Fecsó bá' a csúcson sem hagyja abba. Pontosabban, csúcsközelben sem. Ülünk a havas fenyvesektől övezett mátraházi edzőtábor "elnöki lakosztályában", néhány méterrel az ország teteje, a Kékes alatt. Mert ha január, akkor neki itt a helye, a tizenévesek között. Igaz, hogy Kemény Ferenc ma tölti be a hetvenediket, ám az egyre növekvő korkülönbség cseppet sem zavarja. "Fogalmam sincs, mióta jövök fel ide a korosztályos legjobbakkal. Tizenöt év óta állandóan, az biztos" - mosolyog, és huncut vonásaitól kísérve közli, nagy kibabrálás ez a kerek jubileum, mert egy pillanatig sem érzi úgy, hogy hét évtizednyi lenne mögötte élményben, megtapasztalásban, bármiben. Persze attól még, hogy az egyetemes vízilabdasport legeredményesebb utánpótlás-kapitánya, ez akár igaz is lehet.

"Még jó lenne egy kicsit élni... Annyi mindent tervezget az ember" - szakad ki belőle, az örök optimistából, akinek életelve, hogy felesleges kórházba menni, különben is, a temető tele van egészséges fazonokkal. Mondom, ez a szöveg meg mit keres itt, a torták társaságában, mire ő: "A kerek évfordulókkal az a baj, hogy megállítják az embert. És ha azt veszem, hogy apám negyvenkilenc, anyám pedig hetvenkét éves korában halt meg, az bizony olyan dolgot jelez, amire jobb nem is gondolni."

Tízparancsolat helyett

Ezt a témát tán hagyjuk. Végül is utolsó, kapitányként levezényelt világversenyén, a 2000-es junior Európa-bajnokságon kórházba kellett vinni szívzörejei miatt. Kamrák és pitvarok nehezen viselték, hogy egy sokkal többre hivatott társaság az egész évben egyetlen meccset veszítve csupán az ötödik helyért játszhat.

Inkább pólózunk. Egyébként is, egy efféle mérföldkőnél - hetvenedik - illik számvetést készíteni. Igaz, a maestro először a közelmúlttal kapcsolatban von mérleget. "Nem tudom, jó-e ez a kétpólusú bajnokság... Illetve, az még elmenne - csak a helyzet, amit ez szül. Ez a sportág mindig is egy sziget volt, lehetett akármilyen rendszer, kommunizmus vagy tudomisén. Ehhez képest néha úgy érzem, a söpredék szintjéhez közelítünk. Nem szabad idomulni. A mostani korszakot megelőző húszéves eredménytelenség épp az intellektus hiánya miatt következett be. Mintha ismét ebbe az irányba fordultunk volna... Ami az utóbbi napokban is zajlott... Afrikai törzsek elvadult csatája. Persze, tudom, borzasztó nehéz függetlenedni a külvilágtól, elvégre ott mit látsz: az ismertséghez vezető legkönnyebb út a botrány. Lenne egy nehezebb is, az eredményesség, csakhogy ezt nem honorálják. Olimpiai bajnoki címmel néhány hónapig ellehetsz. Ha feltalálod a vízhajtású motort, két hétig rólad beszélnek, aztán elfelednek, csak a balhéban felt?ntek ragadnak meg a memóriában, és ami igazán nagy baj: ebből meg is lehet élni."

Emlékeztetem, hogy tőle hallottam először anno a régi klasszikust - "Ötvenhatban kalandvágyból itthon maradtam" -, magyarán ő választott. Megvonja a vállát. "Ebben az országban nem lehet unatkozni. Az a legnagyobb baj, hogy elt?ntek a kapaszkodók. A Tízparancsolat legminimálisabb értékei kezdenek véglegesen kikopni az életünkből. Épp ezért lenne fontos megőrizni a vízilabda szigetjellegét. Száz éven át a legordasabb időben is sikerült. Somóczyék negyvennégyben felvették a nyilaskeresztes karszalagot, és kihozták a zsidó pólósokat a gettóból. Aztán a meccsen összeverték egymást, de az egészben volt valami disztingváltság. Vigyázni kell, nehogy ez az elegancia kivesszék a játékból."

Istenem, a Tomika!

