Az utolsó budapesti percek: Kemény Dénes szövetségi kapitány és válogatottja az utazás elôtt a Kongresszusi Központ elôtt állt össze egy fotó kedvéért (Fotó: Árvai Károly)

Amikor négy keréken hagyta el az országot a férfiválogatott, aranyéremmel tért meg az Eb-ről (1997-ben, Sevillába Bécsből repült el a gárda). Amikor saját kezűleg vezetett mikrobuszokon közlekedett az Eb-helyszínén, szintén elsőként végzett (1999-ben, Firenzében ez volt a módi). Ha más miatt nem is, ezen előzmények alapján jó előjelnek vehető, hogy fiaink tegnap délután a KIA által felajánlott mikrobuszokon gördültek ki a Budapest Kongresszusi Központ parkolójából, hogy este megérkezzenek Szlovéniába, ahol pénteken elkezdődik a 26. Európa-bajnokság.
Kranjban remélhetőleg folytatódik a nagy sorozat: míg 1985 és 1991 között egyszer sem volt dobogós a magyar együttes, addig 1993 óta rendre érmet szerzett: először két ezüst-, majd két arany-, végül a budapesti bronzérem következett. Egyetlen ember van a jelenlegi csapatban, aki e kollekció összes darabját a vitrinjében őrzi: Fodor Rajmund.
– Érzékeltetné a különbséget a tíz évvel ezelőtti és a mostani utazás keltette érzések között?

– Talán az egyetlen és legnagyobb különbség a felelősségérzet – mondja olimpiai bajnok klasszisunk az egyik KIA volánja mögött ülve. – Kilencvenháromban sihederként, mindenféle múlt nélkül mentem Sheffieldbe, örültem, hogy egyáltalán ott lehettem. Tizenhét évesen teljesen zöldfülűnek számítottam – most huszonhét vagyok, Benedek Tibi után a legtöbbször én szerepeltem a válogatottban. Az elért eredmények, a megszerzett rutin az, ami miatt az emberben nagyon is munkál az imént említett felelősségérzet.
– Az akkori és a mostani sanszok?
– A magyar csapat mindig aranyesélyes. Most sem lehet más a célunk csapatként. Mint egyén, tíz éve az volt a legfontosabb, hogy megfeleljek mindannak, amiért Horkai Gyuri bizalmat szavazott nekem, előrébb lépjek játéktudásban, nemzetközi tapasztalatot gyűjtsek. Most egyértelműen az, hogy a többiekkel együtt, a csapat egyik motorjaként győzelemre segítsem ezt a gárdát, mindezt a legjobb tudásomra, és a tíz év során szerzett tapasztalatra alapozva.
– Az, hogy két részből kellett összegyúrni a gárdát – akik május elejétől készültek, illetve a BL-döntőn szereplők –, okozhat valami gondot?
– A fő hangsúlyt arra helyezném, hogy összesen nyolc napot tudtunk együtt dolgozni: ez csapatszinten nagyon kevés. Hogy az egyén milyen szinten játszik majd az utolsó három nap ki-ki meccsein, jó eséllyel meg lehet jósolni, ám az együttest, mint egységet igencsak nehéz. Nem hiszem, hogy gördülékeny lesz a játék. Menni fogunk előre szívvel-lélekkel, de biztosan lesznek rossz passzok, rossz elgondolások. Adná isten, hogy ne legyen igazam, és ha azt veszem, hogy milyen klasszisok alkotják a gárdát, akár össze is érhetünk a végére. Egy biztos: a tíz év alatt nem volt olyan világverseny, amelyikre ilyen keveset készültünk volna.
– A hangulat?
– Jó. Nagyon jó. Már most olyan, mint tavaly, a belgrádi Világkupa idején, ez indulásnak nem rossz.
– Belgrádban az oroszokkal fejeztük be, most ellenük kezdünk.
– Igen, az idei szinte folytatása a 2002-es évnek. Meglátjuk, milyen lesz ez a meccs: mi is egy kicsit más csapattal megyünk, ők is, elvégre Gorskov megint nem szerepel náluk. Tavaly nagyon kellett az ő intelligenciája, kíváncsi vagyok, hogyan boldogulnak nélküle. Mindenesetre vissza kellene vágni a tavalyi vereségért.
– Minthogy Sydney óta nem végeztünk első helyen, megengedhető, hogy az Eb felkészülési tornává degradálódjék a júliusi vb előtt?
– Ennek az évnek a fő versenyszáma a világbajnokság, ez egyértelmű. Muszáj egyféle felkészülésnek tekinteni az Európa-bajnokságot, amivel nem azt mondom, hogy ez egy viadal a sok közül. Ám nem csinálhatjuk azt, amit egy normális időszakban rendezett Eb-n, elvégre a legjobb formában a világbajnokságon kell lennünk. Kranjban munkából kell megcsinálni a csoportmeccseket, aztán az utolsó háromra nagyon odafigyelni. Szerintem egyébként senki nem lesz kiélezve erre a másfél hétre – aki ezt megkockáztatja, annak gondjai lehetnek Barcelonában.