Hogy Somossy József valami hasonlóra gondolt-e, mint ami végül a hosszabbításba torkollott zágrábi KEK-visszavágóból kikerekedett - nos, erre a kérdésre az angyalföldieket hét év után ismét diadalra vezető tréner csak megrázta a fejét: "Pesszimista beállítottságú ember vagyok, így ha nem jön be valami, kevésbé eszem magam, ha viszont sikerül, utána jobban tudok örülni neki. Na most ami a meccs elején történt, az a legrémesebb álmaimat is alulmúlta... Nem igazán tudom megfejteni, mi történt. Holott éppen azt kértem, hogy mivel ők akarnak lerohanni bennünket, ezért kell nekik esnünk, döbbenjenek meg a hozzáállásunkon, hogy mi nyerni akarunk. Ismerem a horvátokat, elütnek a szerbektől, náluk érvényesül a visszahatás, a nagyobb agresszivitással szemben hajlamosak elgyengülni. Ez egyébként a mérkőzés vége felé beigazolódott - az elején viszont semmit sem valósítottunk meg az elképzeléseinkből. Talán a bemelegítéssel volt a gond, talán arra gondoltak a játékosok, kétszer már megvertük őket, majd eltelik csendben ez a meccs is. Ehhez képest két sokk is érte a csapatot: Csomakidze gyors centergóljai, amelyek elkerülésére pedig külön készültünk. Aztán azt terveztük, hogy emberelőnyben a kapu elé adjuk be a labdát, ehhez képest olyan zártan védekeztek, hogy nem lehetett a belsőket megjátszani, és amíg azon gondolkoztak, mitévők legyenek, rosszul álltak bele a lövésbe, rossz technikával, rossz pillanatban engedték el a labdát. Én csak azért rimánkodtam egy idő után, valahogy szülessen meg az első gól, mert lassan komolyan adódott a kérdés, ki tud itt gólt lőni?"

A tréner őszintén örült annak, hogy Varga Dániel törte meg a jeget: a honi utánpótlás legtehetségesebbjének tartott ifjút Somossy elég sokat piszkálgatta a múltban, túlságosan cizellált attitűdje miatt - ehhez képest a tinédzser egy pillanatig sem gondolkozott, felismerte, milyen jellegű lövésre van szükség a labda irányába hármasával vetődő védők között. "Ekkor hirtelen megláttam a nyugalmat a csapaton, és tudtam, nagy baj már nem lehet, hiszen fizikálisan rendben voltunk, vagyis az idő nekünk dolgozott. Csak a nagy iramot kellett tartani, elvégre Budapesten is fokozatosan tikkadtak ki a zágrábiak: miután a centerproblémán sikerült úrrá lennünk, kívülről kellett lőniük, ám egyre fáradtabban. A hatodik perctől voltaképpen összeállt a játékunk, különösen a védekezés, jók voltak a blokkok, a horvátok kénytelenek voltak túlpasszolni a támadásaikat, emberhátrányban is. Elöl sem ment rosszul, szereztünk kiállítást, a dupla centeres taktikával sikerült utat nyitni az átlövéseknek, ezekből is értünk el gólokat. Nem állítom, hogy a játékosok csúcsformát hoztak, viszont jó értelemben szolgáltak. Székely Csucsu űzte-hajtotta a többieket, ha a lövései nem is jöttek be, Madaras Norbi sem hasonlított egy héttel ezelőtti önmagára - mégis, a nagy egész működött."