Ami Keményen múlik, megteszi edzőtársaival egyetemben. Például itt is, Mátraházán, ahol a különböző korosztályok legjobbjai töltenek együtt egy hetet. Tizennégy-tizenkilenc éves srácok, akik között ismét mozog néhány tündöklő tehetség? pólós. Ott van például Varga Dániel öccse, Dénes. Idén lesz tizenöt. Ha minden úgy alakul, ahogy a magyar pólóban szokott, ennek a kölyöknek néhány éven belül csodájára jár nem csupán az ország, de a fél világ. "Az összes évfolyamban akad annyi ász, hogy a válogatottat hosszú távon fel lehet tölteni" - állítja az ünnepelt. Akinek a szemében vakon megbízhatunk. Csak egy példa. Juniorkapitányként 1993 áprilisában ellátogatott az ifiválogatott keretedzésére, s noha elégedett volt, azért parancsba adta az edzőknek: bár a KSI kispadján fonnyad a fiú, vegyék be a csapatba azt a Kásás Tamás nev? gyereket, mert hiányzik a teljességhez...

"Istenem, a Tomika... Állítom, ebben a száz évben nem született hozzá hasonló. Szabó Alinak volt olyan lövése, amihez foghatót pólóban még senki sem látott... Aztán a jugó Milanovics volt a centerjáték csúcsa... De Tomika mindenben ott van. Azok az adottságok... Csak hát az egykedv?sége. Az sokszor okozott gondot. Valamelyik világverseny döntőjében rá kellett üvöltenem iksznél, hogy csúsztatsz, a rohadt életbe, csúsztatsz, felúszás közben!?"

Amikor némi nosztalgikus felhanggal az iránt érdeklődöm, vajon a Kásás-féle '75-76-os generáció egyedülálló teljesítménye a genetika csodája, vagy a csillagzatok együttállása - később fiának, Dénesnek a vezetésével heten értek csúcsra közülük Sydneyben -, Fecsó bácsi hátradől. "Arról a csapatról nekem nem is az jut elsősorban az eszembe, hogy egyszer sem kapott ki a három év alatt, hanem hogy mindenkinél jobban akarta a győzelmet. Édes gyerekek voltak, imádtak valami újat csinálni. Valósággal igényelték a sosem látott variációkat. Tőlünk lehetett először emberhátrányban egyes letámadást látni a veneendaali ifi Eb-n: addig csak délelőttönként gyakoroltuk, aztán a döntőn bevetettük. Kellett, mert szépen fújtak a bírók, az első negyedben mindjárt hatszor kerültek előnybe a horvátok. Mindent kibekkeltük ezzel a formációval. Ha akkor kettő vagy három bemegy, ki tudja, talán veszítünk, és minden más... Vagy a dunkerque-i juniorvébére kitaláltuk a külső íves védekezést az akkor kipróbált kispályás változatra, mint ahogy nálam játszott egy csapat először szélről behúzódó második centerrel, míg az általam totális kockának nevezett teljes zónát kilencvenegyben dobtuk be először. Egy potyagólon múlott, hogy az nem eredményezett finálét a juniorvébén... De muszáj ezt leírni? Pláne az én számból. Rosszul hangzik, nem?"

A misztikus valami

Jóllehet az olimpia évében felállt a kispadról, csak a lelátóra ült fel, szakmai igazgatóként továbbra is konzultál a junior- és az ifikapitánnyal, Godova Gáborral, illetve Merész Andrással. Mint a 2001-es ifi Eb-arany és a junior-vb-bronz idején is. Mondhatni, ez a plusz kettő a tucatnyi érmet rejtő kollekcióban. S hogy meddig bővül, hogy mi marasztalja őt, aki élhetné a maga kis világát fent Dobogókőn, s onnan látogathatna le időnként mosolyogni?

"Az atmoszféra nem ereszt. Imádok az uszodában lenni, különösen a gyerekek között. Teljesen más, mint a külvilág." Társítható ars poetica? Ezt az elegáns kifejezést nem használja, amikor kijelenti: "Egy utánpótlásedzőnek az a dolga, hogy jó játékosokat neveljen, nem pedig az, hogy jó csapatot csináljon. Egyszer egy serdülőszinten mindent megnyerő gárdából senkit sem vettem be, a tréner eleinte nem értette. Kénytelen voltam elmagyarázni, hogy őt tudnám válogatni a fantasztikus kvalitásai miatt, amiért a rengeteg szürkéből jó együttest kovácsolt. A válogatottban viszont a színesek mellé színesek kellenek, nem szürkék. Megértett. Amúgy állítom, hogy minden edzőnek el kellene töltenie két-három esztendőt egy gyerekcsapat kispadján. Anélkül nem lehet az igazi. Épp ezért nem veszem komolyan azokat, akik úgy bírálják az utánpótlás-nevelést, hogy sohasem foglalkoztak fiatalokkal."

