A legendává nemesedett reformer, Komjádi Béla fejszobra méltán díszeleg mindkét fővárosi sportuszoda - a Margitszigeten a Hajós s vele szemben a budai oldalon a Császár -, illetve az évekkel ezelőtt róla elnevezett fedett létesítmény - előcsarnokában. Budapesten született 110 esztendővel ezelőtt, még pedig éppen nemzeti ünnepünk napján, 1892 március 15-én. A sors kifürkészhetetlen akaratából ugyan ebben a hónapban is hunyt el 41 évvel később agyvérzés következtében a Szobi utcai kórházban 1933 március 5-én. Koporsóját válogatott játékosai vitték a vállukon a mai Kozma utcai temetőben végső nyughelyére. Vízilabda-társadalmunk kegyelettel ápolja azóta is emlékét, minden év márciusában emlékezünk meg múlhatatlan dicsőségekkel kísért munkálkodásáról, a világraszóló magyar sikerek megalapozójáról.

Az elmúlt évtizedek során lapunk hasábjain -- nem mindennapos megtiszteltetésként e sorok írója számára -- gyakran idézhettem fel az ünnepélyes alkalmakkor zseniális szövetségi kapitányunk alakját.

Idén ehelyett hadd adjuk át ezt a lehetőséget Komjádi Béla kortársainak. Régen nem élnek már, nyelvezetük is archaikusnak tetszhet, de ami a leglényegesebb, mondanivalójuk korhű és hiteles. Az első olimpiai bajnokságot nyert együttesből (1932) senki sincs már közöttünk, sőt a második bajnok együttesből is - 1936, Berlin - csupán egyetlen élő hírmondó maradt, Tarics Sándor, a legidősebb magyar olimpiai aranyérmes (szül. 1913), aki az Egyesült Államokban él immár fél évszázada, onnan tért haza az idei ünnepségek idejére.

Dr. Kőszegi Imre 1931 áprilisában adta közre az Athenaeum kiadásában a "Vizipóló-lexikont". Komjádi Béláról tömör leírás található ebben, amely összefoglalja tevékenységét, jelentőségét a jelzett dátumig, tehát még a Los Angeles-i diadal előtti évig.

"Komádi Béla kormánytanácsos, szfv. törv. tanácstag, hírlapíró; 1915-ben megsebesült, majd a harctérről visszatérve az MTK játékosaival együtt a III.ker. TVE-ben lépett, ahol 1919-ig játszott. Ő tette naggyá a III. TVE csapatát, megteremtette az FTC - III. ker rivalizálását, amelyen keresztül a magyar vízipólósport mai nagyságát elérte. Versenyzői működését 1920-ban sérült lába miatt félbeszakította. Még ebben az évben a szövetség titkárává, 1921-ben főtitkárrá, majd tanácstaggá választották. 1924-ben átvette a válogatott csapat előkészítését, ettől az időtől kezdve szövetségi kapitánya a MUSZ-nak. Az ő nevéhez fűződik a magyar világhegemónia kialakulása. Tevékenyen részt vett a szövetség ügyeinek vezetésében is, de elsősorban mindíg az élő sporttal foglalkozott. Vezető szerepe volt az uszodákért vívott sajtókampányban is, a fedett uszoda megvalósítása tekintélyes részben neki köszönhető. Az utóbbi években óriási érdemeket szerzett a középiskolai ifjúság bekapcsolásával és nevelésével."

Komjádi kapitány kedvenc játékosa Homonnai II. (Hlavacsek) Márton volt. A remek hátvéd, olimpiai és sokszoros Európa-bajnok 1935-ben könyvet írt Vizipóló címmel a játék történetéről, technikájáról és edzéseiről. Az első világháborút követő esztendőkre emlékezve az alábbi sorokkal méltatja kapitányát."Komjádi Béla volt úttörője, fáradhatatlan harcosa a magyar vízipólósportnak. Az ő lángoló hazaszeretete, prófétai előrelátása ragadta a mai magasságra a vízipólósportunkat. Ezért ha vízipólóra gondolunk, álljon előttünk mindíg Komjádi Béla képe, és szenteljünk egy kegyeletes pillanatot emlékének."