Egyébként visszakereshető: a finálét megelőzően az edző közölte, ha kevés gól lesz, az nekik kedvez; amennyiben hét gólnál nem szerez többet a Mladost, nyernek. Az 5-7-es eredménnyel kapcsolatban ezek után aligha kell sokat magyarázkodni. Ugyanakkor nem igazolódtak az olasz-görög bírópárossal kapcsolatos félelmek: a Mladost-uszodában a megszokotthoz képest egészen kivételes korrektséggel fújtak, Somossy szerint ugyan megadták a sanszot, de "nem döngöltek bele a betonba. A hosszabbításban adtak oda egy fórt, aztán nekünk is, aztán ők kaptak még egyet, de mivel azt is kihagyták, a második három percben semleges pályán érezhettünk magunkat. Az, hogy Varga Tomi szerelését elengedték az utolsó támadásnál, egyfajta jelkép volt: az egyórás küzdés értékelése, hogy csak szerencsével harcolta ki az ellenfél a hosszabbítást, amelyben mi egyből egyet lőttünk be, ők kettőből semmit, épp ezért hiába adták be a labdát a centernek az időkérés után rögtön, a bírók úgy ítélték meg, ez a fór már nem jár csak azért, mert itthon vagytok. Ha csak ennyivel akarjátok megoldani ezt a támadást, akkor nem érdemlitek meg az újabb hosszabbítást."

Azt egyébként már kint is jelezte a szakvezető, nem szívesen elemzi mélyebben a dudaszóra lőtt horvát gólt, mert nem nagyon szeretné még egyszer átélni a szörnyű pillanatokat. "Átfutott rajtam, ez a magyar átok: éppen megcsinálták a hosszabbítást, éppen hazai pályán, és mi éppen ezért nem fogunk nyerni. Láttam az arcokat, s tudtam, most óriási a felelősségem. Azt próbáltam beléjük szuggerálni, hogy azonnal zárják ki az önsajnálatot, mert az megbénítja a játékunkat. A Mladostnak nincs mit folytatnia, találta ezt a gólt, fizikálisan már nincs nagyon jelen, nekünk viszont ugyanazt kell csinálnunk, mint addig. Ebben a csapatban pedig az a jó, hogy a játékosok őrülten hisznek önmagukban és egymásban. Sosem cseszegetik egymást, őrölnek tovább, szombaton például 1-5-nél sem szólt senki a másiknak, nem lett úrrá az apátia az együttesen."

Ebből következőleg a harmadik kupadöntőjét is hosszabbításban nyerte meg a Vasas (Szuperkupa, Magyar Kupa, KEK), ami Somossy szerint abszolúte nem véletlen: "A sport a legigazságosabb. Ugyan ott sem automatikus a visszacsatolás, a döntőkben előfordulhat, hogy semmi sem jön össze, mert olyan napod van, és az idézőjeles gyengébbik diadalmaskodik. Mert a döntő külön világ, mindentől független, annak külön pszichológiája van, jó, ha a taktika, a forma ötven százalékát visszakapod. Épp ezért nagy dolog, amit csináltunk, hiszen nem érdemtelenül, nem külső segítséggel, nem szerencsével, nem egy gyenge csapat ellen kerekedtünk felül. Épp ezért éreztem azt, hogy a kupát átadó spanyol delegátus, továbbá a horvátok képviselői sem csupán hivatalból gratuláltak, hanem éreztették: ezt tényleg megérdemeltük."

Különös házasság

Rendhagyó volt a meccs, ennél már csak a szálak elvarrása volt rendhagyóbb. A csapat egy olyan falusi csárdában vacsorázott - a határ innenső oldalán -, ahol éppen lakodalom zajlott, az pedig a pólósok bohémságából egyenesen következik, hogy a két ünneplés egy idő után egybefolyt. Tíz percig a helybéliek is jókedvűen figyelték, amint az angyalföldi vidám fiúk pörgetik a menyasszonyt, ám aztán jelezték, most már szeretnék saját körben "folytatni a küzdelmeket". No ez az, ami nem igazán konveniált a diadalittas legényeknek, akik kedélyesen heccelgetni kezdték a helyi erőket, azoknak viszont lassan elegük lett ebből... Amikor már a második friss kupagyőztest invitálták úgymond "ki a ház elé", Somossy József jobbnak látta kiterelni az önfeledt játékosokat az étteremből, mondván "jobb vigyázni, mert egyszer csak viszket az oldalad, és azt veszed észre, hogy egy bugylibicska áll benne..."

CSG, Nemzeti Sport 2002.04.16.