"Óriási dolognak tartom, hogy döntőt játszhattunk, még ha a nagy célt nem is sikerült elérnünk, egyelőre - közölte higgadtan a lefújást követően Kovács István. - Sajnos, mostanra teljesen elfáradt a csapatom, épp emiatt a védekezésünk messze nem volt annyira tökéletes, mint korábban, a kapusunknak sem ment igazán, minthogy Kovács Zoli is ereje végére ért. A hazai bajnoki döntő kegyetlenül megterhelő szériája most éreztette a hatását, mi már a két nap alatt játszott két utolsó meccsen a tartalékokat égettük, ráadásul a sajnálatos események miatt a hét elejét sem tölthettük regenerálódással, hiszen mindenkinek nyilatkoznia kellett, ezzel párhuzamosan Kiss Gergő például nem is edzhetett, hiszen neki egyéb gondjai is voltak. Nem véletlen, hogy mára elöl végképp elfogytunk, nem tudtuk átlőni a zónát, miközben a görögök rendre a döntő pillanatokban érték el góljaikat. Ennek ellenére maximálisan elégedett vagyok a fiúkkal, elvégre a célkitűzésünk erre az évre nemzetközi szinten az volt, jussunk be a négy közé. Túlteljesítettük, hiszen finalisták lettünk, ahhoz azonban mint csapat, még nem vagyunk elég rutinosak, hogy simán behúzzunk egy ilyen döntőt. Erről több óriási hiba is tanúskodott, ilyen szintű, négy, tökéletesen egyforma klassziscsapatot felvonultató mezőnyben ezeket kíméletlenül bünteti az ellenfél, miként az történt most is. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, szerencsénk sem volt, Gergő labdája a kapufáról a kapus háta mögött vágódott át, Petié mind a kettőt érte, úgy jött ki, Bárány Attila csavarja is visszajött a lécről - eközben nekik minden bejött. Ettől függetlenül büszke vagyok a fiúkra, hiszen a végén sem adták fel, vitte őket a szívük, valamelyest fel is zárkóztak, ám egy ilyen mérkőzésen, egy ennyire jó, profi csapat ellen négy gólt alapvetően lehetetlen ledolgozni. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó másfél negyedben Molnár Tomi nélkül kellett játszanunk, miután elment az ujja, még nem tudni, kificamodott, avagy eltörött. Úgy gondolom, az itt szerzett tapasztalatokkal nemsokára elérjük, hogy nekünk is hasonlóan boldog pillanataink legyenek, mint Kásás Zoliéknak."

Kissé el volt kámpicsorodva a pénteken és szombaton egyaránt remeklő Takács Attila: "Csalódott vagyok, mert a csapat hihetetlenül akart, mindent kiadott magából, ám még ez sem volt elég az álmaink beteljesüléséhez. Ma jobbak voltak, céltudatosabban játszottak, de bennem már most ég a vágy, hogy jövőre visszavágjunk nekik!"

"Rendkívül boldog vagyok, hogy titkos vágyainkat sikerült elérnünk - jelent meg egy mosoly (ritka tünemény!) Kásás Zoltán arcán. - Az első, alapvető célkitűzést már pénteken teljesítettük, hiszen visszavágtunk a Jugnak a tavalyi, dubrovniki vereségért. A ráadás pedig egyenesen csodálatosra sikeredett, hiszen egy rendkívül jó, kemény gárdát sikerült legyőznünk." Az Olympiakosz Pireusz trénere amúgy lassan kiérdemli az európai csodatévő titulust: Óbecsén három éven át vártak arra, hogy BL-győztes együttesük legyen, Kásás leült a padjukra, és az első évben révbe vitta őket. Aztán hogy a szerbiai klub tönkrement, Pireuszba hívták, az elmúlt négy évben három európai kupafinálét vesztő Olympiakosz szakvezetőjének. Az eredmény szombat este nyolc óta ismert. "Dolgozunk" - fedi fel a titkot a mester. S hogy miért lett ennyire sima az út vége? "Kettőt nyertünk a görög bajnoki döntőben, ami után a Vuliagmeni átállt egy iszonyatosan kemény, szoros emberfogásos védekezésre, a bírók pedig hagyták. Ennek ellenére, az ötödik összecsapáson nyerni tudtunk, s közben felkészítették arra a csapatot, ami itt várt rá. A játékosok tudtak úgymond válaszolni, nem lepődtek meg, ami a Jug elleni találkozó kulcsa volt. Azt se feledje, hogy összességében remek játékosaim vannak. Rutinosak, szinte mindenki huszonhat-huszonhét év fölötti, sok nagy csatát megjártak már. Igazándiból az a baj, hogy nyolc alapemberem van, a többiek kiegészítőek, na most a kezdőbe ugye heten férnek be, azaz valaki mindig megsértődik. Minden egyes meccs előtt le kell ülnöm az aktuális kimaradóval, s nem elég, hogy csupán azzal próbálom elütni a történéseket, hogy intézzétek el, lehessen nyolcan is kezdeni, s akkor megoldódik a probléma. Ezen túlmenően ennek a csapatnak van egy félelmetes tulajdonsága: minél élesebb a meccs, annál jobban koncentrálnak a játékosok. A könnyebbnek ígérkező találkozókra egyszerűen képtelen vagyok összerázni őket, engem az agyvérzés kerülget a kispadon, látván, miket csinálnak, viszont nagy tétnél minden megfordult. Épp ezért kérhettem tőlük nyugodt szívvel a mostani mérkőzés előtt: hagyják meg az idegeskedést a Honvédnak, csak a játékkal törődjenek. Elvégre az már a tavalyi Európa-bajnokságon kiderült, hogy a hazai pálya mekkora pszichés nyomást jelent, ami egy olyan együttesnél sokat számíthat, amelyik nincs százszázalékos állapotban. Azt hiszem, a mai mérkőzésnek többek között ez volt a kulcsa."

