|
|
| ||||
|
|
26. férfi és 10. női Eb, Kranj, Ljubljana
Nyolc mérkőzés 32 negyedéből csak hármat rontottak el pólósaink -------------------------------------------------------------------------------- forrás: BA, Népszava 2003.06.16 -------------------------------------------------------------------------------- Férfi vízilabdázóink a harmadik helyen végeztek a vasárnap befejeződött szlovéniai Európa-bajnokságon. A csapat tehát, csakúgy, mint a tavaly előtti Eb-n, a tavalyi Világkupán és a Világligán, újabb érmet nyert. De megint nem aranyat. A mutatott játék és az eredmény ismét bebizonyította, hogy együttesünk a kontinens, így a világ egyik legjobbja. De semmiképpen sem a legjobbja. A bevallott nagy cél természetesen továbbra is a duplázás, az olimpiai bajnoki cím megvédése. De Sydney már a múlt, Athén még a jövő. És ahhoz, hogy a magyar válogatott szinte mindig azt nyújtsa, amire képességei predesztinálják, vissza kell térnie a jelenbe. Még akkor is, ha ez a jelen olyan borzalmakat is tartogat, mint a horvát-szerb Eb-döntő. A pólóháború (a kifejezést is ízlelgetni kell, eddig csak futballháborút ismertünk) sporton túl mutató vonatkozásait itt ne taglaljuk, maradjunk annyiban: a szerb csapat döbbenetes akaratereje, eltökéltsége, merészsége a teljes mezőnyben egyedülálló. Sapicék úgy nyertek a horvátok ellen, hogy nem ijedtek meg a háromgólos hátránytól és a több ezer drukker által keltett pogromhangulattól sem. A mieink egy ideje már egy-egy szoros részeredménytől is hajlamosak elbizonytalanodni. Ezt maga Kemény Dénes szövetségi kapitány ismerte el, amikor az oroszok elleni 12-6 és a bronzérem megszerzése után néhány perccel a kranji sajtótribünön sorra vette csapatunk mérkőzéseit. Arra jutott, hogy fiai kétszer másfél negyednyi időt pólóztak gyengén, ehhez hozzátehetjük, ez összesen három negyed, nyolc meccset tekintve igazán nem rossz arány. Ahhoz viszont nem elég jó, hogy világversenyt lehessen nyerni vele, ha a két rövidzárlat közül az egyik az egyenes kieséses szakaszra, komoly ellenféllel szemben vívott összecsapásra esik. Mint Kranjban. A jugoszlávok elleni baki még belefért, mert bár elment vele egy már-már győztes derbi, a továbbjutást nem fenyegette, és utólag rekonstruálhatatlan, mi történt volna a másik ágon. A horvátok azonban már nem könyörültek. Kemény pontosan látja, hogy csapata a könnyed, sokgólos sikerek során képes önmagát adni, a spanyol elleni 10-2 és az oroszok feletti 13-6, majd 12-6 alkalmával túlzás nélkül brillírozott. A hollandok, a románok és a szlovákok a mieink számára nem értékmérők, a fennmaradó két meccs, a két szoros pedig elveszett. Mint a budapesti Eb elődöntője - valljuk be, az oroszok elleni negyeddöntőhöz is kellettek a játékvezetők -, vagy a 2001-es vb két kulcsmérkőzése az olaszok és a jugoszlávok ellen. Ebbe a sorba illeszkednek a kranji zűrök is. Pedig válogatottunk szerkezeti és korösszetételében is ideális alakulat a többihez képest. Hogy mást ne mondjunk: a szlovéniai Eb első négy helyezettje közül a szerbeknek, a horvátoknak és az oroszoknak sincs egyetlen valamirevaló balkezesük sem, a magyar keretnek ezzel szemben tagja Benedek, Kiss Gergely, Kis Csaba és Madaras. A kapuban ugyan tágítaná a variációs lehetőségeket, ha a Honvédban amúgy nem fergeteges Gergely Istvánt végre sikerülne magyarítani - egyszerű szándék és aláírás kérdése -, és az is megnyugtató lenne, ha a egyik alapbekk, Vári nem pontozná ki magát a második negyedben. De mindezzel együtt, egyéni képességekben, fizikai erőben, technikában, taktikában, stratégiában, intellektusban a magyar csapat egyetlen vetélytársától sem marad el. Szépen nyer, szépen veszít. Csak az a mindent felemésztő tűz, az a megrögzöttséggel határos győzelmi vágy hiányzik belőle. Kemény Dénes külön kiemelte a Kranjban egyenletesen jó formában pólózókat, Benedeket, Kiss Gergőt, Birost - mindannyian klasszisok, remek sportemberek, de egyikük sem fogja a medence aljába döngölni azt, akin elúszik a meccs. Szakmának, szurkolónak, médiának valószínűleg nem szabadna olimpiai ciklusban gondolkodnia, mert Sydney után úgy telhet el négy év, hogy közben az athéni diadalra nincs semmiféle garancia. Ezért már ma új ingerek kellenének. Egy menedzser, akit a név helyett csak a pillanatnyi forma és a napi eredmény érdekel, egy rivális, aki a sztár sarkát tapossa, egy pokróc stílusú társ, aki cirkuszol, végigüvölti a meccset, egy margitszigeti fellépés, amelyre meglepetésre csak egy-kétszáz néző megy ki, a barátok és a családtagok, vagy épp csak egy új szerelem. Bármi, bárki. A sajtó, mint ösztönző, legfeljebb annyit tehet, hogy a klubokban és a válogatottakban nem mindig az olimpiai bajnokokat számlálja, hiszen Sydney hősei 2000 október 1-én foglalták aranyba a magyar vízilabdát. Rég volt. Ma Eb-harmadikok, vb-ötödikek, legjobb esetben Világkupa-másodikok szerepelnek a válogatottban. Ez a realitás. Innen kell indulni ahhoz, hogy július végén esetleg az újdonsült világbajnokokat lajstromozhassuk. |
| |||
|
|||
Kranj Eb 2003 |
|||
|
FONTOS
