Férfi Világliga
A világbajnok spanyol együttes ellen kezdi a finálét a Kemény-csapat
A vízben könnyebb volt ide jutni
Többek között a
Posillipo védőjére, Steinmetz Barnabásra vár a feladat,
hogy megbirkózzon a spanyolok óriásával, Ivan
Pérezzel |
Noha az Unicum-kupa csak a
jövő héten esedékes, az embernek már szerda délelőtt, a
ferihegyi reptéren eszébe jutott a gyomorkeserűket gyártó cég
szlogene: "mindig feltűnik egy kedves ismerős." Az idézőjel a
kedves szó esetében különösen indokolt, elvégre a
férfiválogatottat Athénba szállító gépen Zeljko Klaricot
pillantotta meg a társaság, ami többeknél gyomorfelkavarodást
okozott, másoknak keserű emlékeket juttatott az eszébe,
elvégre a horvát bíró kezéhez úgymond elég sok magyar vér
tapad (még jó, hogy a Kemény-érában rögtön, az első
világversenyen bemutatkozott, éppen Athénben, a görögök elleni
Világkupa-elődöntőben, 1997-ben: ezek után csak arra kellett
vigyázni, hogy többé a közelünkbe se kerüljön, ezt
sportdiplomatánk, Salamon Ferenc jóvoltából sikerült is elérni
- klubszinten viszont elég sok kárt tett). Kemény Dénes ugyan
egy pillanatra visszahőkölt a látványtól, ám aztán gyorsan
konszenzusra jutott a többséggel atekintben, hogy a korhatárt
tavaly elért bíró nem vezet Patraszban, egyesek ugyanakkor
legott megjegyezték, nyilván a korábbi, görögöknek tett
szívességeket utazza le.
Utóbb kiderült, Klaric egy, a
négyes döntő örve alatt rendezett bírómítingre érkezett,
miképp az is, hogy a csomagjai valahol elkeveredtek, amit
többen az "Isten nem ver bottal" axióma igazán fényes
igazolódásának tartottak.
De hogy a küldetés céljára - az
első hely megszerzése a Világligában - térjünk, azzal
kapcsolatban mindenképpen megjegyzendő: a siker nem garantált,
ám a korrekt játékvezetés sokat lendíthet az ügyünkön. Az első
tíz mérkőzésen ezzel egyszer sem volt gond (idegenben sem),
remélhetőleg az utolsó négyen sem lesz. Ugyanez áll a játékra
is: az első tíz meccsen szinte minden úgy működött, ahogy
elterveztük, tán a dubrovniki összecsapások alkalmával akadtak
apróbb problémák, amíg azonban rossz játékkal is négy-öt
góllal nyer egy gárda, addig legalábbis feleslegesnek hat a
nyafogás.
Ámbátor az is tény, a múlt héten, San
Franciscóban nem forogtak úgy a kerekek, ahogy korábban -
remélhető, a produkcióba költözött bizonytalanság inkább
fogható a tétnélküliségre, a nagy utazásra, mintsem
formahanyatlásra. Kemény Dénes mindenesetre a keddi
pihenőnapot megkurtító edzéssel kapcsolatban elmondta, az ott
tapasztaltak alapján állítható (pólósai főképp úsztak, ő pedig
lopva az órájára pillantgatott a hosszok végén), az
erőállapottal aligha lesz gond a most kezdődő sorozaton, "Az
sem okozhat gondot, hogy az eddigiektől eltérően egy négyes
széria áll előttünk - közölte a kapitány. - Különben is, a
második meccs nemcsak nekünk lesz második meccs, de az
ellenfelünknek is, és így tovább."
Egy igencsak elbaltázott piros lap utóélete
Csak a csütörtök délelőtti technikai értekezleten dől el, leülhet-e az első meccsen a kispadra Kemény Dénes szövetségi kapitány. Az utolsó, moragai, amerikaiak elleni összecsapáson a dudaszó előtt harminc másodperccel mérhetetlen rosszindulattal kiállított magyar kapitány már a találkozót követően beszélt a piros lapot felmutató olasz játékvezetővel, majd szerdán újból váltott vele néhány szót telefonon. Roberto Petronilli ismét megerősítette, írásba fogja adni, hogy félreértette Kemény mozdulatait, s hogy tévedés volt pirosat adni az edzőnek.
Tekintettel arra, hogy a talján itt van Patraszban, minthogy a Világliga négyes döntőjének egyik játékvezetője, kíváncsian várjuk a tíz órakor esedékes értekezletet, továbbá az ő kis levélkéjét. |
A nyitány egyébként a
másik csoportot megnyerő spanyol gárda ellen esedékes: a
világbajnok alighanem a legkeményebb tesztet jelenti az egész
sorozatot tekintve. Nem mintha egy ilyen tornán az edzőváltás
ellenére továbbra is csupán a junior világbajnokait hadba
küldő helléneket, vagy az idei sorozatban négyből négyszer
megvert oroszokat egy pillanatra is alá lehetne becsülni - de
már csak a tavalyi vb-arany okán is a spanyolok látszanak a
legkeményebb vetélytársnak. Tavaly kétszer találkoztunk velük,
az Európa-bajnokság csoportmeccsén voltaképpen simán nyertünk
7-5-re, a vb-t megelőző bilbaói tornán viszont nekik nem volt
gondjuk (10-5), habár ott a második negyed végétől örökös
emberhátrányban pólóztunk.
Túl sok meglepetés aligha éri
majd a mieinket: továbbra is könnyebb lefogni egy nekivadult
bikaborjat, mint a fekete óriáscentert, Ivan Pérezt, és
továbbra is könnyebb Jesús Rollánnak a pálya jobb oldaláról
gólt lőni, mint a jobbkezesek felől. Kásás Tamás ezért is
hiányzik, elvégre a zseniális kapus az ő lövéseit rühelli a
leginkább, azaz így attól az oldaltól is tartania kéne - habár
átellenben Kiss Gergő sem tartozik Rollán kedvencei közé. Nagy
kérdés, hogy az emberes méret híján inkább vad kézimunkával
bekkelő spanyol védőknek mennyit engednek a játékvezetők: ha
Molnár Tamásék centerben képesek lesznek a kaputól három
méterre kikényszeríteni a brusztot - s nem tolódik ki öt
méterre a csatatér -, a hátsó lövők ígéretes távolságból
tüzelhetnek, ami nagy előny a pontatlan labdákat halálos
biztonsággal leborító hálóőr esetében. Ezek aprónak tűnő,
mégis fontos elemek, hiszen a spanyolokat nagyon megverni
szinte képtelenség: a Kemény-érában elég sokszor játszottunk
velük, s többször nyertünk, mint ahányszor ők, a normál,
négyszer hétperces meccseken sohasem sikerült elérni a tíz
lőtt gólt (csak egyszer, amikor ők kerültek végleg
emberhátrányba: Kassán húszig szaladtunk két éve).
Nohát
ennyit elöljáróban a patraszi négyes döntőről, amelynek
helyszínére egy már-már gyalázatosan hoszszú, több mint
négyórás buszozás árán érkezett meg csapatunk. Mondhatni,
könnyebb volt eljutni egy hónap alatt a VL-döntőbe, mint
Athéntól eljutni a VL-döntő helyszínéig. Még jó, hogy
csütörtöktől a beton helyett ismét a víz az úr: abban
garantáltan jobban érzik magukat játékosaink.
CSG, Nemzeti Sport 2002.08.01.
|
FONTOS
