Lemhényi (Dezső) Butykó nyolcvanöt esztendős
A nagy improvizátor
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2002.12.09
--------------------------------------------------------------------------------
Lemhényi Dezsôt mindenki
csak Butykó néven ismeri - és senki sem látta öregedni
(Fotó: Farkas József) |
A halállal nem
szokás tréfálkozni. Általánosságban legalábbis nem, főként ha
az ember élemedett korban morzsolja napjait, amikor egyesek
időnként már bizonyos árnyékokat vélnek kaszával settenkedni a
hátuk mögött. Lemhényi Butykó azonban - már elnézést a
kifejezésért - röhög az árnyékokon. Nyolcvanöt éves fiatal ma
(szül. 1917. dec. 9., Budapest), a napokban engedték ki a
kórházból, ahol időnként azért "felújítják". Legújabb fölényes
győzelmét egy súlyos bronchitis ellen aratta, életereje,
derűje ismét a régi. Halált megvető bátorsága - veleszületett
tulajdonsága.
Ezt azért meg kell magyarázni. Úgy kell
érteni, hogy évekkel ezelőtt egy masszív szívinfarktus
következtében több alkalommal is a klinikai halál állapotából
hozta vissza a csodatevő orvostudomány, így született újjá.
Butykó átélte ezt (vagy éppenséggel áthalta?), már tudja
tehát, mit jelent megszűnni, és hogy milyen is "odaát".
Felépülése után megkérdeztem tőle a János-kórházban: milyen
volt a túlvilágon? "Mondhatom, öregem, fura! Semmi az űrben,
érted? Koromsötétben lebegsz súlytalanul. Sem emlék, sem
fájdalom, sem félelem - csupa csend ... Élve, ismersz, ki nem
bírtam volna sokáig szó nélkül ... "
Az "űrlátogató" bajnok,
mindezt beszámítva, remekül állta a hétvégi többszörös
ünneplés viszontagságait: köszöntötte otthon a tornász
olimpiai bajnok feleség, Tass Olga, a család - a Magyar
Olimpiai Bizottság ötkarikás, nagyobb családja, barátok
serege, a vízilabdázók famíliája is ... A Mező Ferenc
Közalapítvány elnökeként karácsonyi segélyeket - csaknem
tízmilliót - osztott a Régi Sipos halászkertben arra rászorult
sporttársainak, a magyar küldöttség tagjaként részt vett a
Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemzetközi szimpóziumán, amelyet
az Olimpikonok Világszövetsége keretében Schmitt Pál elnök
szervezett a Hélia szállóban ...
Butykó élete nyitott könyv
előttünk, sem ismétlésekbe, sem summázásába nem akarok
bocsátkozni tehát 85 éve ürügyén. Ez utóbbi meg ráadásul még
úgy is tűnhetne - az elkerülhetetlen műfaji hasonlóságok
miatt - akár egy nekrológ. Ez viszont a fentiek ismeretében
egyenesen nevetséges lenne ... Nem nosztalgiázom ezért a
Helsinkiben nyert olimpiai aranyérme okán, nem idézem fel
1958-ban, Budapesten Európa-bajnokságot nyert csodacsapatát,
Marco Pólót megszégyenítő, edzősködés gyanánt végbevitt föld
körüli utazásainak állomásait sem Franciaországtól Kanadán,
Izraelen át Skandináviáig, netán Fokföldig, továbbá a
piruettekkel-saszszékkal gazdagított, és művészi érzékkel
kidolgozott mozgáskulturális forradalmát sem részletezem,
amely a vízilabda-játékvezetést szinte bevezette a
látványsportok világába. Butykó páratlanul élénk színekben
kibontakozó öltözködési stílusa, többnyelvi keverékből
alkotott, utánozhatatlan beszédmodora, rendhagyó
magatartásformái élményszámba mentek, szórakoztató fellépéseit
úgy várták a sporthívők, akár a zene megszállottjai Toscanini
vagy Bernstein karmesteri szerepléseit.
Butykó a kor
előrehaladtával némileg komolyodott ugyan, de valljuk be, ez
inkább csak egyfajta látszat, ami természetesen elvárható a
Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja s egyben a Mező Ferenc
Közalapítvány tekintélyt parancsoló elnökétől, továbbá a
Magyar Vízilabda-szövetség örökös tiszteletbeli elnökétől ...
Egyébiránt sportvezetőként sem állt tőle távol a problémák
rendhagyó jellegű megoldása, esetenként az elképesztő, ám
célravezető improvizáció ... Szemtanúja voltam a Parlament
folyosóján például annak a jelenetnek, amikor az egyik ülés
végén - 1995-ben lehetett - egyetlen mozdulattal "gáncsolta"
el az elsiető Horn Gyula miniszterelnököt és kísérőjét, Kiss
Elemért - akkori államtitkárt -, hogy elkötelezettségükről
meggyőződhessen, már ami az olimpiai életjáradék akkor még
bizonytalan, elintézésre váró kérdését illette ...
Nos,
mindezek után bizonyítani óhajtom, hogy legyen bármennyire is
jól ismert, színes, fordulatokban gazdag ünnepeltünk
életpályája, akad néhány alig, vagy egyáltalában nem ismert
részlete ...
Az emlékezés időgépén szárnyaljunk vissza 1970
tavaszáig. Egy verőfényes délelőtt kis zöld Mini Austin
stoppolt le a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda előtt (akkor
még nem kellett kocsibelépő). Egy hórihorgas fiatalember,
Michel Rousseau szállt ki belőle dús, vöröses barna, loboncos
hajkoronájával, s möszjő Lemhényit kereste. A möszjő annak
idején vízilabdázóként tökéletes antitalentumnak ismerte meg a
gyereket, akit bátyja, Jean-Pierre hozott le a francia
válogatott edzésére ... Butykó nyomban három dolgot tett:
levágatta a fiú torzonborz frizuráját, elkergette a vízilabda
közeléből, felismerve azonban úszótehetségét, elkezdett vele
sprinterként külön foglalkozni. A mesternek ellenben 1969-ben
végleg haza kellett térnie Párizsból, a válogatottat, egy
franciául írt szakkönyvet és Rousseau-t is hátragyva ... A formán
kívüli nyurga francia eredetileg két-három hétre jött Pestre a
panaszaival, végül három hónapig maradt, és "gyógyultan"
távozott. Abban az esztendőben, 1970-ben a barcelonai
Európa-bajnokság 100 méteres gyorsúszó számát Rousseau a
szélső pályán repesztve 52.9-es eredménnyel fölényesen nyerte
az NDK-beli Matthers (53.3) és a szovjet Kulikov (53.7) előtt ...
A híres-nevezetes Ramblas sugárút La Pergola éttermében aznap
este Lemhényi mester tiszteletére rendezett "hálaadó fogadást"
a Francia Úszószövetség a Rousseau családdal egyetemben.
Akadnak még ennél érdekesebb mozzanatok is "Butykó"
fantasztikus életében: miként úszott Kadarka néven, hogyan
karolta fel a "Csasziban" maga a nagy Komjádi? Ígérem, egy
újabb, s eleddig ismeretlen sztorival hozakodok majd elő ...
Amikor Lemhényi Dezső eléri a kilencvenet, s ugyanúgy
köszöntjük, mint most: Mester, sok boldog születésnapot!
|
FONTOS
