Benedek Tibor (8) szomorúan tért haza Olaszországból, miután a Recco elveszítette a bajnoki döntôt, ám a nyári nagy célok, a megkezdett munka gyorsan feledteti vele a kudarcot (Fotó: Németh Ferenc)

Egyelőre az Euroliga négyes döntőjére hangoló Honvéd-játékosok és a pénteken csatlakozó spanyolországi légiós, Kiss Csaba nélkül. Ott labdázott viszont a többiekkel a csapatkapitány Benedek Tibor, aki az olasz bajnoki döntő elvesztésének friss élményével tért haza, s mint tudjuk, marad is, hiszen az új idényben a Domino-BHSE-t erősíti.
– Szomorúsággal a lelkében érkezett meg, vagy inkább megkönnyebbülve, úgymond letudva a bajnoki szezont? – kérdeztük Benedeket a Komjádi uszoda lelátóján.
– Egyértelműen szomorúan. Sokat köszönhetek a Reccónak, sokat kaptam a klubtól, többet a három év alatt, mint Rómában öt esztendő alatt. Ráadásul rendkívül megértően viszonyultak a vezetők a Dominóhoz történő szerződésemhez, holott még megállapodás kötött a klubhoz. Egy-egy bajnoki címet és Bajnokok Ligáját ugyan nyertem a Reccóval, mégis éreztem, ezzel az aranyéremmel még tartozom. Rossz érzés, hogy nem sikerült.
– Miért nem jött össze?
– Ez egy folyamat volt. A Posillipo három, illetve négy góllal vert minket Nápolyban, míg mi az első meccsen csak hosszabbításban győztünk otthon, igaz, a másik hazai találkozónkon jól ment a játék, és néggyel nyertünk. Az ötödik, mindent eldöntő mérkőzés a katasztrofális fórkihasználáson ment el, tizenhét emberelőnyből csak hatot lőttünk be. Az utolsó negyedben akciógólt kaptunk, ami nem engedhető meg, ráadásul a Posillipónak megadtak egy időn túli találatot másfél perccel a vége előtt, de hiába óvtunk, maradt a végeredmény. Mindent összevéve a nápolyiak kiegyensúlyozottabban pólóztak, s taktikailag fölénk kerekedtek a fináléban.

– Csalódottságát csak növelheti, hogy egyes írások Szavics és az ön nyakába varrják a döntő sikertelenségét. Mit szól hozzá?
– Nem esett jól, mert az egész idényt figyelembe véve jól játszottam. Tény, az utolsó fórt én hagytam ki, s az engem bírálók ebbe kapaszkodtak bele – a távozó játékosba nyilván könnyebb belekötni, mint a maradókba. Mindegy, ennél nagyobb gondokon is túltettem magam.
– Úgy tűnik, jól választott új együttest: a Honvéd megnyerte a bajnokságot, és az Euroliga négyes döntőjére készül.
– Tudtam, hogy remek csapathoz szerződöm, eleve úgy gondoltam, még nincs itt az ideje alábbadni. Örülök, ahogy összeszedte magát a Domino az évközi hullámvölgy után, de mindjárt megjegyezném: nagyon fontos, hogy a Vasas is megmaradjon az eddigi szinten. Magyarország büszke lehet arra, hogy a hazai bajnokságban tudja felvonultatni legjobbjait, s a játékosoknak nem kell visszamenekülniük, mondjuk, Olaszországba.
– Ezek szerint beszélt vasasos társaival a szakosztály egyelőre bizonytalan jövőjéről?
– Azért annyi időnk még nem volt, de nagyjából ismerem a helyzetet. Mindenesetre reménykedem abban, hogy az Euroligában mindhárom magyar indulónak, de legalább kettőnek esélye lesz a következő idényben a Final Fourba jutásra. Az olaszok csak csodálkozzanak, hogy a magyarok hazaszállingóznak, mert egyébként azt hiszik, tőlük függünk.
– Nem hagyhatjuk ki: a nyáron magas akadályok ágaskodnak a csapat előtt, mást ne mondjunk, az olimpiai cím megvédése a cél. Felsorolná, minek kell klappolnia az ügy érdekében?
– Sok mindennek. Először is rengeteget kell dolgozni, újra összhangba kell kerülni, el kell felejteni az idény közben történteket, és taktikailag vissza kell térnünk oda, ahol tavaly abbahagytuk. A Világligát komolyan kell vennünk, ugyanakkor Athénba frissen kell érkeznünk. Nem könnyű. Nemcsak a szurkolók várnak sokat tőlünk, hanem mi magunk is, s egy olimpia meghatározhatja a következő esztendőket is. Teendő akad bőven, éppen ezért nem is tiltakoztunk, hogy minimális pihenés után megkezdjük a munkát.