Jóllehet, huszonéveinek kellős közepén jár, kevés rutinosabb pólós akad nála a mai magyar mezőnyben: kilenc esztendeje kihagyhatatlan tagja a válogatottnak. Ezért aztán mindenen keresztül ment, amin keresztül lehet, sírt már végső elkeseredettségében és a szent cél, az olimpiai bajnokság elérését követően is. Azaz adni lehet a véleményére, ha az ember arra kíváncsi, milyen volt az idei, nem túl fényes idény - belülről.

- Vádemelés nincs, szembesítés viszont igen - mégpedig egy tavaly ősszel tett nyilatkozatával. "Nyaralás közben szinte egy percig sem gondolkodtam a múlton. Kizárólag a jövő foglalkoztatott. Hogy nem rossz, amit ez a csapat ebben a négy évben elért, ám ez csupán bevezetője a következő négynek. Csak végig kell nézni az ellenfeleken: kiöregedő vezéregyéniségek, akik meg helyettük jönnek, nem annyira tehetségesek, azaz a következő ciklus nekünk áll, és hiszem, hogy rólunk is fog szólni." Mit nem látott előre, elvégre a ciklus első negyedében történtek finoman szólva nem igazolták várakozásait.

- Tavaly októberben azért önbizalommal telve beszélt az ember. Bár azt nem mondanám, hogy idén híján lettünk volna az önbizalomnak, ugyanolyan pozitív hozzáállással tettünk mindent, mint korábban. A baj az volt, hogy ugyan ismertük a versenynaptárt, ám a hatásait ősszel aligha láttuk. Azt, hogy egyik világversenyre sem tudunk úgy felkészülni, mint az elmúlt négy évben. Kétszer nyolc meccsre három plusz egy hét alatt teljesen összerázódni - képtelenség.

- Nem úgy tűnt, néhány vetélytársunkat elnézegetve.

- Vegyük a két győztest. A jugoszlávoknál és a spanyoloknál egy hónappal korábban véget ért a bajnokság, mint Olaszországban vagy Magyarországon, azaz ők már javában alapoztak, amikor a mi csapatunk tagjai még a rájátszásokban szerepeltek. A jugók, ez így utólag tán kijelenthető, még a Becsej BL-döntőjét is feláldozták ennek érdekében. Ugyanakkor azt se feledjük el, hogy mi azért nem felejtettünk el vízilabdázni, ezt az olimpia óta eltelt klubszezon eredményei is bizonyítják. Sajnos a válogatottban az adott mérkőzések adott pillanataiban most ennyire volt elég a teljesítményünk. Arról viszont szó sincs, hogy akár a csapaton belül, akár közöttünk és Dénes között bármiféle törés következett volna be a nyáron.

- Ugyan a sikeres sportolók a nagy áttörést követően rendre azt mondják, az nem változtatja meg őket, ám akarva-akaratlanul átalakulnak. Egy magyar vízilabdázó olimpiai bajnokként átkerül egy másik kasztba az uszodában, s ez nyilván felébreszt valamit odabent is, ami a külső hatásokkal párosulva garantáltan átformálja személyiségét.

- Tagadhatatlan, az olimpiai siker valóban változtatott rajtunk, a külsőségek pedig ráerősítettek erre, elvégre Sydney előtt egyszer sem tobzódott húsz újságíró az edzésünkön, és egy spanyol tornáról hazafelé jövet nem kértek tőlünk autogramot a repülő fedélzetén.

- Kérdés, ez a mechanizmus mennyire volt hatással az idei teljesítményükre?

- Hm, mennyire is...? Nehéz okosat mondani.

- Bontsuk tovább! A férfiválogatott ugyebár arról nevezetes, hogy nincsenek súlyos megkötések, aki úgy érzi, jó helyzetben van, az lőhet. Nem lehet, hogy most, amikor az ellenfél kapuja előtt látják a háló felé vezető rést, azt nagyobbnak képzelik, mint korábban? Hogy már nem nézik úgy a másikat, mint régebben - holott az esetleg még jobb helyzetben áll - abból kiindulva, hogy én, az olimpiai bajnok, vagyok annyira jó, hogy ezt megoldom magam is?