Edzőjét istenítette a pályafutásától ezzel a meccsel búcsúzó kapus, Geraszimosz Voltirakisz is: "Köszönöm Kásás Zoltánnak ezt a sikert. Ő kellett ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Hihetetlenül tapasztalt szakember, aki el tudta érni: higgyünk a sikerben, higgyünk abban, hogy győzhetünk, s akkor meglesz az eredmény. Ennél szebb véget el sem tudnék képzelni a pályafutásomnak: ilyen társak között, ilyen edzővel, egy ilyen fantasztikus helyszínen megnyerni a Bajnokok Ligáját, ez csodálatos!"

Kásás mindehhez annyit tett hozzá: "Igen, direkt hangsúlyoztam a fiúknak: olyan uszodában fognak játszani, amelyhez fogható nincs a világon. Telt ház előtt, értő, a vízilabdát imádó közönség előtt, ha valahol feledhetetlen élményre tehetnek szert, akkor az a Margitsziget."

Kiss Gergely, akit a négyes döntő MVP-jének választottak, közölte: "Nagy baj, hogy különdíjat kaptam, mert ez azt jelenti: a csapat nem lett első. Elvégre az efféle elismerések általában vigaszdíjként szolgálnak. Sajnos, ma nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy elterveztük, fáradtak voltunk, holott hiszem, normál körülmények között, nulla előélettel jobbak vagyunk a görögöknél. Sebaj, jövőre javíthatunk, elvégre akkor ezt a csapatot nem csupán a lelkesedés viszi majd előre, de lesz rutinja is, ami ezen a szinten rendkívül sokat számít. Az, hogy ma nem lődöztem annyit, mint pénteken, Kásás Zoli bácsinak is köszönhető: tudtam, hogy ő nem elsősorban csapatban gondolkozik, mint a nápolyiak, hanem külön-külön kiosztja az embereket, nekem is végig ott lógtak a nyakamon, ezért gondoltam úgy, tán jobb, ha kicsit kijebb vonulok, s ezáltal teret nyitok a belső átlövők előtt, hogy vagy lőjék el a labdát, vagy adják be centerbe. Ez utóbbi nem valósult meg teljesen, igaz, a játékvezetők nem igazán támogatták a centerjátékunkat - jóllehet gyorsan leszögezem: nem ezen múlt. Inkább azon, hogy a sok apró részlet ma nem állt össze, abban viszont biztos vagyok, hogy nemsokára össze fog, egyetlen fájdalom, gyaníthatóan nem Budapesten, hazai közönség előtt. Ja, és azt mindenképp szeretném elmondani: tuti, hogy az Olympiakosz egy görög edzővel sosem jutott volna el idáig, ehhez Zoli bácsi kellett. Mind a vízilabdában általában: a sikerhez többnyire magyar vér kell!"

Így látták

Kásás Tamás, a nápolyiak ásza, Kásás Zoltán fia: - Nem tudom elmondani, mennyire örülök apu sikerének. Hihetetlenül jól védekezett a Pireusz, a Honvédon pedig látszott, hogy a játékosok elfáradtak.

Szívós István olimpiai bajnok: - Négy egyforma csapat vett részt a tornán, azaz a pillanatnyi forma döntötte el, melyik nyeri. Ma valahogy minden úgy alakult, hogy a Honvéd nem tudott felülkerekedni, nem volt szerencsénk, továbbá hiányoztak a kiugró egyéni teljesítmények. Ettől függetlenül minden elismerés a csapaté, tán többet is tett, mint amit vártunk előzetesen.

Gyöngyösi András, az FTC-VMAX edzője: - Látszott, hogy a Honvédnak ez az első igazi tétmeccse nemzetközi szinten, a válogatottak kivételével a játékosok többsége még nem vett részt ilyen jellegű csatában. Ugyanakkor gratulálni kell Kásás Zolinak, hogy az utolsó, hiányzó lépést megtette az Olympiakosznál. Látszik, hogy ez a csapat rendkívül egységes volt fejben, ami a mai vízilabda lényege. Minden döntés megfelelő volt a vízben, akkor lőttek, amikor lőni kellett, akkor passzoltak, amikor passzolni kellett, miközben a két nap során jóformán egyetlen gólt sem kaptak egyéni hibából. Az a vízilabda, amit a Pireusz játszik, ezt kell nekünk is kielemeznünk, s levonni belőle a tanulságokat.

Steinmetz Barnabás, a Posillipo pólósa: - Jól játszottak a görögök, mázlijuk is volt. Nagy gólokat lőttek, ritkaság, hogy egy csapat ennyiszer betaláljon távolról.

Molnár Endre olimpiai bajnok kapus: - Nem szabad a kapust szidni, másutt ment el ez a meccs. Különben is, ha egy csapat megugrik hárommal, könnyedén engedi el a labdákat mindenki, és a lövések is jobban sikerülnek...

AZ-CSG, Nemzeti Sport 2002.05.26.

Olimpiakosz Pireusz

Kásás Zoltán

Kovács István

Takács Attila

Kiss Gergő

.. további gyöngyszemek >>