Hatodik nyarának vág ma neki a magyar férfiválogatott Kemény Dénes irányításával. Másutt bizonyos rutinjellegű elemek ismétlődnek ennyi idő után kapitány és játékosai viszonyában: szavak, gesztusok, edzéselemek. Ehhez képest kijelenthető: az elmúlt hetek történései által félig-meddig kényszerpályára állított keret életében szinte minden előfordul majd, leszámítva a hagyományos elemeket.

-- Újrakezdés, netán a múlt folytatása alacsonyabb szintről: minek nevezné a most induló felkészülési időszakot? Elvégre azt láttuk, hogy tavaly, az ötödik évben megtört az 1997-ben elindult folyamat.

-- A folyamat megtörését nehéz lenne tagadni: azokon a fontos mérkőzéseken, amelyeken fontos lett volna a győzelem, nem csupán az eredmény maradt el, de a játék sem hasonlított a korábbira, jóllehet komplett csapattal szerepeltünk az Eb-n és a vb-n is. Karácsony óta az újraépítésen dolgozunk: akkor úgy gondoltam, a sok fiatal tehetség közül hármat-négyet kell majd beépíteni, akik kellő frissességet hoznak ahhoz, hogy elérjünk egy bizonyos játékszintet, s így reálisan pályázhassunk az athéni aranyéremre. Szerencsére sokból választhattam, elvégre a külső körülmények -- sérülések, fegyelmi ügyek -- miatt csütörtöktől négynél is több fiatalt kell igen komolyan számba vennem.

-- Egy éve egyértelműnek tűnt, a felkészülési idő rövidsége -- a megszokott ötven-hatvan nap helyett tizenöt-húsz -- döntően befolyásolta a csapat teljesítőképességét. Idén mintha ideálisabb lenne a helyzet.

-- Ahhoz, hogy a Világkupára felkészüljünk, elegendő az idő, a Világligára, úgy gondolom, nem. Többrétű munkát fogunk végezni terveim szerint. Az ideális felkészülés ugyanis úgy fest, hogy kellő pihenőidőt követően válogatott szintű edzésmunka kezdődik, amelyhez a játékosok alkalmazkodnak, annak negatív hatásai a világverseny előtt úgymond kiürülnek belőlük, hogy aztán formába lendüljenek az igazi tétmérkőzésekre. 1997-ben, 1999-ben, majd 2000-ben ez működött, csapatunk ekkor érte el a legjobb eredményeit. Idén, érzésem szerint, a játékosok megint nem tudják teljesen kipihenni magukat az első edzésekig, épp ezért a Világliga rajtjáig hátralévő négy hét kevés. Úgy fogunk edzeni, ahogy eddig soha: eleinte pihenünk és frissülünk, a Világliga közben lesz egy erősebb szakasz, amely a sorozat második felére talán pozitívan köszön majd vissza, a Világkupán pedig, adja Isten, a régről ismert játékot eredményezheti. Célom, hogy eleinte dolgozzunk és játsszunk, a csúcsforma pedig augusztus végére jöjjön ki. Összetett feladat, amely közben a csapatszerkezetnek is ki kell kristályosodnia. A sérültek fel- és az újoncok beépülésével számolva nem kizárt, hogy négy-öt hét tapasztalatai alapján változni fog a gárda. Hiszen, akárhogy is nézzük, egy, az utolsó napok váratlan történései miatt átalakított, kibővített kerettel kell elkezdjem a munkát.

-- Ugyanakkor a programot nézve elmondható, június közepétől augusztus végéig egyszerűen nincs szabad hétvégéjük a válogatottaknak: nem fél a kizsigerelődésüktől?

-- Bele kell szagolni a Világliga-mérkőzések légkörébe. Őszintén szólva felkészültem arra, hogy az agyonnyúzott, középkorosztályhoz tartozó játékosok afféle ajándékpihenőket kapnak.

-- Miközben hangsúlyozza, hogy nincs Eb és vb, azaz lehet kísérletezni, felvetődik: kibír-e egy újabb aranytalan esztendőt a férfiszakág?

-- Ezt nem tudom megítélni -- mint ahogy a múltban sohasem garantáltuk az elsőségeket. Egy biztos, ha megérezzük a konc szagát, nem fogunk "lelazulni róla". Szerintem nagyobb a sansz egy ütőképes csapattal a nehezebben megnyerhető Világkupára pályázni, mint hétről hétre végigszenvedni a Világligát, fáradtan kezdő játékosokkal, monoton edzésekkel. Ami, persze, nem zárja ki, hogy így is be tudunk kerülni a négybe.

-- Azzal mindazonáltal vitatkoznék, hogy mindenki hullafáradtan vág neki a nyárnak.

-- Ebben igaza van, fogalmazzunk úgy, heterogén lesz ilyen szempontból a társaság. Mégis azt kell mondanom, a Világliga első meccseit az ismert okok miatt a legfontosabb támadó poszton három olyan centerrel kell megvívnunk, akik együtt négyszer voltak eddig válogatottak.

-- Ha már ideérkeztünk, vegyük végig, ki, miért maradt ki. Primus inter pares: Kósz Zoltán.

