A hetvenes-nyolcvanas évek egyik ismert pólósa volt Pásztrai László, akit csak "Pacskernak" becéztek, becéznek az uszodákban. Az egykori, Németországban élő vízilabdásról jó ideje nem hallani semmit, a minap azonban feltűnt a szolnoki Damjanich- uszodában.
- Újra itthon? - kérdeztük tőle.
- Csak átmenetileg, tudja, szabadság. Amúgy jól vagyok, nem panaszkodom, szép családom, jó állásom van, ide, az uszodába pedig mindig öröm visszajönni. Állítom, a világon nincs még egy ilyen bázisa a pólónak. Ha arra gondolok, hogy több mint négy évtizede én is ugyanebben az úszómedencében tempóztam, dobáltam, akkor szinte megfiatalodik az ember.
- Kitől kapta anno a "Pacsker" becenevet?
- Abban az időben a szolnoki Rózsa utcában laktunk, Tuczai Jóska barátom keresztelt el így, nem mellesleg ő csalt le az uszodába nyolcéves koromban. Szarvas Bandi bácsinál kezdtem el úszni, majd olyan kiváló edzők keze alatt dolgoztam, mint Boros Ottó és Kanizsa Tivadar, akik ugyebár mindketten olimpiai bajnokok. Kanizsa edzősége idején, 1971-ben kerültem be a felnőttek közé, a Fradi ellen mutatkoztam be az élvonalban. Olyan csodás játékosok, mint a kapuban Cservenyák, a mezőnyben Urbán, Pintér, Kulcsár, Kozák, Szabó, Koncz alkották abban az időben a Szolnoki Dózsa keretét. Nem nagyképűség, de abban az időben rang volt, hogy én azt mondhattam, "dózsás" vagyok. Büszke vagyok, hogy itt nevelkedtem, és innen kerültem be a felnőtt válogatottba.
- Később mégis elhagyta a Dózsát.
- Tovább akartam tanulni, és erre Szolnokon abban az időben nem volt igazán lehetőség. Felvettek a Testnevelési Főiskola tanári szakára, ezért 1976-ban a fővárosba, az OSC csapatába igazoltam. Ott sem panaszkodhattam, hiszen remek szakemberek, Katona András, Kemény Ferenc voltak a mestereim, ráadásul Sudárral, Konráddal, Szívóssal pólózhattam. Amit lehetett, mindent megnyertünk, magyar bajnokságot és kupát, BEK-et és a Szuperkupát. Szép idők voltak ...
- Hogyan alakult a további pályafutása?
- Külföldre mentem, 1985-ben az akkor még a Nyugat-Németországi Fuldában vállalhattam munkát, mint játékos-edző dolgoztam az ottani csapatnál. Jelenleg egy frankfurti klinia sportterápiáján dolgozom. A közbenlévő években természetesen itthon is ténykedtem, mégpedig az orvosi egyetem testnevelési tanszékén. De azt mindenki tudja, hogy a Lajtától nyugatra sokkal jobban megfizetik az embereket. Német azonban nem leszek, mindig magyar maradok.
- Meddig marad itthon?
- Szüleimet látogattam meg Szolnokon, sajnos azonban letelt a szabadság, irány Frankfurt és Fulda. Amint viszont tehetem, újra megjelenek a honi uszodák környékén, de ha én nem tudok jönni, majd a fiam érkezik helyettem, aki az UTE korosztályos bajnokcsapatának egyik oszlopos tagja. Tehetséges a srác, remélem, az apjánál is sikeresebb lesz a pályafutása.