Ő valahogy megragadt a tinik között - s nem lett a szürkék hegedőse. Nem vágyott a váltásra, hogy a felnőtté éretteket győzelemre vezényelje (korábban irányított klubcsapatokat, például az OSC-t és a Fradit). Így legalább az újonnan érkező gyerekeket rendre meglepheti azon életbölcsességekkel, amelyek szállóigévé váltak azok körében, akik megfordultak a keze alatt. "Hogy a jópofa szövegek mitől jönnek, nem tudom. Talán onnan, hogy mérnök vagyok. Egy mérnök mindig a szélsőértékkel jellemez."

Pusztán egy bánata van. Már az utánpótlás futballja sem a régi. Anno beállt a srácok közé a mátraházi egybesereglések alkalmával. "Van még néhány nap, de nem hinném, hogy idén megkockáztatom. Ezek már úgy rohannak, hogy az valami elképesztő... Bár a Galyatető-Kékes gyalogtúra után lehet, hogy beszállok öt percre, akkor ugyanis szépen elfáradnak. Egyébként rendkívül ügyesek. Ilyen fizikai képességekkel szerintem gond nélkül megállnák a helyüket a magyar futballban is, sőt. Egy kis speciális képzés kellene nekik, hiszen a keringési rendszerük, a tüdőkapacitásuk, az izomzatuk már elitszint?." Közbevetem, mennyivel jobban kereshetnének, az idős mester azonban csak mosolyog, mint mindig.

"Vízilabdázónak lenni Magyarországon mindig is rang volt. Meg egy kicsit misztikus valami. Mi vagyunk ennek a nációnak a jól fésült csibészei. Még ha ez az én számból furán hangzik is..."

A kapus és a Jupiter-lámpák

"A Lokomotív-Egri Fáklya mérkőzés második félidejének elején hatalmas Jupiter-lámpák világították meg az uszodát, mert filmfelvételeket akartak készíteni a közönségről. A nagy fény azonban zavarta a játékosokat is. Kemény egy alkalommal kiszólt: »Játékvezető sporttárs, nem látok semmit!« - s a következő pillanatban már a hálóba süvített az egri Szabó labdája. Bozsi játékvezető rövid megbeszélés után - helyesen - úgy döntött, hogy a gól érvénytelen. Később már kialudtak a lámpák, és rendes fény mellett küzdhettek tovább a csapatok."

(Részlet a Népsport 1952. szeptember 7-i számából - az egri Szabó egyébként az a Szabó Ali, akiről Kemény említést tesz a főanyagban)

Korosztályharcok

1971/72-esek

Ifi Eb: 1., (junior Eb: 5.), junior-vb: 3.

1989-ben velük érte első nagy sikerét: az isztambuli döntőben a Benedek Tibor és Varga Zsolt vezérelte gárda 3-7-ről fordított a jugoszlávok ellen. A junior Eb-re nem Kemény vitte az együttest, ugyanakkor a vébére öt héttel a rajt előtt ugrott be, és egy nüanszon múlott, hogy végül nem az aranyért meccselhetett csapatával.

1973/74-esek

Ifi Eb: -, junior Eb: 1., vb: 3.

A soproni junior Eb-n sokáig feledhetetlen fináléban, 3-3 után 8-3-ra elhúzva diadalmaskodott a tinihad, amelyből ketten emelkedtek ki később, Kovács Zoltán és Märcz Tamás - noha ennek a döntőnek az első három gólját még egy náluk is két évvel fiatalabb süldő, bizonyos Fodor Rajmund szerezte a spanyolok ellenében. Sajnos a kairói Eb-n egy leblokkolás miatt 6-3-ról elbukták az olaszokkal vívott elődöntőt.

1975/76-osok

Ifi Eb: 1., junior Eb: 1., vb: 1.

