"A finesz, a trükk ritkaság..."

- Sajnálja, hogy nem sikerült legyőzni az Olympiakoszt a fináléban?
- Persze, hogy sajnálom, de ha valaki a szezon elején írásba adja, hogy bajnokok leszünk és a BL-ben ezüstérmesek, akkor látatlanban aláírom.

- Pedig ön mindent megtett a görögök ellen egy rutinos és egy pazar góllal.
- Az elsőnél tényleg állba könyökölt a visszaúszó görög, jogosan kaptunk fórt, s már csak ki kellett lóbálnom Voltirakisz kapust. A másodiknál olyan jó volt a blokkjuk, hogy kénytelen voltam csuklóból, elhajlás után kísérletezni, és bejött.

- Nekem még dereng a Vasas elleni döntő harmadik meccsének nyitógólja is, centerből, svédcsavarral...
- Hát, tudja, a régi iskola...

- Éppen ez az: a régi iskola. Olyan megoldásokat alkalmaz, amelyek ma már mintha kimentek volna a divatból. Sajnos.
- Meglehet, ósdi a gondolkodásom, de tényleg így van: a mai vízilabda arról szól, hogy hány másodperc alatt ússza az ember az ötven métert és hány kilót nyom fekve. A finesz, a trükk ritkaságszámba megy.

- Nem úgy, mint a nyolcvanas évek legelején, amikor ön elkezdett az OB I-ben pólózni.
- Egészen pontosan 1982-ben. A Tungsram játékosa voltam, de 19 évesen elzavart az edzőm, azt mondta, nem vagyok alkalmas az OB I-re. Akkor igazoltam át a Spartacusba.

- Ki volt ez a zseniális szakember?
- Martin "Buci", azaz Martin György, a szövetség jelenlegi elnöke. De már olyan régen történt, hogy alig emlékszem rá, haragnak vagy keserűségnek a nyoma sincs bennem. Egyébként nekünk óriási szerencsénk volt, mert együtt játszhattunk az Aranycsapat akkor kifelé tartó sztárjaival: Faragóval, Csapóval, Horkaival, Gerendással, Kenézzel, Sudárral. Volt kitől tanulnunk.

- És mégsem tudták folytatni a sikersorozatot. A nyolcvanas évek vége és a kilencvenes évek eleje sem azelőtt, sem azóta nem tapasztalt mélységű hullámvölgyet hozott válogatott szinten.
- Nem akármilyen sorozattal büszkélkedhetem: minden fronton részese voltam a magyar póló legnagyobb kudarcainak. A szöuli és a barcelonai ötödik, illetve hatodik hely minden idők legrosszabb magyar olimpiai helyezése, az 1986-os madridi vébén és a bonni, 1989-es Európa-bajnokságon "kiharcolt" kilencedik hely is. A német fővárosban még a csehszlovákoktól is kikaptunk!

- Ennyi volt a csapatban?
- Dehogy, sokkal több, állítom, mindkét olimpián minimum a négyben volt a helyünk.

- Bonnban nem "égették" Kásás Zoltán szövetségi kapitányt?
- Én biztosan nem, s a többiekkel kapcsolatban sem tudok ilyesmiről.

- Megjárta Itáliát is.
- Comóban fél évtizedet profiskodtam, Kemény Dénes volt az edzőm. 1996-ban jöttem haza, azóta a Honvédban játszom, amit három éve Domino-Honvédnak hívnak, de tulajdonképpen a Szpariról van szó. Arról a csapatról, ahol húsz éve OB I-es pólós lettem. Ezt akár klubhűségnek is nevezhetném, ha nem lenne divatjamúlt a fogalom.

- Van, akinek még számít valamit... De mondja csak, eldöntötte már, hogy folytatja-e?
- Még nem. Tulajdonképpen évek óta kétlaki életet élek, mert párhuzamosan játszom az OB I-ben és az öregfiúk válogatottban, a korom ugyanis megengedi. Persze amíg nem érzem magam megtűrt aggastyánnak, addig miért vonulnék vissza?!

Ch. Gáll András, SZTÁRSport 2002.05.31.