|
|
| ||||
|
|
Budapesti beszélgetés Benedek Tiborral, akit jelenleg nem érdekel a vízilabda, csak a vitorlázás Kitaszítva -------------------------------------------------------------------------------- forrás: CSG, Nemzeti Sport 2000.01.02 -------------------------------------------------------------------------------- A két ünnep között Budapesten, a szüleinél járt Benedek Tibor - ekkor készítettünk vele interjút. Nem volt vidám beszélgetés. A magyar vízilabda-válogatott és az INA Assitalia Roma nem is oly rég még erőtől duzzadó sztárja helyett egy megtört, illúzióiban és reményeiben csalódott ember válaszolt teljes őszinteséggel a kérdésekre. A hol nyolc, hol három, hol tizenöt hónapra eltiltott sportoló többek között elárulta: felkészült arra, hogy doppingügye miatt nem lehet ott a sydneyi olimpián. Legfeljebb a jövőben a medence vize helyett a világ tengerein láthatjuk viszont - vitorlásversenyzőként... 
- Hány kanál táp kell bele?
- Százhúsz grammhoz négy. - És ez micsoda? - Bébikeksz. - Hogy lehet kekszet tenni a cucliba? - Összerázom, és feloldódik. Már kész is. Egyébként ahogy nézem, maga tetszik Ginevrának, nem mindenkire mosolyog rá azonnal. Az öcsémtől például még fél, talán a hosszú haja miatt, a mamámat is csak estére fogadta el, hiszen augusztus óta nem látta. De szerencsére jól megvannak, ami fontos, mert most négy nap alatt kell bepótolniuk öt hónapot. - Tündéri a kis hölgy. Milyennek találja a papa régi otthonát? - Csak velem tudja elképzelni. Ha eljövök az ajtóig, máris bőgni kezd. De amikor itt vagyok mellette, akkor nagyon vidám. - Kettejük közül gyaníthatóan ő a boldogabb. - Az biztos. Hál' Istennek, még nem tudja felfogni, mi történik az apjával. - Hogy tekintsünk most önre: mint partra vetett halra, áldozati bárányra, avagy üldözött farkasra? - Nem fogalmaztam meg ezt így magamnak. Azzal különben sem megyek sokra, ha sajnálnak. "Fontosnak gondoltam, hittem magam, de rá kellett ébrednem, a hatalmas gépezetben egy nagy nulla vagyok" - Dühös valakire? - Néhány személy iránt érzek valamiféle utálatot, Olaszországban akad egy-két újságíró, akiknek megmondtam a magamét, a válogatott sajtófőnökét is elküldtem melegebb éghajlatra, miután megtudtam, hogy annak idején ő hívogatta az újságírókat, és mondta nekik, mit írjanak velem kapcsolatban - de ennyi. Ha ennél többet tennék, abból is én jönnék ki rosszul. - Netán viszket a tenyere? - Igen, ám tisztában vagyok azzal, hogy egy pofon nem old meg semmit sem, legfeljebb azért is elővennének. A legtöbb okom egyébként a FINA-tárgyaláson lett volna erre, ám fékeztem magam, így nem borultam ki. Nevetséges volt az egész... Egy háromtagú bizottság ült velünk szemben, az egyik pali végig aludt, a másik egyszer szólalt meg, negyven perc után, amikor is megkérdezte, hogy használom-e még a kenőcsöt? Jóformán az elnök, Harm Beyer beszélt végig, ő folyamatosan provokálta az ügyvédemet. Mi úgy mentünk oda, hogy hibáztam, és adjanak három hónapot. Mire ő vigyorogva közölte, hogy miért akarunk mi hármat, miért nem jó nekünk a nulla? Bármit mondott a jogi képviselőm, Beyer cinikusan nevetett. Aztán lazán megjegyezte: figyelj, lehet, hogy elveszem tőled az olimpiát, de Olaszországban pólózhatsz. Aztán mindentől eltiltott tizenöt hónapra. Szerintem előre kész volt az ítélet. Azt persze már látom, hogy rég nem a dopping miatt fizetek, hanem egy politikai játszma részévé váltam. Beyer is elárulta később, hogy a FINA-nak demonstrálnia kell, a kínai úszók miatt nem engedheti, hogy egy ilyen ügy kicsússzék a kezéből. - Milyen érzés figurának lenni egy sakkpartiban? - Mit lehet erre mondani? Néha felteszem magamnak a kérdést: miért pont én? De belátom, igaza van a papámnak. Azaz a kérdés úgy szól: hát ki vagyok én? Fontosnak gondoltam, hittem magam, de rá kellett ébrednem, a hatalmas gépezetben egy nagy nulla vagyok. Ha olasz volnék, mondjuk Carlo Silipo, aki az ottani válogatott kulcsembere, a CONI, azaz az Olasz Olimpiai Bizottság nem engedte volna, hogy mint testületet nevetségessé tegyék. Négyszer jártam náluk tárgyaláson, ezekről