Volt már efféle drámában része a Vasasnak. Igaz, abból a piros-kékek jöttek ki jobban: amikor 1995-ben megnyerték a KEK-et, az elődöntő visszavágóján már-már reménytelen helyzetbe kerültek a Jug Dubrovnik ellenében, ám nyolc másodperccel a befejezés előtt megszerezték a labdát, és 2.7-tel a vége előtt Dmitrij Gorskov "meglőtte" a hosszabbítás lehetőségét. Ott pedig nem volt pardon, Varga Tamás vezérletével taroltak az angyalföldiek. Ezúttal annyi volt a különbség, hogy a horvát ellenfél szerzett gólt az utolsó pillanatban - a ráadás azonban ismét Varga jegyében telt.

"Életem legkeményebb meccse volt, hiszen háromszor kellett megnyernünk: elszalasztottuk az esélyt a négyesnél, aztán a negyedik negyed végén, míg végre harmadjára megcsináltuk. Jó ilyen mérkőzéseket játszani, csak egy kicsit kimerítő - viszont kijött a sok munka, amit az utóbbi időben végzünk - értékelt a mindent eldöntő gól szerzője. - A hosszabbításban tudtam, hová fogom küldeni a labdát. Az előző kettőt, amit a kapus jobb kezéhez lőttem, magasan, megfogta. Biztos voltam benne, most is ugyanoda ugrik majd, ezért a feje fölé céloztam. Bár a fór elején Herceg keményen kitámadt rám, szerencsére, a továbbpasszolt labdát Vindisch Feri nem azonnal adta vissza, hanem lóbált néhányat, ami annyira irritáló volt, hogy Herceg óhatatlanul tett egy fél mozdulatot felé, Feri abban a pillanatban passzolt, nekem emiatt éppen annyi időm maradt, hogy kapásból lőjek - jó helyre ment a labda, jól időzítve."

A koronát pedig Csomakidze leszerelésével tette fel Varga a teljesítményére. "Nem érezte a testemet, mert direkt egy kicsit elmozogtam róla. Amikor szállt be a labda, akkor kezdett keresgélni, hogy belém kapaszkodjon, így viszont egy nagy lábtempóval elé tudtam menni. Nem ugrottam át a fején - ha fáradt vagyok, tagadhatatlanul előfordul ennek az ellenkezője, most viszont éreztem, maradt bennem annyi, hogy szabályosan szereljem." Vargáéknál így aztán meglehetősen termékenynek ígérkezik az április, elvégre legkésőbb 24-én megszületik a válogatott pólós kislánya - Tamás mindenesetre már a zágrábi levezető hosszok során jelezte a partiaknak, hogy ezt a kupagyőzelmet leendő csemetéjének dedikálja.

Kósz Zoltánt már világra jött, második kisdedének altatása közben értük utol: a kapus az épp elszenderülő Mária Virág babakocsiját tologatta a kertjükben, amikor elkezdett arról beszélni, hogy "évszázados" pályafutása sokadik őrületes meccsén van túl. "Úgy alakult, ahogy sejtettem: nekünk ugrottak, mi pedig nem tudtunk ezzel mit kezdeni, a tét, a hangzavar, a nyomottság miatt képtelenség volt korrigálni a hibákat, olykor épp a megbeszéltek fordítottját csinálták a védők. Szerencsére, a szünetben sikerült rendet tenni, és a negyedik negyedre, továbbá a hosszabbításra teljesen összállt a védekezés. Azt már korábban is sejtettem, nem futhatunk bele még egy akkora pofonba, mint az első negyedben. Az is igaz viszont, hogy Percinic kivédte a szemünket, és egy idő után úgy éreztem, noha jó passzban van a csapat, megint nem szakad meg a zágrábi kudarcsorozatom. Nem is az itt töltött rosszemlékű egy évre gondolok, hanem arra, hogy klubszinten itt sohasem ment: régebben egy jó Vasassal is 10-4-re kaptunk ki, aztán a Fradival sem jártam szerencsével. Hál' Istennek, nem ez történt." Ami pedig az immáron kétszeres KEK-győztes kapusfenomén hangulatát illeti, az szinte tökéletes: "száznyolcvan fokos a fordulat a télihez képest: iszonyú jól érzem magam fizikálisan és lelkileg is, semmi tüske, semmi rossz érzés, feszülök az erőtől, égek a vágytól, hogy játsszak, hogy nyerjek."

Szintén két KEK-diadal részese volt Székely Bulcsú, más kérdés, hogy az olimpiai bajnok szélső az 1998-as ferencvárosi fiesta idején a visszavágó főhőse volt - most azonban kis híján eljátszotta a rontó szellem szerepét."Utólag visszanézve nem volt annyira tragikus, mint ahogy ott helyben éreztem - közölte Székely, aki a lefújás után teljesen magába fordulva merengett a parton. - Azokat a labdákat, amelyeket ellőttem, egy kivételével el lehetett... Viszont tudom, hogy annál az utolsó támadásnál éppenséggel lőni kellett volna... Néha elgondolkozom, hány éve játszom, és még mindig milyen hibákra vagyok képes. És az a legszörnyűbb, hogy tudtam, nem bírom utolérni Stritofot. Úsztam ugyan, ám ahogy kitettem a fejem, már lőtt is. És amikor bement... Borzalmas. Láttam a többiek arcát, főképp Varga Tomiét... Rámszakadt az érzés, most nehogy elvegyek valamit a csapattól. Nem volt valami vidám szituáció. Soma mondta, keljünk fel a padlóról, nincs idő arra, hogy magamat vagy a csapatot sajnáljam, gyerünk, nekem kell lelket öntenem a társakba, s nem fordítva. Igaz, kissé kába voltam három percig, de Csuvi góljánál láttam, menni kell... És a végén arra is volt erőm, hogy kimosolyogjak a kispadra. Amúgy ironikusan - látjátok, megy ez velem együtt is..."

Nemzeti Sport 2002.04.16.