- Ez nem igaz! Nem, nem, bent a vízben egy pillanatra sincs ilyen benyomása az embernek. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ha jól fel vagy készülve, bírod fizikailag, akkor több oxigén jut az agyadba, és a legélesebb pillanatokban is képes vagy a legjobb döntést meghozni, majd azt tökéletesen végrehajtani. Ellenkező esetben kapkodsz, idegeskedsz, a döntéseid sem ülnek. Mint most nálunk. Ezt az is alátámasztja, hogy amíg bírtuk, az Eb és a vb első három-négy mérkőzésén, addig ugyanazok a szép akciók futottak, mint régebben. Aztán viszont kifulladtunk. De ennek kizárólag fizikai okai voltak, nem azért nem ment, mert akaratgyengék lettünk volna. Mindenesetre tanulni kell ebből is, mint ahogy a sikerekből is kellett.

- Ha már az akaratot említette... Látszott, hogy azzal valóban nem volt baj. Viszont a tűz - ami nem ugyanaz, mint az akarat - nem idézte a sikerkorszakot.

- Az biztos, kevés olyan meccsünk volt, amikor igazán nagy lángon égtünk. Nem akarnék mások nevében beszélni, de... De, mondjuk, vegyük Vári Atit! A szigeten ő volt az egyik legjobb emberünk, senki sem mondhatja, hogy nem lobogott. Viszont a vébére már ő sem tudott úgy tűzbe jönni. Azt nem mondanám, hogy belül kiégtünk... Persze egy kicsit biztosan. Ilyen szezon után... A csapatból egyedül én mentem el nyaralni az olimpiát követően. Három hét pihenő. Ennyi idő alatt kellett volna feltöltődni négy év hajtás után. A többieknek ennyi sem jutott. Szigorúbban véve tavaly június óta pörög folyamatosan a mókuskerék. Mert amikor a két ünnep között pihenőt kapunk, az esetünkben csak annyiban számít, hogy nincs edzés. Van, aki tanul, van, aki hazajőve a felgyülemlett ügyeit intézi, vagyis effektív kikapcsolódásra szinte nem is jutott idő. Az egyéni sportágakban egy-egy olimpiai ciklus után hosszabb regenerálódási időt kapnak a versenyzők, nekünk is sokkal többre volna, lett volna szükségünk. Mert hiába ugyanolyan a hangulatunk, az eltökéltségünk, egy idő után nem bírjuk a tempót.

- Ön egyik tagja annak a kvartettnek, amely már átélt egy hasonló mélyütést hét évvel ezelőtt. Melyik vb-kudarcot volt nehezebb megemészteni: a rómait vagy ezt?

- Egyformán nehéz. Amúgy volt némi összefüggés. Az olasz meccs utáni éjszakán morfondíroztam azon, hogy hét éve az oroszok ellen a második félidőben voltunk olyan impotensek támadásban, mint Fukuokában négy negyeden át. Akkor is, most is fantasztikusan jó kezű játékosok próbálkoztak - hiába.

- Szavakba lehet önteni, hogy mit érzett?

- Annyira bánt, hogy... Egyszerűen felfoghatatlan, hogy az a sportoló, aki képességei és tudása alapján minden egyes alkalommal képes lenne győzni, annak az ötödik helyért kell mérkőznie, ráadásul olyan csapatokkal, amelyek bármelyik világversenyen besétálhatnának az elődöntőbe. Most mondjam azt, hogy miközben Kásás Tomival a szigeti teraszról néztük az Eb-döntőt, a hányinger kerülgetett, olyan rosszul voltam? Akkor tán nem kell ecsetelnem, mit éreztem Japánban...

