|
| ||||
|
Hazai álláspont a Világ Liga-ügyről: az eljárás minden alapot nélkülöz
Nemzetközi vajkeverés? A legkevesebb, ami mondható: a Világ Liga-sorozat nem vált be igazán. A kísérleti szériát már menet közben is súlyos dilemmák kísérték, hiszen a nemzetközi szövetség megannyi változtatást vetett be "a vízilabda érdekében": a meccsek négyszer hét helyett négyszer kilenc percig tartottak; a második negyed után tíz perc szünet következett; döntetlen esetén úgynevezett szétlövés határozott, ráadásul ilyenkor nem a pólóban megszokott négy, hanem öt méterről kellett kapura dobni a labdát... S lehetne még folytatni a megannyi utazással járó, vagyis módfelett idő- és költségigényes lebonyolítással (a magyar csapat például valósággal "beesett" az Egyesült Államokból a görögországi Patraszba, a négyes döntő helyszínére), meg azzal a különlegességgel, hogy a vesztes is kapott egy pontot. A legnagyobb vihart azonban nem ezek a módosítások kavarták. Mint köztudomású, a négyes döntő harmadik fordulójában megrendezett magyar-orosz találkozó után a nemzetközi szövetség "levajazásra" gyanakodott, s emiatt a mérkőzést mindkét fél szempontjából 0:5-tel igazolta. (A valóságban a négyszer kilenc perces játékidőben 11:11, a szétlövéssel együtt - a magyarok javára - 14:13 volt az eredmény.) A határozat az oroszokat "csak" erkölcsileg érintette, mivel ők így is döntőt vívhattak - az aranyéremért a körmérkőzés első két helyezettje játszhatott -, és a spanyolok fölött aratott 10:8-as sikerükkel meg is nyerték a tornát. A magyar együttes ellenben csupán a harmadik helyért szállhatott vízbe, noha a kiemelkedően legjobb teljesítményt nyújtotta a Világ Liga-részvevők közül, tizenhárom - rendszerint nem akármilyen különbségű - győzelemmel és mindössze két vereséggel. S ott van még a morális "lefokozás"... Jakab Zoltán, a hazai szövetség főtitkára jelen volt Patraszban, az inkriminált találkozón, de határozottan állítja: semmi olyasmit nem tapasztalt, ami akár csak vita tárgyává tehetné a nemzetközi szervezet gyanúját. - Védhetetlen, az ellenünk fellépők szempontjából alaposan előkészített támadásról van szó, hiszen a csapatokat már a szünetben figyelmeztették, hogy játsszanak komolyabban - említi. - Miközben nyugodtan állíthatom: egyik együttes sem szórakozott. Belekötni legfeljebb az utolsó percbe lehetett volna, ekkor ugyanis, 11:11-nél - a sajátos szabályok alapján - az a helyzet állt elő: amennyiben a magyar csapat 12:11-re alakítja az eredményt, úgy nem jut a döntőbe. Finalista egyrészt 13:11-gyel lehetett volna, másrészt 11:11-gyel, mert a döntetlen nyomán még következtek az ötméteresek. Azokkal pedig el lehetett érni annyi adott gólt, amennyi - a görög együttest egyaránt felülmúló magyar, orosz és spanyol válogatott pontazonosságát figyelembe véve - a döntőbe kerüléshez kellett. Na most, van-e olyan őrült csapat a világon, amely ebben a szituációban nem a biztonságra törekszik? Az pedig nem a mi hibánk, hogy a döntetlen - az ötméteres-párbaj sikeres megvívása esetén - többet ér az egygólos győzelemnél... Jakab a döntést precedens nélküli határozatnak tartja, de hozzáteszi: a magyar csapat még rosszabbul is járhatott volna, mert eredetileg kizárással fenyegették meg. Azzal kapcsolatban pedig, hogy ha a magyar-orosz "éles" meccs volt - márpedig az elöljáró szerint az volt -, akkor mi lehet az affér hátterében, a főtitkár diplomatikusan annyit mond: "A mi sportágunkban igen erős a spanyol lobbi. A Dél-Koreában és Görögországban történtek alapján megkockáztatom: erősebb, mint a futballban." Az ügy még folytatódik, hiszen a hazai szövetség hivatalos iratban jelezte a nemzetközi testületnek, hogy harminc napon belül megfellebbezi a határozatot, amely - a magyar álláspont szerint - "minden alapot nélkülöz". Az eredményt azonban már nem lehet megváltoztatni, "csupán" erkölcsi értelemben nyerhető - ha nyerhető - elégtétel. Ám e sokszorosan furcsa Világ Liga után a legnehezebben megválaszolható kérdés - a magyar sérelmeken túl - alighanem az: ilyen körülmények között mi lesz a pólóval? Népszabadság 2002.08.06. |
| ||
|
||
|
||
|