Homonnai a következőképpen fogalmazza meg "Komi" forradalmi újítását: "Vele kezdődött a korszerű játék. A levegőben való játszás, azaz a labdának a levegőben való megfogása (kezelése) és továbbítása. Ebben teremtett rövid idő alatt új iskolát a magyar csapatta,l és az ő keze nyomán fejlődött a magyar vízipólósport arra a színvonalra, ahonnan a világ össze nemzetei fölé kerekedett, és ezt a fölényét egy évtizeden át meg is tartotta" - írta ezt a szerző 1935-ben, amikor még nem ismerte, nem láthatta a jövőt, a további olimpiai és más diadalok sorozatát.

Németh János, "Jamesz"volt a Komjádi-évek, majd az utána következő kor minden kétséget kizáróan legkiemelkedőbb játékosegyénisége. A félelmetes erejű és sokoldalú középcsatár 1956 után Spanyolországba emigrált a forradalmat követő megtorlások elől, ott is halt meg 1988-ban. A kétszeres olimpiai bajnok (Los Angeles, Berlin) "Komjádi Aranycsapata" címmel írta meg visszaemlékezéseit 1981-ben (Classic Printing - Cleveland, Ohio, USA).

Ebből kölcsönzünk egy idézetet: "A vízilabdázókért mindent megtett, hogy az életben boldoguljanak. Kabátzsebében állandóan cédulákat hordott a napi teendőkkel felírva. Pl. 1. Tarics Sándor, a MAC ifjúsági csapatának játékosát beíratni az egyetemre (később a fiú kitüntetéssel vizsgázott, olimpiai bajnoki aranyat nyert Berlinben, s világhírű építész lett);2. Eljárni Keserű Alajos állásügyében; 3. Déli tizenkettőre felmenni Szendy polgármesterhez, Bárány István (olimpiai ezüstérmes sprinter, Európában ő úszott elsőként 100 gyorson egy percen belül. A szerk.) elhelyezését kérni; 4. Kimenni Újpestre, "Jamesz" polgármesterével beszélni. A Brandi gyereknek (az 1936-os olimpiai bajnok együttes tagja lett később) télikabát kell. Minden napra jutott valami. S ő bírta, mert akarta! A büszkesége az volt, hogy a sportból sohasem szerzett anyagi hasznot. A legnagyobb érdeme, hogy a társadalmi helyzetünknél fogva különböző gondolkozású és beállítottságú 8-10 játékosból egy olyan csapatot hozott össze, amely az edzéseken, majd a mérkőzéseken teljes összhangban működve, ezt megtartva évekkel halála után is hosszú ideig megőrizte veretlenségét."

Komjádi emlékének ajánlva a kor kiváló sportújságírója, Pánczél Lajos "A magyar vízipóló története"címmel írt könyvet 1934-ben, s műve számos tekintetben ma is forrásmunkának számít. A mester halálát követő napokról, időkről is olvashatunk benne: "A magyar sport hatalmas tábora riadt rémülettel hallotta, hogy Komjádi Béla nincs többé. Nehéz felelni a kérdésre, hogy ki is volt, és mit jelentett a magyar sport számáraű Nehéz a felelet, mert zavarban van az ember, nem tudja, hol kezdje, melyik értékét, melyik tulajdonságát ragadja ki elsőnek, hol kezdje portréjának megrajzolásátű"

Az apostolok fanatizmusával szerette a magyar vízipólósportot, amellyel akkor kezdett foglalkozni, amikor színtelenül, közönség, hírnév nélkül a sportok Hamupipőjeként húzódott meg a háttérben. Komjádit vasakarata vitte előre, fejlesztette, erősítette ezt a szép sportot, tehetségeket nevelt a semmiből, megadta a magyar vízipólónak azt a lendületet, amely Európa-bajnokságokig, az olimpiai bajnokságig vezetett. Egy évvel később (1934) a magyar úszó- és vízipólósport hatalmas gárdája újra elzarándokolt Komjádi Béla sírjához, amelyet ekkor már Hajós Alfréd (első és mindjárt kétszeres olimpiai bajnokunk - Athén 1896 - úszás. Építészmérnök) gyönyörű síremléke díszített. Ott csillogott rajta az olimpiai ötkarika, a legnagyobb sportdiadal szimbóluma.

Vízilabda-társadalmunk képviselői, vezetők, olimpiai bajnokok, tisztelői március 13-án 11 órakor gyűlnek össze Komjádi Béla Kozma utcai temetőben fekvű sírjánál koszorúzásra és ünnepi megemlékezésre, ahol legidősebb olimpiai bajnokunk, a 89 esztendős Tarics Sándor, az 1936 évi berlini olimpiai játékok vízilabdatornáján aranyérmet nyert együttes egyetlen élő tagja mond emlékebeszédet.

Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2002.03.13.