utóbb kiderült, hogy teljesen feleslegesek voltak. - Amit állít, abból azt következik, hogy a CONI mindazonáltal nevetségessé vált, hiszen az általa kiszabott három hónapot a FINA elég csúnyán megkontrázta. - Pontosan: de ha olasz lennék, diplomáciai szinten elintézték volna, hogy a FINA hagyja úgy az egészet, ahogy van. Így, hogy egy magyarról volt szó, elsikkad az ügy, nincs túlzottan nagy jelentősége. - Magányosnak érzi magát? - Szeretném, ha az itthoni sportpolitikusaink kiállnának értem. Schmitt Páltól sok segítséget kaptam, de valahogy úgy érzem, talán többet is lehetne tenni, hiszen mindenki tudja, hogy nem doppingoltam. "És azóta már nem tudok, meg tán nem is akarok teljes odaadással tréningezni. Egyszerűen képtelen vagyok komolyan venni az egészet" - És addig, amíg eldől a sorsa, mit csinál? Ismerve az ön elképesztő edzésmániáját, a százszázalékos pörgést, a fizikum szinten tartása nyilván nem jelent problémát. De a lelkét, azt hogyan tartja kondiban? - Az az igazság, hogy edzeni is nehéz. Az Európa-bajnokság előtt tiszta erőből csináltam mindent, jól is ment a játék, úgy, ahogy korábban soha. Még egy nappal a firenzei rajt előtt is őrülten dolgoztam, amikor is felfüggesztettek. Aztán a hónap közepén megint odatettem magam, hátha játszhatok a Világkupán. Nem mehettem. Utána kiderült, három hónapra csökkentették a büntetésemet, ismét nekiálltam, hogy semmi gond ne legyen a visszatéréssel. Erre november közepén közbeszólt a FINA. És azóta már nem tudok, meg tán nem is akarok teljes odaadással tréningezni. Egyszerűen képtelen vagyok komolyan venni az egészet. A vízilabda ugyan az a játék, amelyben csak az lehet eredményes, aki kőkeményen dolgozik, megállás nélkül, de... De egyelőre nem megy, nincs bennem a régi tűz, nincs kedvem harmadszorra is újrakezdeni, amíg nem tudom, mi lesz velem. - Mikor születik meg a végleges döntés? - Hát ez az... A Nemzetközi Sportbíróság január tizenegyedikére tűzte ki a tárgyalást, erre három napja kaptam egy levelet, hogy bizonytalan időre elhalasztják az ülést. Úgy játszanak velem, mint macska az egérrel. Holott a várakozás a lehető legrosszabb. És ez lassan már fél éve tart. - Meddig bírja még? - Magamban tudom, ha visszatérhetek, akkor ismét a régi leszek, sőt, még profitálhatok is az ügyből. - És ha marad az olimpiai száműzetés? - Felkészültem arra is, hogy elveszik tőlem Sydneyt. A kedvemet. Hogy legyőznek. Őszintén szólva jelenleg inkább pesszimistán közelítek a kérdéshez, azaz úgy készülök, hogy eltiltanak... Hogy ne érjen mélyütésként, ha tényleg ezt a döntést hozzák. Ugyanakkor azt is tudom legbelül, ha mégis ott lehetek, olyan energiával vetem magam ismét munkába, mint még soha. - Csak nehogy ez a kettősség teljesen kikészítse. - Egyelőre elnyomom magamban a második érzést. - Ez afféle védekező reflex? - Az. "Ez az öt hónap minden eddiginél jobban megedzett. Megtanultam szenvedni, elviselni azt, hogy megfosztottak attól, amit szeretek" - Akkor alkalmasint azt is eltervezte, mihez kezd akkor, ha ne adj Isten... - Ez is megfordult a fejemben. De konkrét elképzelésem még nincs. A vízilabda az egyetlen dolog, amihez igazán értek, abban viszont mindenképpen bízhatok, hogy ha kell, össze tudom szedni magam, hiszen a büszkeségem megmaradt. Egy biztos, ez az öt hónap minden eddiginél jobban megedzett. Megtanultam szenvedni, elviselni azt, hogy megfosztottak attól, amit szeretek. - A kislánya azért csak jelent némi vigaszt. - Elég melós vigasz, azt meg kell hagyni. A gyereknevelés nehezebb műfaj, mint a vízilabda. Igaz, több időm nem jut Ginevrára, mint máskor, hiszen még lejárok az edzésekre, januárig ugyanis fizet a klub. Aztán ha marad az eltiltás, akkor el kell döntenem, miből fogok egy ideig megélni. Valami tartalék akad, az elég lehet egy időre, amíg kitalálom, mihez kezdek. Edzésekre akkor is mennék, de csak annyiszor, hogy egy év múlva ne kelljen mindent teljesen elölről kezdenem. Legfeljebb jut időm másra is, amivel az elmúlt tíz évben szinte nem is tudtam foglalkozni. - A környezete mit mond, mennyit változott a