ban, amikor kilencedikek lettünk a madridi világbajnokságon. Azt követően Olaszországban tevékenykedett, majd a rendszerváltásra hazatért. "A későbbi miniszterelnök óriási nyomást gyakorolt rám, hogy vállaljam el a magyar sport vezetését, de végül nemet mondtam, és a képviselőség mellett csak a vízilabda-szövetségben vállaltam tisztséget."

A tízoldalas (!) interjú készítőjének - Markellosz Szitareniosz, a WW görög főszerkesztője - arra a kérdésére, hogy honnan ez a mérhetetlen mennyiségű energia, Gyarmati így felel: "Ez az én egyik legfőbb jellemzőm. És azt is szükségesnek tartom megjegyezni, hogy sosem éreztem irigységet mások iránt, sőt, mindig is érdekeltek az emberek."

A sportág jövőjéről szólva az exkapitány kifejti: "nem lesz könnyű lépést tartani a világgal, hiszen nálunk alapelem a víz, emiatt mindig is ez lesz az a sport, amit az összes közül a legnehezebb játszani." Javallatai között szerepel a 25 méteres medence, a játékosok számának csökkentése (hétről hatra), a kétpontos gól bevezetése a távoli, hat-hét méteren túli lövéseknél, a kisebb labda pedig gyorsabb akciózást tenne lehetővé: "az edzők a támadásra koncentrálhatnának, azaz elsősorban egy jó centert és remek lövőket keresnének, akik gond nélkül szétzilálnak bármiféle védekező taktikát, ezzel egyszersmind csökkentve a víz alatti történések és persze a bíráskodás fontosságát. Az emberek a gólt szeretik, attól válik egy sportág látványossá."

Hogy ebből lesz-e valami, nagy kérdés, hiszen Gyarmati úgy látja, jelenleg nincs egység a nemzetközi pólóéletben. "Egy olyan vezető kéne, mint a hetvenes években Ante Lambasa volt" - mondja, mi meg csendben tesszük hozzá: a jugoszláv FINA-elnök alapította meg anno ennek a nemzetközi vízilabda-magazinnak az ősét, az International Waterpolót. Történetesen Gyarmati közbenjárására...

CSG, Nemzeti Sport 2002.01.25.