Ezt maga a jogász kötötte az orrunkra azt követően, hogy a vízilabda-szövetség általa vezetett fellebbviteli bizottsága szerdán szinte annullálta a májusi Honvéd-Vasas bajnoki döntőn kitört véres verekedés kapcsán hozott elsőfokú határozatokat. Értsd még: a Vasas-játékosok egy-, másfél éves büntetéseit néhány hetes szankciókra változtatta, míg a csapat trénerét, Somossy Józsefet fölmentette. Loványi egyébként azért tartotta szükségesnek megemlíteni, hogy a szintén eljárás alá vont Honvéd-pólós famíliájával mennyire szoros kapcsolatot ápolt hajdanán, mert az újságíró nekiszegezte a kérdést: igaz-e, hogy egykoron annak a Gyollai Jánosnak az ügyvédjelöltjeként dolgozott, aki most az egyik angyalföldi érintett jogi képviselőjeként jelent meg a tárgyaláson? "Igaz" - felelte Loványi, és magyarázatba fogott: "Kilencvenháromtól kilencvennégyig bojtárkodtam Gyollainál, de egy év elteltével én hagytam ott az irodát. Amúgy pedig engem egyáltalán nem befolyásolnak múltbéli dolgok, és abszolút tiszta a lelkiismeretem."

Javaslom, szakadjunk el átmenetileg nagymamáktól és munkaadóktól, a helyzet tudniillik nélkülük is elég kusza. Hogy mást ne mondjunk, a szövetség elnöksége mostanáig azt terjesztette: szülessen bármilyen ítélet első- meg másodfokon, mindenképpen a vezérkar "harmadfokú" határozata lesz a perdöntő. Azt megint csak hagyjuk, hogy ez a kijelentés ab ovo nevetségessé silányította a két fegyelmi bizottságot, és a műbalhé tipikus esetévé degradálta a majd fél éve húzódó tragikomédiát, ehelyett írjuk ide: kiderült, hogy nincs is harmadfok. Annak ellenére nincs, hogy a szövetség tavaly alkotott fegyelmi szabályzata alapján lehetne. Csakhogy: egy szintén múlt évi kormányhatározat felülírja a sportági rendelkezést, így a szerdai döntés jogerős. Az ügy pikantériája, hogy az említett szabályzat éppen a kabinet rendeletére hivatkozik; mi másra gondolhatnánk tehát: alkotói nem olvasták el, mit ír a kormány. Tudják követni?

"Jogászaink vizsgálják, hogy van-e bármiféle lehetőségünk az ítéletek megváltoztatására, ám ha nincs, törvénytisztelő állampolgárokként bele fogunk nyugodni azokba" - jelentette ki tegnapi megkeresésünkkor Martin György szövetségi elnök, aki számára egyetlen konklúzió világos: "a fegyelmi testületek személyi reformokra szorulnak". A sportvezető úgy véli, a mostani határozatok "nem elégítik ki a brutalitásba torkolló mérkőzés miatt joggal fölháborodott vízilabdás társadalom és a szélesebb közvélemény igényeit".

Mi most nem moralizálnánk. A történtek valójában önmagukat minősítik akkor is, ha az utókorra néhány, mást sugalló papiros hagyományozódik csupán. Kizárólag arra hívnánk föl a figyelmet, hogy az olimpiai címvédő válogatottal büszkélkedő sportág soha nem tapasztalt mélységbe jutott: a medencében az egymással viaskodó mamutcégek szorításában kikészült, szellemiségükben álprofik ámokfutása, a parton pedig a szánalmas érdekharcokkal vegyes amatörizmus uralkodott el. Mindez abban a játékban, amely oly nagy előszeretettel titulálta magát évtizedeken át, úgymond, úri sportként.

Ezzel szemben a mai helyzet az, hogy Szívós Márton nagymamájának ifjúkorában a jelenlegi főszereplők a sapkafűzőjüket sem köthették volna meg az uszodák akkori nagy figuráinak. Arról nem beszélve, hogy magára valamit adó háznál biztosan nem kaptak volna albérletet.