Száz éve született Ivády Sándor
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Vad Dezső, Nemzeti Sport 2003.05.02
--------------------------------------------------------------------------------
Száz éve, 1903. május 1-jén született Ivády
Sándor vízilabdázó, aki a magyar olimpiai bajnokok doyenjeként
1998 végén Bécsben hunyt el. Születésének századik évfordulója
alkalmából csütörtök délután bensőséges ünnepséget rendeztek
Ivádon. Ivády Gábor polgármester köszöntötte a csaknem félezer
megjelentet, közöttük Sós Tamás országgyűlési képviselőt, a
Heves Megyei Közgyűlés elnökét, Molnár Zoltánt, a MOB
ügyvezető elnökét, olimpiai bajnokokat, a falu lakosságát és a
vendégeket. A bajnok életútját Székely Ferenc, az egri
Sportmúzeum igazgatója és Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok
Klubjának titkára méltatta, majd leleplezték a főtéren a
bajnok emlékére felállított obeliszket. A család nevében az
özvegy, Mária asszony és a Németországból hazaérkezett András
fia meghatott szavakkal mondott köszönetet a megemlékezésért,
s hálával adóztak azért, hogy Ivády Sándor olimpiai bajnokjot,
a kiváló sportembert nem felejtették el. Ivády az első
világháborút követően több sporttal is próbálkozott,
atletizált, gyeplabdázott, futballozott, s végül, bár
elmondása szerint még úszni sem tudott igazán, pólózni
kezdett. A jól megtermett, majdnem kétméteres fiatal
sportember új játékstílust honosított meg a vízilabdasportban,
és így Komjádi Béla aranycsapatának egyik leghasznosabb,
kiemelkedő egyénisége lett. Párizsban még csak tartalékként
szerepelt az olimpián, Antwerpenben az ezüstérmes csapat tagja
volt, s Los Angelesben már győzelemre segítette a
válogatottat. Két Európa-bajnoki aranyérem is fémjelzi
pályafutását. Los Angeles után sajnálatos vállsérülést
szenvedett, és idő előtt visszavonulásra kényszerült. A
válogatott, ahogyan akkor mondták, elvesztette egyik
legnagyobb értékét. Az egykori banktisztviselő a
Földművelési Minisztériumban kezdett dolgozni, gyorsan
emelkedett a ranglétrán, miniszteri tanácsos lett. A
vízilabdához sem maradt teljesen hűtlen, a háború előtti
években még kapitánya is volt a válogatottnak. A világháború
után származása és korábbi magas beosztása miatt előbb
internálták, majd a recski haláltáborba került, ahol több mint
két évet töltött el. A forradalom bukását követően felesége,
fia és leánya után Bécsbe menekült. Kilencvenötödik
születésnapja alkalmából a bécsi nagykövetségen rendezett
ünnepségen életútja elismeréseként a Magyar Köztársaság
Tisztikeresztje kitüntetést vette át. Ezt követően gyorsan
romlott egészségi állapota, s 1998 végén elhunyt.
Végakaratának megfelelően Ivádon, a családi sírboltban
helyezték örök nyugalomra.
|