gyötrelmes hónapok alatt? - A feleségem gyakran figyelmeztet, hogy sokkal felületesebb lettem. Nem figyelek oda olyasmikre, amikre korábban, gyakran elkalandozom... És hát amire még sohasem volt példa: a vízilabda jelenleg teljesen elveszítette a fontosságát. Ott vagyok a csapat meccsein, elutaztam Berlinbe, a BL-selejtezőre is, de alapvetően nem izgat. Nem érdekel az olasz bajnokság, nem érdekel a magyar, a nemzetközi mezőny, semmi. "Az Eb-döntőn egy pillanat alatt kellett eldöntenem, hogy melyik a jó megoldás, és én úgy döntöttem, hogy nem megyek le a srácokhoz" - És mi költözött a helyébe? - Régi szerelmem, a vitorlázás. Vettem egy hajót, később szeretnék versenyezni is vele. Persze, előbb vízilabdában lenne jobb. Majd meglátjuk. Egy biztos, a póló már nem tud nekem meglepetést okozni. Amióta a tizenöt hónapot kiszabták rám, egyszerűen nincs bennem félelem, megszűnt mindenféle szorongásom. Én már nem tartok attól, hogy bármit is elveszíthetek. - Akkor azt se kérdezzem meg, hogy mit érzett Firenzében, az Európa-bajnoki döntőn, amikor a társai a nevét skandálták? - Megkérdezheti. Ismerem a fiúkat, tudtam, hogy ha győznek, ez fog történni. Hogy kiállnak mellettem. Örültem neki, őszintén. - Mégsem ment le hozzájuk őrjöngeni, jóllehet hívták. - Ez az ő győzelmük volt. Megtehettem volna, hogy leszaladok, puszi-puszi, de úgy döntöttem, nem. Tudom, sokan kérdik, miért? Meglehet, ha én vagyok lent, én is ugyanezt kérdezném attól, aki fent maradt. Akkor ott a lelátón elindultam, aztán megálltam. Egy pillanat alatt kellett eldöntenem, hogy melyik a jó megoldás, és én úgy döntöttem, hogy nem megyek. Talán más másképp cselekedett volna, de akkor én álltam ott, és én így láttam jónak. - Azon morfondírozott már, hogy milyen lesz a visszailleszkedés? - Érdekes, az biztos. Előző este elszöktem a gyerek mellől, összeültünk Kásáékkal egy kicsit dumálni. Látszik rajtuk, hogy nagyon összetartják őket az őszi sikerek. Nézze, furcsa dolog ez, hiszen az én kiesésemmel mások több lehetőséget kaptak, amivel éltek, továbbá gátlások szabadultak fel. Azaz, ha visszatérek, akkor nem csupán egy játékossal lesz több, hanem egy Benedekkel. Azt azonban biztosan tudom, hogy ha mégis utazhatok Sydney-be, ugyanolyan jó leszek. Sőt, jobb, mint valaha. Öt hónap pokoljárása Augusztus 4. Az ausztrálok elleni szentesi barátságos mérkőzés előtt két órával Benedek értesül arról, hogy a június 26-i, Florentia elleni olasz bajnoki elődöntőn levett vizeletminta doppingtesztje pozitív eredményt hozott. Augusztus 25. A kölni laborban elvégzett B-próba is Clostebol (klórtesztoszteron) használatát mutatja ki, igaz, a talált mennyiség (15 nanogramm/milliliter) nem cáfolja Benedek állítását, miszerint egy korábbi műtét után felírt Trofodermin nevű kenőcsből került a szervezetébe a szteroid. Szeptember 1. Huszonnégy órával a firenzei Európa-bajnokság rajtja előtt az Európai Úszóliga az olasz tagszövetség hat nappal korábban hozott határozatát átvéve felfüggeszti Benedek játékjogát. Szeptember 7. Az Eb ideje alatt tartott első tárgyaláson az Olasz Úszószövetség fegyelmi bizottsága nyolc hónapra tiltja el a Roma magyar légiósát, azzal az indokkal, hogy ugyan nem doppingolt, de hibázott. Szeptember 28. A Világkupa ideje alatt ülésezik az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) illetékes bizottsága, amely három hónapra mérsékli Benedek büntetését, aki így játszhatna a Roma novemberi BL-selejtezőjén. November 22. A Nemzetközi Úszószövetség doppingbizottsága újratárgyalja az ügyet, miután egy levélben közli: az olaszok nem vették figyelembe a FINA vonatkozó szabályzatát, amely szteroidhasználat esetén minimum négyéves eltiltással sújtja a vétkest. Végül 15 hónapra meszelik el Benedeket, igaz, a 2000. szeptember 15-én kezdődő sydneyi olimpia pont a büntetés hatálya alá esik. December 23. A végső döntésre hivatott fórum, a Nemzetközi Sportbíróság arról tájékoztatja Benedeket, hogy az eredetileg január 11-re kitűzött fellebbviteli tárgyalást bizonytalan időre elhalasztja. |
| ||
|
||
Benedek Tibor |
||
|
FONTOS