- És a csapat? Milyen volt látni a máskor nagyüzemi termelést folytató embereket, amint képtelenek gólt lőni annak az olasz válogatottnak, amely még gyengült is az Eb óta, amelynek tagjait szinte tökéletesen ismerik, tudják, hogy többségük nem említhető egy lapon önökkel - ehhez képest össze-vissza két gólt tudnak összekaparni ellenük?

- A mérkőzés közben nem gondolkozik ezen az ember. Az öltözőben más... Sokszor látta már ugyanezeket a társakat örömmámorban úszni a fantasztikus győzelmek után. Nos mondhatom, úgy néztek ki, mint akik az egyik legszeretettebb családtagjukat veszítették el. És nem azért, mert ehhez nem szoktak hozzá. Hanem mert ilyen sportemberek.

- Az is rendre előjön, hogy könny? az ellenfeleknek, mindenki az olimpiai bajnokcsapatot akarja megverni, felelősség nincs a vállukon. Fel voltak készülve az ostrom hevességére?

- Kétségtelen, ha négy évig állandóan a csúcson vagy, Zimbabwétől Jugoszláviáig mindenki a te életedre tör, s ha nem vagy százszázalékos, még inkább érzik a vérszagot. Erre lelkileg istenigazából nem lehet felkészülni, leginkább azért, mert mi továbbra is mindig, mindenütt győzni akarunk. Más kérdés, hogy egyszerűbb trónkövetelőként csatába menni. Ha úgy tetszik, életközelből megtapasztalhattuk, hogy mennyi igazság van abban a megállapításban, amely szerint az elsőséget nem könnyű megszerezni, de még nehezebb megtartani.

- Késő bánat...

- Nem is szabad hátrafelé nézni. A jövőben is le kell izzadnunk magunkról a trikót a tornateremben, s ugyanúgy bele kell döglenünk a vízbe a 24x100 huszonnegyedik százán, mint eddig. Egy biztos, a motiváció meglesz: hogy az előbbiekben vázolt szörnyű érzést véletlenül se éljük át még egyszer. Célunk van - volt idén is, kettő, kivételesen nem értük el -, azt pedig tudjuk, hogyha minden klappol, a mi csapatunkat nemigen lehet megverni. Nem véletlen, hogy amikor kikaptunk az olaszoktól, a lelátón ülő többi edzőnek fülig ért a szája, elvégre tudták, kitől szabadultak meg... Mindegy, ez már történelem. Ami egy kicsit emlékeztet a Vissza a jövőbe című filmre. Abban hívja fel Chtistopher Loyd Michael J. Fox figyelmét arra, hogy van a megélt idő, egy parabola, s van alatta egy sík, az alternatív idő. Mi most megnéztük, hogy ebben az alternatív síkban mire voltunk képesek.

- Már csak egy kérdés: érezték egy pillanatig is, akár gesztusok, akár pillantások, akár szavak szintjén, hogy ennek a csapatnak ebben az összetételben ez volt az utolsó fellépése?

- Nem. Illetve igen. Hogy ez volt az utolsó ilyen fellépése.

Fél évtized, számokban

	1997	1997	1998	1999	1999	2000	2001	2001	Helyezés
	Vk	Eb	vb	Eb	Vk	ol.	Eb	vb	átlag
Magyarország	3.	1.	2.	1.	1.	1.	3.	5.	2.12
Jugoszlávia	7.	2.	3.	7.	5.	3.	1.	2.	3.75
Spanyolország	6.	5.	1.	6.	3.	4.	6.	1.	4.00
Oroszország	4.	3.	6.	5.	4.	2.	5.	3.	4.00
Olaszország	5.	6.	5.	3.	2.	5.	2.	4.	4.00
Egyesült Államok	1.	-	7.	-	6.	6.	-	7.	5.40
Horvátország	8.	4.	9.	2.		7.	4.	8.	6.00
Görögország	2.	7.	8.	4.	7.	11.	7.	6.	6.50
Ausztrália		-	4.	-	8.	8.	-	10.	7.50

nem harcolta ki a részvételt

Ferihegyi meglepetés