-- Elmondhatatlan, Zolitól milyen sokat kapott ez a sportág, amely tőle rengeteg fáradtságot és lemondást igényelt. Leültünk beszélgetni, s arra jutottunk, kicsi az esélye annak, hogy az előttünk álló három idényt ugyanolyan intenzitással pörgesse végig, mint az előző tizenvalahányat. Épp ezért ezen a nyáron pihenhet, ám ha az azt követő években olyan teljesítményt mutat, illetve a csapaton belül úgy alakul, hogy szükség van rá, akár 2003-ban, akár 2004-ben ő kapja az egyik piros sapkát. Magyarán, ha a játéka alapján vele erősebb lesz a gárda, vissza fog térni, ám épp ezt a lehetőséget kockáztattuk volna, amennyiben idén is teljes bedobással vetette volna magát munkába.

-- Ki lesz az új csapatkapitány?

-- Benedek Tibi. Nem látszott dühösnek, amikor felkértem erre. Egyébként azért esett rá a választásom, mert úgy gondolom, a csapat számára ő a legjobb erre a posztra.

-- Az amerikai különítmény: Märcz Tamás és Varga I Zsolt?

-- A helyzet ugyanaz: ebben az esztendőben bátrabban lehet kísérletezni, tehát teret adni olyan fiataloknak, akik esetleg 2004-ig ki tudják szorítani őket. Ám ha velük lesz erősebb a csapat, az olimpia fontossága okán egy percig nem fogok habozni, ha a visszavételük szóba kerül.

-- Mennyire aggasztják a kissé rapszodikus formák? Momentán a balkezesek oldalán látszik bivalyerősnek a kínálat, másutt nem annyira...

-- Kétségtelen, ott erős a választék: egy szuperszezont záró Benedek Tibi, az idény végére feljött Kiss Gergő, egy egyre érettebb s magabiztosabb Madaras Norbi, továbbá a gyenge klubcsapatát spanyol bajnoki döntőig vezérlő Kiss Csaba. És akkor még az ezen a szélen játszó jobbkezesekről, Székely Csucsról vagy Vindisch Feriről nem is beszéltem: ők is hullámoztak, de számtalan fontos mérkőzésen alakítottak főszerepet. A centerekről már beszéltem, a másik szélen viszont valóban problémásabb a helyzet: egy elfáradt és emiatt kedvetlen Kásás Tamás, egy, a klubjának összes problémáját megszenvedő Fodor Rajmund, egy viszonylag stabil, ám szintén nagyon kimerült Biros Péter... Akik mellé több tehetséges, de tapasztalatlan fiatal közül válogathatok: Katonás Gergő, Nyéki Balázs, Varga Dani. A hátvédek szerepköre, úgy vélem, megnyugtató -- remélem, ebben nem tévedek -- különösen, hogy a széleken játszatott emberek közül többen is alkalmasak állóbekkelésre. És a kapusokról is el kell mondanom, hogy reményeim szerint jó nyarat fognak produkálni, hiszen Zoli távollétében nagyobb teret kapnak, s így tovább fejlődhetnek.

-- Nem hinném, hogy megkerülhető lenne a legnagyobb visszhangot kiváltó történés, a bajnoki döntő ötödik mérkőzése.

-- Ez a keret lényegesen erősebb lenne, ha az a meccs két perccel hamarabb ért volna véget. Jogos az az észrevétel, hogy a sportág egészét rázták meg a Kőér utcai események: ez alól ez a keret sem kivétel. Ezért egy ilyen évben különösen nagy kár.

-- Jóllehet a verekedésben szerepet vállalókat kihagyta, a vesztes Vasasból így is hatan kaptak meghívót, míg a Honvédból öten: tart-e a "barikád" két oldalán álló játékosok összeillesztésétől?

-- Ez egyáltalán nem jelenthet problémát. Régebben is az elődöntőn és döntőn szerepeltekből válogattam itthonról, s bár kétségtelen, az idei versengés tán túlzottan élesre sikeredett, hiszem, a történtek még további bizonyítási erőt adnak a játékosoknak, hogy demonstrálják: a válogatottban egységesek.

-- Magáról az ügyről egyébként mi a véleménye?

-- Egy történettel felelnék: a BL-döntőt követően az olasz válogatott szövetségi kapitányával, Alessandro Campagnával vacsoráztam a Vasmacskában. Sok minden szóba került, több, mint amennyi két kolléga között általálban szokott. Amikor elmondtam neki, hogy Molnár Tamás ujja eltörött a fináléban, azonnal közölte, ha szükséges, napokon belül beprotezsálja a savonai Mantero professzorhoz, aki Európa legjobb kézspecialistája. No most azt aligha kell mondanom, hogy az olaszok az egyik legnagyobb riválisunknak számítanak, ehhez képest a szakvezetőjük a mi elsőszámú centerünkön akart habozás nélkül segíteni. Úgy gondolom, a magyar vízilabdának is el kellene indulnia ebbe az irányba, ha már ez valamiért nem sikerült az eddigiekben.

A program