Fodor, Kásás, Molnár, Steinmetz B., Székely, Vári, plusz eggyel "lejjebbről" Kiss Gergő. Miképp Pelle, Regős és Varga Tamás, továbbá Hesz, Mód és Tiba neve is ismerős lehet. Sosem volt, sosem lesz eredménysor az övék. Kamaszkoruk legszebb nyarai során 66 mérkőzésből 65-ször nyertek, s csupán egyet adtak döntetlenre. Világversenyen a legsz?kebb sikerük egy háromgólos diadal a pozsonyi junior Eb döntőjében. Nem véletlen, hogy ellenfeleik edzői csupán Dream Teamként emlegették őket.

1977/78-asok

Ifi Eb: 2., junior Eb: 2., vb: 2.

A kis generáció. Csupa remek játékos, a már említett Kiss G. mellett Kiss Cs., Bárány, Matajsz, Varga II Zs., Binder, no és persze Szécsi. Egy egészen arcátlan bírói ítélet miatt a hirtelen halálban elveszítették életük első nagy döntőjét - s ezt valahogy nem bírták kiheverni a későbbiekben. Nyilván nem vigasztalja őket, hogy esslingeni hóhéruk, Mathodakisz görög játékvezető később egy athéni összejövetelen térden állva kért bocsánatot Keménytől...

1979/80-asok

Ifi Eb: 1., junior Eb: 4., vb: 5.

A Steinmetz Ádám vezette sereg jól indult Szlovéniában - hogy egy év múlva, 26 zsinórban megnyert összecsapást követően, Pozsonyban miképp bukta el az elődöntőt a jugók ellen, rejtély. Azt a meccset elveszíteni volt a nehezebb... A vébén egy csere nélküli kiállítást hozó meccsre annyira odatették magukat a legények - három negyed öt a hat ellen, s csupán öttel kaptak ki -, hogy a fontos derbire nem maradt kellő mennyiség? erő bennük.

1981/82-esek

Ifi Eb: 3., junior Eb: 5., vb: 3.

Az első ificsapat, amelyikkel Kemény nem jutott döntőbe, igaz, a szófiai viadalon a bronz is bravúrnak számított. Aztán juniorként egész évben egy mérkőzést veszítettek, épp az Eb-n - és emiatt rosszabb gólkülönbségük alapján - nem kerültek a négy közé. Ez volt Kemény kispados búcsúja, igaz, Szívós Marciék legalább emlékezetessé tették a helyosztón, elvégre sokáig kell lapozgatni az annaleseket, míg találunk egy olyan meccset, amelyen egy vezető horvát válogatottat az ellenfél 7-1-gyel küld medencefenékre az utolsó negyedben.

Fecsóizmus

"Majd hívjatok fel, ha egy olyan lövésből gól lesz, amelyik nem megy kapura."

(Általános bölcsesség I.)

"Ami a legfontosabb: a kapus lábbal tapos, kézzel véd. Lehet fordítva is, de az már m?úszás."

(Általános bölcsesség II.)

"Gyerekek, akinél nincs labda, az ne lőjön!"

(A Dream Team alaptaktikája)

"Én még ma is úgy forgatom az élettankönyvet, mint kurva a liliomot."

(A szakmai követelményekről)

"Azért nem semmi, Pozsonyban úgy nyertük meg a döntőt, hogy nem volt nálunk a labda."

(1994, a bírók ténykedéséről)

"Aranyos gyerekek, imádom őket. Különösen amikor két testhossz fórral úsznak kapura."

(A 77-78-as korosztályról)

"Mondtam Szecskának, legalább fuss ki a kapuból, és szerelj, ha már védeni nem tudsz."

(Az ifjú Szécsi Zoltánról)

"Te, hát a Papesz!... Idén minden húron játszott. Már csak egy kicsit pólóznia kellett volna..."

(Molnár Tamás tavalyi teljesítményéről)

"Ez az új centergyerek valami félelmetes... A lábtempója hihetetlen, folyamatosan kötésig van a víz felett. Ám amint a labdához ér... Hát az úgy jár a kezében, mint a golyók a Lottóshow-ban..."

(Szakvélemény)

"Lehet, hogy a következő meccs unalmasabb lesz, viszont addig sem kell otthon lenni."

(Úgy egyébként)

"A világ összes nőjét nem szerezheted meg, de törekedned kell rá."